[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

19. fejezet

Eljött a közös strandolásunk napja. Azt az ember ennyi idő után megszokja, hogy mindenki vagy a Toman, vagy iskolai egyenruhában van a találkozások többségén, esetleg éppen valami kényelmes szerelésben, ha szünetek/hétvégék alkalmával futunk össze, de ezek a nyári ruhák mindenkin... Őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. 
Már a reggel is érdekesen indult, hiszen amikor pakolásztunk, Chifuyu anyukája behozott a fiúnak két fürdőnadrágot, hogy melyiket szeretné elvinni: egy szimpla fekete, kék csíkokkal oldalt, vagy egy napraforgó mintás. Azt hittem azt felülmúlni senki sem tudja. Amikor a ház előtt a kapuban összefutottunk Bajival, és én megszólalni se tudtam a nevetéstől, szegény nem értette, hogy ezen miért voltam annyira fennakadva. De amikor a tengerpartra érve megláttam a többieket, azonnal rájöttem, hogy ez neki miért nem okozott akkora fejfájást. Egyszarvús és flamingós hatalmas úszógumik, rikító, neon fürdőruhák, és a tény, hogy Takemichi zoknit vett fel a papucsához, mert a lába könnyen leég. Valahogy nagyon eltorzult a fejemben a bandáról kialakított kép.

A lányokkal szépen elhelyeztük a pokrócokat, törülközőket. Az erős fiatalembereket pedig elküldtük, hogz béreljenek napozóágyakat és napernyőket. Amikor már minden a helyén volt, kissé kimerülve dőltem el az egyik ernyő alatt az árnyékban. Nagyon meleg nap volt, ami a strandolásra tökéletesen alkalmas volt, de ki gondolta volna, hogy a fiúk majd leülnek a homokban arra várva, hogy mi mikor végzünk a rendezkedéssel? És ez még a jobbik verzió volt. Mikey már a vízbe is ment volna, de Draken visszatartotta, hogy az azért már túl nagy bunkóság lett volna velünk szemben. De nagyjából fél óra alatt végeztünk is.
– Akarsz még pihenni, vagy menjünk úszni? – guggolt le mellém Takashi.
– Te menj csak, még át kell öltöznöm – sóhajtottam. 
– Megvárlak, rendben? – mosolygott rám.
– Hé, Mitsuya! Verseny? – kiáltotta Draken a fiúnak.
– Mármint... Visszaérek, mire végzel – szólt oda nekem, majd már rohant is a másik fiú után, nehogy veszítsen az bójáig tartó úszóversenyben. 
– Nem is ti lennétek – mondtam már magamnak.
– Y/N, még neked is át kell öltöznöd? – egy törülközővel a kezében lépett mellém Hina. Bólintottam, majd együtt elindultunk a mosdóhoz, ahol gyorsan átvettük a fürdőruháinkat.
– Hina... – visszafelé tartottunk, amikor megszólítottam. -–Takemichi és te sűrűn csináltok ilyen programokat? 
– Igazából, most vagyunk először együtt a strandon – a lány aranyosan belepirult mondatába. Már ettől a gondolattól is zavarba jött. 
– Ez most kicsit megnyugtatott. Már aggódtam, még soha sem voltam a srácokkal a parton – vallottam be. 
– Ne aggódj, biztos minden rendben lesz! – bíztatóan mosolygott rám. Hamarosan vissza is értünk a "társasághoz", aki ezen a ponton már csak Takemichi volt, hiszen Hinára várt. Mindenki más a vízben volt, vagy a környéken járkált. – Y/N-chan, nem baj, ha...
– Menjetek csak, én addig vigyázok a cuccokra – bólintottam, majd a szerelmesek már el is tűntek. Én kihasználva az alkalmat feküdtem el egy napozóágyon. Zenét hallgattam, vártam a társaságot, de az idő múlásával sehol senki. Nagyjából másfél óra telt el, mire Kazutora megjelent mellettem.
