Let Me Love Him - hu [L.S.]

SEVENTEEN

Mióta Harry két hete Los Angelesben repült, napjaim unalmasak és monotonok lettek. Zayn elkezdte turnéját, csak úgy, ahogyan Liam is. Niallel a plussz fotózásokat csináljuk éjjel-nappal. Eleanorral beszéltem a Met Gáláról, és minden kérdés nélkül bele is ment. Na, nem mintha lett volna más lehetősége. Holnap este már az egyik New Yorki épület vörösszőnyegén kezét, csípőjét, derekát, vállát és fenekét fogom fogdosni. Saját magamtól undorodom. Nem mondtam neki semmit hátsó szándékaimról, és nem is tervezek. Még azt se tudja, hogy egyből lelépek arról a helyről, ahogy lehet.

[...]

A repülőn ülve beszéltük a napi tehendőket menedzseremmel. Megérkezés, pihenés, fodrász, stylist, kocsi a New Yorki házam előtt. És minden így is történt. Rogerék nem hivatalosak az eseményre, így egész oda úton azt hallgattam mit kell, lehet, illetve mit nem csinálhatok az este folyamán. Minden interviewt közvetíteni fognak élőben, így nem szabadulhatok meg attól, hogy lásson.

A kocsi megállt és személyitestőröm kinyitotta az ajtót. Először én szálltam ki.

Hajam súlyosnak érződött a sok hajlakktól. Egy fekete garbót ugyan ilyen színű öltönyt, nadrágot és egy csizmát vettem fel, ami nagyon hasonlított azokra, amiket Harry hord. Kezem kinyújtottam a még autóban ülő lány felé. Ő megfogta és lábaira emelkedett. Fehér, selyem, vállnélküli ruhát viselt, aminek újjai meg voltak hosszabítva a szoknya részével egyetembe. Elegáns, fehér magassarkú ékesítette lábát. Haja szög egyenesre vasalva omlott vállaira, amelyet kezemmel gyengéden hátra tettem. Ujjainkat összekulcsolva indultunk be az épületbe.

Sok ismerős arccal találkoztam a rengeteg ismeretlen mellett. Aztán jött a nehezebb része. A vörösszőnyeges fotózás. Azok a képek a történelemben maradnak. Majd a sajtósok, mint a dög evő madarak halott prédáikra, szállnak rá minden szavadra és forgatják ki őket. Végül pedig interjúsok. Ők egy fokkal kúltúráltabbak és tapintatosabbak... már amelyik.

Beálltunk a sok fotós elé. Megfogtam Eleanor derekát és közelebb húztam magamhoz.

— Csak csinálj úgy, mintha valami elképesztő vicceset mondtam volna — súgtam fülébe.

Kissé elhajoltam, hogy arcára nézzek, ő felém fordította tekintetét és aprókat kezdett kuncogni. Elmosolyodtam, és szájára hajoltam. Ő egyből kapcsolt. Megfogta arcom, majd visszacsókolt.

Háromból egy, pipa. Jöhetnek a dögevők. A kérdések gyorsan jöttek és a legtökéletesebben válaszoltunk mindketten rájuk. Túl voltunk a nehezén. Ettől féltem a legjobban és mégis taroltam. Végre elengedhetem magam egy kicsit.

Tovább mentünk az interjúsok felé. Mindenkivel egy ember beszél és csupán két perc az egész, amiből egy azzal telik, hogy ide-oda dicsérgetjük a másik öltözetét.

— Sziasztok! Azta, szerintem nem túlzok, ha azt mondom el-ké-pesz-tő-en néztek ki! — tagolta a hölgy, akinek még a nevét is elfelejtettem.

— Hát még te! Nagyon jól áll ez a szín! — Bókolt Eleanor.

— Ohh, ugyan már! Most nem én vagyok a lényeg — Legyintett kezével. — Louis! Mind észre vettük, hogy mostanában egyre többet látunk címlapokon és plakátokon. Van ennek valami különösebb oka? — Kérdezte.

— Nem igazán... tudod most, hogy itt van nekem a barátnőm — karoltam át derekát az említettnek —, van aki ösztönöz, motivál a fotózásokon — Fejeztem be a mondatomat Eleanorra nézve, aki elmosolyodott.

— Gyönyörűek vagytok együtt. Ezekben a ruhákban meg végképp. Olyanok vagytok, mint egymás ellentétei és mégis tökéletesen összeilletek — Dicsérte meg stylistunk ötletét.