[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

9. fejezet

Eljött a várva várt nap. Baji születésnapja. Nagyon izgultam, pedig nem sok dolgom volt. Chifuyu előző este felhívott, és megnyugtatott, hogy csak érjek oda időben, minden mást ő intéz, ne foglalkozzak semmivel. De könnyű ezt mondani... Tavaly ilyenkor nem csináltunk semmit, mondjuk nekem fogalmam sem volt, hogy kinek mikor lenne születésnapja, vagy ilyesmi, a srácok nem tartották fontosnak, hogy ezt elárulják. Egyedül Toráét tudtam, de azt is csak azért, mert ragaszkodtam hozzá, hogy elmondja, és a végén megunta, hogy ennyit nyaggatom, szóval elárulta. Szerettem volna, ha együtt ünnepeljük meg, hiszen egy család vagyunk.
Este még nekiálltam valami sütit sütni, hogy mégse üres kézzel állítsunk be, amivel persze nagyon felidegesítettem a bátyámat, mert hogy "Miért kell hajnali kettőkor azt hallgatnom, hogy itt csörömpölsz a kanalakkal?" Nos igen, nem vagyok valami nagy konyhatündér, és nem tudom biztosra állítani, hogy amit készítettem, az emberi fogyasztásra alkalmas lenne, de a szándék a fontos, nem?

Tora olyan délután kettőkor lelépett, mert neki kellett feltartania Bajit, amíg Chifuyuval mi az emlékműnél próbáltunk díszíteni. Látszott rajta is, hogy ideges, nagyon szigorú volt, hogy minden tökéletes legyen. 
– Ezzel mit csináljak? – kérdezte Emma, ahogy felemelt egy zacskót a kis asztalról.  
– Azzal óvatosan! – rohant oda hozzá Chifuyu, majd kikapta a kezéből. – Ide teszem, az asztal alá... Ne nyúljatok hozzá! – szólt körbe mindenkinek. 
– Még soha sem láttam ilyen idegesnek – Mitsuyával éppen a lufikat fújtuk fel, mikor felé fordultam. 
– Pedig ha Bajiról van szó, akkor mindent feláldozna érte – válaszolta a fiú, és pontosan tudtam, hogy mennyire igaza van.
 – De jó lehet, ha ilyen emberekkel vagy körülvéve – gondolkodás nélkül mondtam ezt ki. Ahogy Mitsuyára néztem, a ő szomorúan figyelt engem. – Jaj, ne haragudj, csak hangosan gondolkodtam! – mentegetőztem, de ennek következtében elengedtem a kezemben lévő félig felfújt lufit, ami teljesen elrepült, éppen Takemichi fején landolva. 
– Ez régi emlékeket idéz, nem igaz, Ken-chin? – szólalt fel Mikey, majd barátjával hangos nevetésben törtek ki [remélem tudjátok, hogy melyik jelenetre gondolok... 💩].
– Szerintem most már te is ilyen emberekkel vagy körülvéve – Mitsuya hangja zökkentett ki a nevető páros figyeléséből. Ezen elmosolyodtam.
– Igen, meglehet, hogy igazad van – egy újabb lufit vettem ki a tasakból.
– Rendben, kész vagyunk, azt hiszem! – Chifuyu hatalmas mosollyal állt meg mellettünk. – Már csak a bátyádnak kell visszahoznia Baji-sant.
– Írjak neki? – vetettem fel.
– Hagyd csak, nagyjából egy óra múlva jönnek, addig csak legyünk el. Segítsek a lufikkal?
– Megoldjuk – válaszolt Mitsuya. Chifuyu csak bólintott, és szétnézett, hátha valami még nem áll tökéletesen, és meg kell igazítania. – Ma tényleg nagyon pörög.
– Keisuke biztos nagyon fog örülni – néztem én is Chifuyut.
– Milyen lazán a keresztnevén hívod...
– Persze, barátok vagyunk – vontam vállat.
– Még Mikey is "Bajinak" hívja, pedig gyerekkoruk óta ismerik egymást... – Mitsuya csak elhúzta a száját, mint egy durcás kisgyerek.
– Te féltékeny vagy – realizáltam.
– Én? Mire lennék? – rázta meg fejét.
– Én sem mondtam semmit, amikor Hakkai azt mondta, hogy "Taka-chan" – vágtam vissza.
– Még Hakkait is a keresztnevén hívod! Pedig vele nem is beszélgettek! – reakciója egyre viccesebb volt. – Amúgy is, sose mondtam, hogy te ne hívhatnál úgy... – motyogta zavartan.
– Hát jó, Takashi – erre felkapta a fejét.
– Na jó, erre nem számítottam – az arca nagyon vörös volt, de nem igazán érdekelte. 
– Hívhatlak továbbra is Mitsuyának, ha zavar...
 – Ne, maradjon a Takashi – zavartan felnevetett. -– Y/N. – Ekkor megértettem, hogy miért jött zavarba. Az kicsit sem zavart, amikor a húgai a keresztnevemen szólítottak a minap, hiszen egyszerűbb volt nekik. Azt is megszoktam, hogy Baji vagy Chifuyu is úgy szólítanak, de tényleg nagyon furcsa volt Mitsuyától ezt hallani. Csak csendben ültünk egymás mellett hosszú percekig, a lufikkal semmit sem haladtunk. 
– Tudjátok, már csak rátok várunk – egy idősebb fiú guggolt le mellénk mosolyogva. – Szia, mi még azt hiszem nem találkoztunk – nyújtott kezet. – Shinichiro vagyok, Mikey és Emma bátyja – teljesen lefagytam, de nem tudom, hogy miért. Valahogy a nevemet nem tudtam kinyögni, eléggé megilletődtem.
– Ő pedig Hanemiya Y/N – válaszolt helyettem Takashi. 
– Hanemiya? Te vagy Kazutora húga? – aprót bólintottam. – Nagyon örülök! Ne hagyd, hogy ez a sok bolond kihasználjon, rendben? Főleg Mitsuyával vigyázz...
– Miért? – végre megszólaltam.
– Mindenkit be akar fogni, hogy próbababa legyen – sóhajtott a fiú.
– Shinichiro-san! Ez nem igaz! – tiltakozott a mellettem ülő fiú, majd egy lufit az idősebbik arcába fújt. A hirtelen cselekedettől a guggoló fiú elborult, amin el kellett nevetnem magam.
– Azt hiszem értem, hogy miért nem haladtok – mosolyogott ő is. Felállt, majd még Mitsuyához hajolt, súgott neki valamit. A fiú ettől ismét teljesen vörös lett, de csak lefagyva ült továbbra is. Shinichiro ott hagyva minket tovább is állt. 
– Jól vagy? – fordultam Takashihoz.
– Ja, igen, persze – rázta meg fejét. – Ne hidd el egy szavát se, szeret lejáratni minket mindenki előtt – sóhajtott fel. – Ennyire kihasználni, hogy ő itt a legidősebb...
– Rendben, ahogy akarod – próbáltam "megnyugtatni", de ami azt illeti, teljesen el tudtam róla képzelni, hogy egy-egy Toman gyűlés után körbe kérdez szinte mindenkit, hogy nincs-e valakinek némi szabadideje, amíg rá igazítja az illetőre a legújabb remek művét.