Az ellenséggel ágyba bújni

Huszonötödik rész

5 hónappal később

Arra keltem, hogy valami végig folyt a lábamon, majd egy hirtelen fájást éreztem a hasamban. Kezdődik! Azt hittem vár még egy kicsit. A nevét de tudjuk még és a ház sincs teljesen kész. Káosz most az életünk, de ha jönni akar, akkor jöjjön.
-Axel!
Ráztam meg a férjem karját.
-Hmm?
Nyöszörgött álmában. Még egyszer megráztam, megint nem reagált.
-Axel basszus igyekezz, mert jön a baba!
Ordítottam vele, hátha meghallja. Hirtelen kipattant a szeme, úgyhogy a kiabálásom sikeres volt. Szegény mostanában rengeteget dolgozik. Folyamatosan az építkezésen van, hogy minél előbb kész legyen a ház, de mindig akadt valami probléma.
-Ezt most komolyan mondod?!
Ült fel hirtelen a férjem. Erre én csak lehúztam magamról a takarót, jelezve, hogy a magzatvíz elfolyt.
-Édes istenem! Semmi nincs még kész. Neve sincsen a fiamnak!
Kezdett el fel alá járkálni. Én meg szépen nyugodtan elkezdtem felkelni az ágyból, néha összegörnyedtem egy egy fájástól, de sikerült EGYEDÜL elkészülnöm, míg a szeretett férjem pánikolt.  
-Ha befejezted a rinyálást és a pánikolást, akkor elindulhatnánk a kórházba.
Mondtam neki, mert ő még mindig rövidnadrágban és egy pólóban vert gyalogutat a szobában.
-Kegyelmes istenem! Induljunk. Szülők leszünk.
Kezdett el már mosolyogni. Adott egy csókot a fejemre, kivette a kezemből a táskámat és végre elindultunk. Szerencsére nem voltak olyan sűrűk a fájások, így nyugodtan érkeztünk a kórházba. Amint beértünk, egy szobába küldtek minket, ahol folytatódott a vajúdás. Szépen fokozatosan lettek sűrűbbek a fájások. Axel végig mellettem volt, csak egyszer ment el, hogy értesíthesse a többieket, hogy jön a baba. Bevallom az utolsó két óra kegyetlen fájdalmas volt. Az adott erőt, hogy Axel velem volt és nyugtatott.
-Büszke vagyok rád szerelmem. Nálad erősebb nőt nem ismerek.
Suttogta, miközben a hasamat fogta.

-Istenem, csak legyen már vége!
Nyögtem fájdalmasan.
-Mióta vajúdok?
Kérdeztem két fájás között.
-Ez a negyedik óra, de szerintem már lassan kint a fiunk. Ügyes vagy nagyon.
-Annyira nehéz! Senki nem készített fel engem, hogy ilyen nehéz lesz! Anya sincs velem! Pedig most őt akarom!
Kezdtem el sírni. Axel csak simogatta és puszilgatta a fejemet biztatásként. Kis idő múlva bejött az orvosom. Megvizsgált és a tenyerét összecsapva kijelentette:
-Nos Hazel. Mi most szülni fogunk.
Lefektettek az ágyra és a lábamat beletettem a tartóba.
-Ha mondom, hogy nyomj, akkor egy jó erős nyomást szeretnék.
Adta az utasításokat a doki. Nem tudtam válaszolni, mert szinte azonnal jött a fájás.
-Nyomj Hazel!
Kiáltott a doki. Nem tétlenkedtem, azonnal egy hatalmasat nyomtam.
-Ez nagyon szép volt. Következőnél ugyan így.
Simította meg a lábfejem. Axel a kezemet fogta. Szegénynek annyira szorítottam, hogy elfehéredtek az ujjai.
-Sose gondoltam, hogy ilyen erősen tudsz szorítani.
Kezdett el szenvedni a férjem. Újabb fájás jött, én pedig újra nyomtam.
-Rohadtul fogd be Axel!
Orroltam le, miután végeztem a nyomással.
-Maximum kettő nyomás és kint a pici. Már látom a fejét.
Megörültem, hogy lassan vége a Kínnak, és a kezemben lesz a fiam. Még kétszer nyomtam, majd egy hatalmas sírást hallottunk a doki felől.
-Csodálatos kisfiúk született. Emelte fel a babánkat, nálam pedig eltört a mécses. Életet adtam valakinek. Mikor a mellkasomra tették, a könnyeimtől alig láttam az arcát.
-Apuka. Jöjjön vágja el a köldökzsinórt.
Szólt Axelnek a doki, aki egyből pattant és tette, amit mondtak neki. Viszont, mikor visszajött, láttam a szemében a könnyeket. Adott egy puszit a homlokomra, majd megpuszilta a fiát, aki le se tagadhatná, hogy Axel gyereke, mert olyanok, mint két tojás.
-Büszke vagyok rád szerelmem. Köszönöm, hogy megajándékoztál vele.
Folyt végig egy könnycsepp az arcán. Én meg csak mosolyogtam, majd éreztem, hogy a szemem kezd egyre jobban elfáradni. Nem érzékeltem semmit, hanem már csak a sötétség kerített hatalmába. Még hallottam, hogy Axel a nevemen szólít, majd hívja a dokit, de utána már csak a feketeség ölelt át.