Az ellenséggel ágyba bújni

Huszonhatodik rész

Axel szemszöge

-Mi történik a feleségemmel!?
Kérdeztem ordítva az orvost.
-Uram kérem menjen ki. Mindent megteszünk a feleségéért.
Nem veszíthetem el. Ha elvesztem én abba belehalok. Itt maradok egy babával egyedül, akiről fogalmam sincs, hogy kell gondoskodni. Miért ver engem a jóisten?! Szerencsére most nem voltam egyedül, mert itt colt Cole, Vincent és Aria is. Viszont az aggódásunk négyszeresére nőtt. Aria sírt, őt az öcsém vigasztalta. Nem titok már, hivatalosan is egy párt alkotnak. Én is a zokogás határán voltam, de erősnek kellet mutatnom magamat. Pedig rohadtul nem vagyok erős. Hazel tesz engem erőssé. Nélküle egy senki vagyok, erre most jöttem rá. Cole pedig lehajtott fejjel ült a széken. Egyszer egyszer beletúrt a hajába, de egy szót sem szólt hozzánk. Egy óra után kijött az egyik asszisztens. Mondta, hogy Hazelt a műtőbe kellett vinni, mert hirtelen nagyon elkezdett vérezni, ezért a vérzést el kellett állítani.
-Be lehet menni a babához, ha szeretnének. Tündéri kisfiú.
Mosolygott a nővér, majd megsimogatta a vállamat.
-Ne aggódjon, a felesége jó kezekben van. Most aggódás helyett inkább legyen a fiával és élvezzen ki vele minden pillanatot, mert nagyon hamar megnőnek.
Mondta, majd amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan is távozott tőlünk.
-Szeretnétek látni az fiamat? Be lehet hozzá menni.
Néztem a többiekre. Senki nem szólt, csak némán bólintott. Egyszerre indultunk el a szobába, ahol a fiam volt. Ahogy beléptünk megpillantottam egy kiságyat és odamentem. Hason aludt egy picike tünemény, aki a szerelmünk gyümölcse.
-Édes istenem! Tiszta te vagy Axel.
Fordult oda hozzám Aria könnyes szemekkel.
-Igen, de Hazel orrát örökölte.
Mosolygott Cole.
-A nevét már tudjátok tesó?
Kérdezte a vállamat megfogva Vincent.
-A szülés után akartuk eldönteni. Megnézni, hogy mégis melyik név illik hozzá a legjobban.
Rogytam le az egyik székre.
-Ne aggódj Axel. Minden rendben lesz.
Ölelt meg Aria, amin nagyon meglepődtem, mert ilyen még soha nem csinált.
-Fogtad már a kezedben a fiadat?
Nézett rám kérdőn.
-Dehogy, időnk nem volt rá. Hazel mellkasára tették először, aztán meg már vitték is a műtőbe.
-Akkor itt az idő.
Mosolygott Aria, majd óvatosan kivette a kiságyból az alvó fiamat. Olyan kis picike, ennyire pici babát még soha nem láttam. Aria mosolyogva adta a kezembe. Még soha nem fogtam babát, de amikor a kezembe adták, a fiam kinyitotta a szemét és egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában. Magamhoz öleltem és egy puszit nyomtam a pici fejére.
-Szia. Én vagyok a te apukád. Mindent megteszek azért, hogy neked és az anyukádnak, semmiben ne legyen gondja. Rám mindig számíthatsz, ha baj van.
Suttogtam a fülébe. Időközben, édesen visszaaludt, de a kezemből nem adtam ki.
-Gyönyörű baba.
Jött oda mellém Cole.
-Emlékszem, mikor Hazel született. Ő is ugyanilyen pici volt, mint a fiatok. Gyönyörű volt már akkor is.
Megmosolyogtatott. Mire válaszoltam volna neki, bejött a doki. Rögtön felugrottam és a babát Aria kezébe nyomtam.
-Kérem, valami jó hírt mondjon.
Álltam meg az orvos előtt.
-Sikeres volt a műtét. Meg kicsit gyenge, de ha gondolja bemehet hozzá. Lassan ébredezni fog.
Fogta meg a vállamat. Hatalmasat sóhajtottam. Óriási kő esett le a szívemről. Azonnal be is mentem hozzá. Még békésen aludt. Adtam a homlokára egy puszit, majd a kezét megfogva leültem mellé egy székre. 10 perc múlva már kezdett ébredezni.
-Szia szerelmem.
Mosolyogtam rá.
-Szia.
Húzta ő is mosolyra a száját.
-A baba jól van? Mi történt velem?
Kérdezte kicsit pánikolva. Elkezdtem megnyugtatni. Elmeséltem, hogy mi történt vele, majd a többiek is bejöttek hozzá a babával együtt.
-Mi legyen a neve?
Kérdeztük szinte egyszerre.
-Nekem annyira tetszik az Aiden név.
Simogatta meg a fiunk pofiját.
-Nekem is tetszik. Akkor legyen Aiden Toretto.
Pusziltam meg mind a kettejük fejét.
-Mostmár végre egy család vagyunk.
Mondta Hazel, miközben potyogtak a könnyei.