– Te nem jössz be? – simította hátra vizes haját.
– Valakinek itt kell maradnia a cuccokkal, és ahogy látom ezt a feladatot nekem hagytátok – fel sem néztem telefonomból. 
– Oké, azt hiszem most mérges vagy... – állapította meg.
– Mégis mi okom lenne? – gúnyos mosollyal néztem rá. – Végülis, amíg mindenki jól szórakozik, addig én tudok itt feküdni, és nézni benneteket – folytattam.
– Igen, tuti mérges vagy. Nézd, ott jön Emma és Draken, amíg  száradnak, addig gyere be. 
– Most csak azt akarod, hogy ne legyek rád mérges. 
– Ez így igaz – kivette telefonomat a kezemből, majd beledobta a táskámba. Csuklómnál fogva felhúzott, majd hirtelen a vállára kapott. – Illetve, adok egy jobb indokot, hogy mérges legyél.
– Tora, tegyél le! – ficánkoltam. 
– Amint elég mély lesz a víz, nagyon szívesen hajítalak bele!
– Hanemiya Kazutora, az ég szerelmére, sikítani fogok! – fenyegetőztem.
– Megéri a kockázatot! – Futva indult meg a víz felé, velem a nyakában, még sietve odakiáltott Drakennek, hogy vigyázzanak a cuccainkra, és valóban bedobott a vízbe. Ahogy feljöttem a víz alól, gyilkos pillantásokat vetettem felé. – Na, most már van rendes indokod is, hogy haragudj rám.
– Belefojtalak a vízbe – majd azzal a lendülettel a nyakába ugrottam, és lenyomtam a fejét a víz alá. 
– Hé, nem azért jöttünk, hogy megöljétek egymást – Chifuyu riadtan szólt oda nekünk. Kazutora feljött, megrázta fejét, majd rám nézett. Szemével Mikey felé bökött. Azonnal vettem a lapot, és aprót bólintottam. Mikey éppen az egyik egyszarvús úszógumiban élvezte lehunyt szemmel, ahogy jobbra-balra sodorja a víz. Halkan mögé lopakodtunk, majd...
– Ha megpróbáljátok, akkor halottak vagytok – a Toman vezetője ránk se nézve relaxált tovább. Megrántottam vállamat.
– Tudtommal lányokat nem szoktál bántani – majd Tora segítsége nélkül, egyedül borítottam fel az úszógumit. 
– Ezt nem kellett volna - Mitsuya a többiekkel együtt óvatosan kezdett el hátrálni. 
– Y/N – Mikey hátrasimította immáron vizes haját. –, te vagy az első, aki nem ijedt meg ettől – szavaira én hangosan felnevettem, mire a többiek értetlenül figyeltek minket. Mikey is nevetni kezdett, majd közelebb jött hozzám. Éppen mondani akartam neki valamit, de szinte abban a pillanatban, hogy megszólalhattam volna, lenyomta fejemet a víz alá. – Bocsi, azért bosszút kellett állnom – közölte, ahogy feljöttem a felszínre. 
– Kedves Manjiro, ez egy háború – fordultam a fiú felé. Az ezutáni egy óra lényegében arról szólt, hogy Mikey és én egymást kergetjük a vízben, a többiek pedig próbálnak minket szétszedni, olyakor szurkolnak, hogy ki nyerjen. Ezután következett, hogy összefogtam a szőke fiúval, hogy a nap hátralévő részében mindenkit, aki nem figyel, valamilyen módon megszívatunk. Vettünk az egyik üzletben két vízipisztolyt, ezért a védtelenül napozó Takemichi volt az első áldozatunk. A vízben a semmiből kezdtünk el fröcskölni mindenkit, és ehhez hasonló apró csínyekkel idegesítettük a többieket. Nagyjából már délután kettő lehetett, amikor elfeküdtem a napernyő alatt az ott ülő Mitsuya mellett.
