Let Me Love Him - hu [L.S.]

FIFTEEN

Lottieval kettesben töltöttük a következő két napot. Csak élveztük egymás társaságát. A vonatállomáson voltunk és búcsuzkottunk. Habár még van négy napja mielőtt vissza kell mennie, szeretne az ikrekkel és édesapjával is lenni egy kevesett.

— Biztos nem akarsz velem jönni? Ő is örülne, ha láthatna, hidd el. A lányokról nem is beszélve — Próbált győzködni.

— Akármikor láthat. Egy hívásába kerülne az egész — mondtam érzelem mentes hangon.

—Ugyan olyan makacs vagy, mint ő vagy anya volt — Ingatta fejét húgom.

— Nem számít. Marknak is megmondtam. Én nem fogom visszakönyörögni magam a karjai közé — mondtam ingerült hangsúllyal.

— Megszakad a szívem, amikor nem apának hívod — Szeme sarkában könnycseppek jelentek meg.

— Lottie... — Eddigi fusztrált megjelenésem már csak csalódottnak hatott, hogy miattam fog sírni húgom.

— Nem. Semmi baj. Megértem. De legalább Daisyéket hívd fel — És azzal kitörölte az összegyűlt sós folyadékot szeméből.

— Természetesen — Mondtam, majd megöleltem szorosan. Jobbommal derekát karoltam, balommal fejét cirógattam.

— Szeretlek — szipogota.

— Mindennél jobban — Mondtam könnybe lábadt szemekkel.

Lottie felszállt a vonatra és én megvártam, amíg Harryvel megbeszéltük, hogy átjön hozzám, és felveszem miután testvérem elment. Az úton felé Zayn hívott.

— Mi a helyzet? — Vettem fel a telefont, majd kihangosítottam.

— Csá, haver! — Köszönt. - Hát ezt én is kérdezhetném. Nem rég beszéltem Niallel és mesélt egy-két eléggé érdekes dolgot rólad és szíved választottjáról — kacagott bele itt-ott mondandójába.

Elmeséltem neki mindent, ami azóta történt, hogy nem találkoztunk. Az én szemszögemet Niall és Lottie ügyéről, első igazi együtt létem Harryvel, illetve most, hogy komolyabbra fordultak a dolgok vele, még egy ujjal sem akarok Eleanorhoz érni. Így gondoltam a vezetőség kedvében járok és elvállalok plusz munkákat is, hátha így engedékenyebbek lesznek.

Ő is elmondta, hogy elintézte a túrnéjával kapcsolatos dolgokat és már most van olyan hely, ahol az összes jegy elkelt.

Időközben meg érkeztem göndör hajú hercegem házához és leparkoltam a kert előtt. Elköszöntem Zayntől és írtam Hazznek, hogy itt vagyok.

[...]

— Van egy zongorád a nappali közepén? — Ájuldozott a hangszer láttán.

— Igen. Néha játszok rajta — Mondtam mosolyogva meglepődöttségén.

— Mutatsz nekem valamit? — Nézett rám csillogó szemekkel.

Bólintottam, mert kizárt, hogy nemet tudtam volna mondani neki. Leültem a billentyűk elé, levettem a tetejéről egy mappát, amiben néhány dal volt, és a kezébe nyomtam.

— Válassz! — Elkezdett kutakodni és nagyjából a közepéről találomra kivett egyett.

Az a dal volt, amit anyának írtam Félicitével. Addig is közel voltunk egymáshoz, de akkor ő volt az egyetlen, akit képes voltam beengedni a házamba vagy csupán csak látni. Félicité volt az egyetlen támaszom.

Fájdalmasan elmosolyodtam és neki kezdtem.

Miután befejeztem, egy nehéz sóhajt engedtem ki és könnyes szememet megtörőltem. A göndörre néztem.