Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWO

Másnap reggel a szokásosnál is aktívabban ébredtem. Teámat kavargattam, amikor jelzett a telefonom, hogy üzenetet kaptam.

Malik: Hívj fel miután felkeltél

Miközben elkezdtem kortyolgatni a forró folyadékot, megnyomtam a tárcsázás gombot.

— Ez gyors volt! Azt hittem, hogy teljesen kiütötted magad tegnap este — szólt bele Zayn elsőként a telefonba. A hangja erőteljes és hangos volt a korai órák ellenére is. Biztos dolgozik vagy valamilyen találkozója lesz.

— Tudod, hogy nélküled nem tudok kikapcsolódni — váltottam édes-mézes hangra köszönés helyett.

— Jajj Tommo, még a végén elolvadok! Na, de nem ezért hívtalak. Tegnap felvettük a fél albumot és kíváncsi lennék a véleményedre! Szóval ha ezen a hétvégén nem dolgozol akkor ide tolhatnád a képed a stúdióba! — Tért, legjobb barátom egyből a tárgyra.

Ezért csodáltam Zaynt. Bár engem se kellett félteni ilyen téren, ő mindig tudta mit akar, és mindig a helyzetnek megfelelően, de kinyilvánította igényeit.

— Hányra? — Érdeklődtem. 

— Mit tudom én, olyan kilenc körül —
a spontenaitás csak úgy üvöltött karcos hangjáról.

— Vigyek valami kávét is, hogy ne a nyúzott fejed kelljen bámulnom majd? — Piszkálódtam gátlástalanul.

— És én még az elején azt hittem megint valami aranyosat mondasz — Csettintett nyelvével. — De egyébként nem ártana.

— Okés, akkor nem sokára indulok — Elköszöntünk, majd bontottam a hívást.

Elvégeztem a reggeli teendőimet, és miután szereztem kávét, már Zayn Malik énekes és dalszerző stúdió ajtaja előtt vártam barátom, hogy ajtót nyisson.

— Csá, Bozont! — Borzolta meg hajam a pakisztáni fiú.

Elvette odanyújtott kezemben lévő kávéját, és megölelt. Én is megveregettem az oldalát. Amióta újra dolgozik lefogyott. Tökéletesen kitudtam tapintani bordáját még a nagy, vastag, szürke pulcsi alatt is. Néhány árnyalattal sötétebb bőre sápadtabb volt az enyémnél.

— Hogy vagy? — kérdeztem miközben levettem a kabátomat, és a jól ismert terepen körbe néztem. 

A sarokban egy piros konyha pult, mellette egy minihütő pihent. Kicsit jobbra egy emelvényen egy ülőgarnitúra, fotell és egy kis asztal foglalt helyet. Velünk szembe, pedig a süket szoba. Csak mi voltunk ott. A keverőpulthoz indultunk.

— Fáradtan, csak a munka. Nem is tudom mikor aludtam három óránál többet otthon — panaszkodott.

— Hát így megy ez a világsztárok életében — Gyakran csináljuk ezt. Viccelődünk és ugratjuk a másikat, ám ha valami komolyra fordul, akkor testvérekként állunk ki a másik mellett.

— Azért te is csak néha látszol ki a munkából, ahogy azt látom — Hátra mutatott a fekete kapanapé előtt áldogáló dohányzóasztalra. A tetején egy magazin pihent az én, kétségkívűl helyes arcommal címlapján.

— Ne is mondd. Naillel éjjel-nappal bent vagyunk és dolgozunk — Fordultam vissza, és panaszkodtam most én. Belekortyolt italába, s meg fogott két fejhallgatót.

— Tessék — Egyiket odaadta nekem, a másikat meg felvette ő.

A füles csendességet nyújtott hallójáratomnak és időt, hogy tudat alatt fel tudjak készűlni a súlyos basszusra. Pillanatokon belül meghallottam felcsendülni pakisztáni barátom különleges hangját, az én papirra vetett rímeimet énekelve.

Idén Zayn bajban volt a szövegírással, szóval megkért, hogy segítsek neki. Mert régebb nagyon szerettem saját versekkel, dalszövegekkel díszíteni füzeteim unalmas hátulját.

Zaynnel a középiskolában ismerkedtem meg. Egymásba kötöttünk és összeverekedtünk. Ezt még párszor megismételtük, majd amikor túllépett a célon, és komolyabb belső vérzéssel vittek el a mentők, teljesen megváltozott. Bement a korházba minden nap, és a bűntudat csak úgy áradt belőle. Utánna a maradék pár évet legjobb barátokként töltöttük egymás mellett, majd később tartottuk a kapcsolatot és ott támogattuk a másikat karrierjében, magánéletében, ahol csak tudtuk.

— Ezek kúrva jók, Zayn! Komolyan. Sokkal rosszabbra számítottam, hiszen valljuk be te énekelted fel őket — piszkálódtam, persze csak a saját stílusomban, amihez már jól hozzá szokott. Sőt mi több, rá is szokott.

— Ennyire kedves szavakkal is rég méltattál, Tommo — Mosolygott, de nem nézett rám, hanem a monitort bámulta.

— Tudod, hogy szeretlek — Mosolyogtam rá az énekesre.

— Te meg tudod, hogy hálás vagyok — Nézett rám ezúttal komolyan, utalva segítségemre a dalokban.

— Ott segítek, ahol tudok.

Meghallgattam a többi dalát, majd, amikor a producere is megérkezett ott maradtam míg felvettek másik kettőt is. Zayn ebéd szünete után haza mentem. Napom hátralévő részét leginkább alvással, és temérdeknyi hír befogadó képességemnek hála, a telefon és tv előtt töltöttem.