– Nagyon kikészültél – szórakozott rajtam.
– Kemény munka bosszantani titeket – néztem fel rá. 
– Tedd le a fejed, bekenem a hátad – hason feküdtem, ezért csak a törölközőre visszadőltem.
– Mikor ide értünk, Yuzuha már megtette – motyogtam.
– Szerintem biztonságosabb, ha többször kened be magad – kezdte el a naptejet eloszlatni a hátamon. – Kész is – néhány perccel később visszapattintotta a flakon tetejét. 
– Neked nem kell? – oldalamra fordultam, ahogy beszélgettünk. 
– Á, de, tényleg... Megtennéd? – a kezembe nyomta a tubust, majd megfordult. Én feltérdeltem, és úgy ismételtem meg, amit az előbb ő tett. 
– Mitsuya, 10 perce sincs, hogy bekente a hátadat Hakkai – fordult felénk Draken.
– N-nem igaz! – tiltakozott a fiú zavartan. Elmosolyodtam. Halkan kezdtem el beszélni, hogy csak ő hallja ott előttem:
– Azt is mondhattad volna, hogy nem.
– De nem akartam neked nemet mondani – suttogta vissza. Ahogy közelebb hajoltam, hogy halljam mit mond, mondata befejeztével egy puszit nyomott az arcomra. – Köszi.
– Elfogadtam, hogy a húgomat felszedted, de lehetne, hogy nem előttem flörtölsz vele? – ivott bele az egyik üdítőbe Kazutora.
– Mióta hívjátok egymást megint testvérként? – értetlenkedett barátom.
– Jaj, tényleg... Bocsi, megszokás...
– Semmi baj – válaszoltam neki. –, bátyó. – Tora szemei elkerekedtek, kissé könnybe is lábadtak.
– Hugi... – motyogta a fiú.
– Ne csinálj ebből ekkora ügyet, mert még én is zavarba jövök – pattantam fel. – Elmegyek hozok valami hideg üdítőt, itt a melegben már majdnem felforrt minden... Nektek kell valami? – menekültem a helyzet elől. Mindenki szépen leadta a rendelését, sőt, Chifuyu még el is kísért a kisboltba, hogy ne kelljen egyedül cipekednem. A segítségéért meghívtam egy jégkrémre, amit még a bolt előtt meg is ettünk.
– Na, nagyon lefáradtál? – kérdezte.
– Ha te azt tudnád – sóhajtottam.
– Talán nem kellene Mikey-val ellenünk szövetkeznetek – nevetett fel.
– Legalább ennyi örömöm legyen a napban, ha ti elfejtetek velem szórakozni! – védtem meg magam. 
– Figyelj... Ma Baji-sannál alszom, anyu tud róla – váltott témát hirtelen.
– És erről miért számolsz be nekem? – értetlenkedtem. – Szíved joga, én megleszek! 
– Te nem mész Kazutorához? Biztos nagyon örülne...
– Chifuyu, kérlek ne... Szép lassan haladunk. Vagy ennyire ki akarsz tenni magatoktól?
– Nem, dehogy! – ijedt meg a fiú. – Baji-san nagyon aggódik érte...
– Te pedig Keisuke miatt – bólogattam lassan, ahogy értelmeztem a helyzetet. – Komolyan mondom, néha olyan vagy, mint aki teljesen szerelmes abba a gyerekbe – felnéztem Chifuyura. Ő csak elkerekedett szemekkel nézett rám, teljesen vörös arccal. Hirtelen nem értettem, hogy miért van ennyire zavarban, majd... – Azt a rohadt... – fogta be a számat.
– Egy hangot se – suttogta közel hajolva arcomhoz. Én csak hevesen bólogatni kezdtem, ő pedig kezét leeresztette. Nagyot sóhajtott, majd az égre nézett. – Tudod, nem így akartam neked ezt elmesélni – zavartan nevetett fel.
