Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWENTY-SEVEN

A nap hátra levő részét autópilótán csináltam végig. Akármire kértek, én megtettem, egy szó nélkül. Láttam és éreztem Niall szkeptikus pillantásait, ő már látott ilyennek, amikor anya és húgom elhunyt.

— Rendben, készen vagyunk. Mindenkinek köszönöm a kemény munkát! — Mondta befejező monológját az Ír. Én már a folyósón voltam.

Visszamentem az öltözőbe. A tükör darabjai még mindig a földön hevertek. Nem szándékoztam összetakarítani, csak miután végeztünk.

Ledobtam a székre dzsekimet, majd letérdeltem a földre és elkezdtem összeszedni a nagyobb darabokat először. Mintha a szívem darabjait gyűjtöttem volna össze.

Már a második darabbal megvágtam magam és, amikor a kukához jutottam, hogy az első adagot kidobjam, már több helyen is felsértettem a lágy bőrt. Ám ezeket nem éreztem annyira fájdalmasnak, mint a sebet, amit Harry hagyott maga után.

Visszatérdeltem a maradék szemét mellé, és újra kiválasztottam a nagyobb darabokat. Azon voltam, hogy a második kört is a szemetesbe helyezzem, amikor kopogtak az ajtón.

Nem volt elég időm, hogy megszólaljak, mert Niall egy pillanatot se várt azzal, hogy berontson.

— Jézusom, Louis, mi történt? — Kérdezte, ahogy észre vette kezeimet és a tükröt mögöttem.

Szemem sarkába már könnyek ültek korábbról, amikor a helyzetemen gondolkodtam és elkezdtem összetakarítani. Nem tudom, hogy azt hitte annyira megvágtam magam, hogy elkezdtem sírni, vagy ezt látta a legjobb ötletnek, de a mosdó felé kezdett húzni miután közelebbről megvizsgálta tenyereimet.

Elkezdte folyatni a hideg vizet, majd bedugta alá kezeimet, míg én hangtalanul bámultam, ahogy a tiszta folyadék átmossa őket.

Niall tenyere hátam közepére simult, majd szemébe néztem a tükrön keresztül. Kék szemei már arcomat figyelték.

— Minden rendben, babes? — Hangja kedvesen csöngött, a vízfolyás kivételével néma mosdóban.

Nem volt elég erőm megszólalni, csak megingattam a fejem és újra elkezdtem sírni.

Az elmúlt három év alatt egyszer se látott sírni. Még amikor húgomról elmondtam a híreket neki, se. Általában haragba fordítottam át érzékeny érzelmeimet, viszont Harryre nem voltam képes haragudni.

Niall közelebb húzott, fejem nyakába dugtam és úgy próbáltam meg lehalkítani keserves sírásom, míg a fiú csak simogatta hátam.

— Engedd csak ki, Lou.

[...]

— Beszéltetek azóta Lukekal? — Kérdezte Zayn.

Három napig nem csináltam semmit. Nem mentem munkába, még csak a házból se léptem ki. Niall vásárolt be nekem, ő hozott kaját, és ő maradt mellettem. Lehet, hogy csak azért, mert félt, hogy valami hülyeséget csinálok, de akkor is értékeltem, hogy tulajdonképpen ideköltözött.

Épp a nappaliba ültünk. Én bekuckózva egy paplannal, Harry egyik itt hagyott pólójában, és saját mackó nadrágomban az egyik fotelben, abba amibe mindig ő ült. Niall a kanapén helyezkedett el, amikor felhívtuk Zaynt, kihangosítottuk őt.

— Igen — Válaszolta helyettem Niall.

— Ez kurva jó, srácok! Akkor legalább lesz valami, amivel elfoglalhatod magad, Lou — Szólt izgatottan, hogy megpróbáljon felvidítani.

Niall szomorúan nézett, mert vele már megosztottam azt, amin a legtöbbet járt az eszem. Ő nyilvánvalóan nem értett egyet velem, de mivel főszerepe az volt, hogy "vigyázzon" rám és mellettem legyen, így nem nagyon próbált meg velem érvelni, nehogy felcsesszen és elküldjem innen.