– De várj, szóval ez egyoldalú? – faggattam.
– Szerencsére nem. 
– És mégis mióta?!
– Amikor elkezdtem lógni a suliból – gondolt bele. – A születésnapja után nem sokkal.
– És miért nem mondatd el? – kicsit felemeltem a hangom. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ez a szemem előtt történt, és még csak fel sem tűnt.
– Nem azért, de mintha te se avattál volna be a dolgaidba Mitsuyával...
– Oké, ebben igazad van...
– Na meg aztán, ki tudja ki mit szólna, érted... Baji-san egyáltalán nem akarja, hogy a többiek tudjanak rólunk, talán egyedül  Kazutorának mesélte el. Én pedig most neked.
– Jaj, Chifuyu – öleltem magamhoz a fiút. – Én nagyon örülök nektek! 
– Most belém kened a maradék jégkrémedet? – eddig tartott a kis aranyos beszélgetésünk.
– Hogy te mekkora egy hangulatromboló vagy! – szóltam rá, majd mindketten elnevettük magunkat.
– De ne szólj senkinek, rendben? – kötötte lelkemre, mire csak bólintottam. – Úgyis kiderül, ha Baji-san úgy érzi, hogy elmondaná a többieknek.
– Még egyet kérdezek... Mi volt az a titkos ajándék a szülinapján? – kíváncsiskodtam. 
– A-az... - ismét elvörösödött a feje. – Csak néhány apróság...
– Ha annyira apróság lenne, nem rejtegetted volna, és most nem lennél ennyire zavarban.
– Jó, volt mellette egy kis levél... Amiben leírtam, hogy mennyire kedvelem... É-és egy pár gyűrű...
– Gyűrű...? - gondolkodtam el. - Az a gyűrű, amit mostanában mindig a nyakában hord? – megint elmerültem a gondolataimban, és hangosabban kezdtem el beszélni. Chifuyu csak bólintott. – Jesszus, ez nagyon romantikus! Én annyira irigyellek, komolyan.
– Mondja ezt az ember, aki most már nyíltan flörtölhet a pasijával – vetette szememre.
– Ne haragudj - vettem vissza. – De ez tök jó, mármint, így már te is panaszkodhatsz nekem, vagy csak elmélkedhetsz, hogy mennyire szerencsés vagy...
– Ahogy te szoktad? – kuncogott. – Kösz nem, azt meghagyom neked.
– Azért szerintem jó érzés, ha tudod, hogy valakinek lehet mesélni – lassan megindultunk vissza a szatyrokkal a kezünkben.
– Ami azt illeti, most nagyon megkönnyebbültem – sóhajtott fel a fiú. 
– Azt meghiszem – mosolyogtam rá.

A nap további része hamar eltelt, már kezdett sötétedni, amikor összekaptuk magunkat, és elindultunk haza. Nagyon szeretem Chifuyu szüleit, de elképzelni sem tudtam, hogy nélküle ez mennyire kellemetlen lesz, náluk lenni. A Matsuno család hatalmas szívességet tett nekem, amiért befogadtak, de nem gondoltam helyesnek, hogy még így is a nyakukon lógjak. Persze Bajihoz nem mehetek, nem hiába megy este át Chifuyu. Mitsuyáékhoz is elég nagy pofátlanság lenne elmenni ilyenkor. A lányoknak sem szeretnék teher lenni, tehát...
– Na várj, tényleg haza akarsz jönni? – nagyokat pislogva értetlenkedett Tora. – Mármint, egyáltalán nem zavar, de... meglepődtem...
– Nem akarok túlságosan jópofizni, még mindig haragszom egy kicsit. De nem szeretnék gondot okozni senkinek... – sütöttem le szemeimet.
– Ezért inkább nekem okozol gondot?
– Azt mondtad nem zavar! – "támadtam" vissza. Nem szólt semmit, csak kezembe nyomta a bukósisakot.
– Menjünk haza – mosolyodott el.