Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWNETY-THREE

/Louis szemszöge/

— Louuu — kiabálták, a lépcsőn felém futva, húgaim.

— Sziasztok lányok! — Mosolyogtam el, majd szorosan megöleltem őket.

— És te ki vagy? — Kérdezte Daisy, barátom felé fordulva.

— Lányok, ő itt Harry. Harry, ő Phoebe és Daisy — Mutatottam be őket egymás után.

— Azta, milyen hosszú a hajad!

— Befonhatjuk? — Kérdezték egymás után. A göndör Markra nézett, és a férfi bólintott egyet.

Miután a lányok elvitték, barátom mellőlem, addigi magabisztosságom meg-meg remegett. Mark beinvitált, majd becsukta az ajtót. Kínos csönd lett.

— Szóval ez a Harry a barátod? — Kérdezte.

— Ez a Harry egy érző ember, aki igen a barátom — szűrtem fogaim között a szavakat.

— Ne haragudj, nem akar... örülök, hogy van melletted valaki — mondta zavaradottan.

— Eddig is volt. Nélküled is mindenem meg van — mondtam nyugott hangon, ám szemeimmel folyogattam őt

— Nem is gondoltam másképp. Roger mit szól hozzá? — Próbált valami féle beszélgetést kezdeményezni.

— Ne csináljuk már ezt, oké? Nem azért jöttem vissza, hogy beszélgessünk vagy egy család legyünk. A lányok hiányoznak és én is nekik. Csak elakarom vinni őket párnapra — mondtam szigorú és bisztos hanggal. — Zayn turnézik és négynap múlva Párizsban lesz. Mondták, hogy úgy is oda vinnéd őket. Elkisérem őket és velük leszek, amíg te is kiérsz — Vázoltam fel neki.

— Képes vagy rájuk vigyázni négy napon keresztűl? — kérdezte őszinte, teljesen nyugott hanggal.

— Ugye csak viccelsz! — Horkantottam fel. — Én vigyáztam mindenkire ebben a kibaszott családban, amikor ott hagytál minket. Ezt inkább nekem kéne kérdeznem tőled! — emeltem fel a hangom.

Anya halála felkavarta az egész családot. A karrieremet már rég elkezdtem felépíteni, amikor történt. De én lemondtam mindenről, amikor kiderült, hogy anya beteg. Ott hagytam Londont, visszaköltöztem Doncasterbe, hogy itthon segítsek, mert akármennyire is szerettük volna, az élet nem állt meg. A kicsiket suliba kellett járatni és gondoskodni róluk. Míg Mark úgy döntött ott hagyja anyát a szarban.

Ha nem vállalta volna el az ikrek gondozását, akkor nagy valószínűséggel hozzám vagy Lottiehoz kerültek volna. 

Mark vett egy mély levegőt, majd kifújta azt. — Rendben, de beszélni szeretnék velük minden nap — Mondta.

— És az év apja cím, Mark Tomlinsoné — Kezdtem el tapsolni.

— Louis... — Félbe szakítottam.

— Ne is kezdjük el. Felmegyek és szólok a lányoknak, aztán kimegyek anyáékhoz — Indultam a lépcsőhöz.

Phoebe nyitott ajta előtt megálltam és figyeltem, ahogy Harry a lányokkal beszélget.

— Erősebben kellett volna küzdened — Mondtam a göndörre nézve.

— De nem bírtam ellenállni — Mosolyogott.

— Ilyen ez a Tomlinson vonzerő — Mondtam, majd lepacsiztam a lányokkal.

Ismertettem velük a tervet és felajánlottam, hogy vigyék el Harryt fagyizni, mielőtt elindulunk.

— Te nem jössz? — Nézett rám összezavarodottan a zőld szemű.

— Nem. Meglátogatom Fizzyt és anyát — mondtam elhalkúlt hangon. — Szólsz, ha az ismerősöd tud valamit Lottieról?

— Persze. Meg leszel? — Aggódva nézett rám. Nem. — Ne aggódj miattam, inkább figyelj a bankkártyádra! — Próbáltam elterelni a figyelmét arról, hogy mindjárt összeesek.

— Oké... — Mondta, de úgy is tudtam, hogy nem sikerült próbálkozásom.

A temető nem épp a szomszédban volt, de úgy éreztem jót fog tenni a séta. A lábam vitt magamtól, még csak gondolkodnom se kellett, hogy merre menjek. Két éve nem voltam itt, de még így is egyből ide találtam.

Megálltam anya és húgom sírköve előtt. Végig simítottam anya, majd Fizzy nevén és egy fájdalmas, akadozott, mély levegőt vettem, majd könnyes szemmel kifújtam a használt levegőt. Nem voltam képes még a saját húgom temetésére se eljönni, mert saját magam okoltam.

Félicité volt az egyetlen, akit közel engedtem magamhoz anya halála után. Amikor én már jobban éreztem magam, viszont magára hagytam. Ő talált más támaszt: kábítószereket. De ő is érezte, hogy ez nem tartható, mert felhívott az nap este. Én voltam az egyetlen, akit felhívott. És én képes voltam kinyomtam, ő pedig túladagolta magát. Soha nem fogom elfelejteni az érzést, amikor Lottie felhívott és elmondta. A pillaanatnyi ürességet a melkhasomba, majd a nyomó fájdalamt és önutálatot.

Leültem a földre és elmondtam húgomnak mennyire sajnálom. Azt, amit eddig nem tudtam. Aztán meséltem nekik a többiekről, Harryről, még Zaynről és Niallről is.

Amikor észre vettem, hogy kezd lemenni a nap, nagy nehezen elindultam vissza felé.

A légzésem rendezetlen és nehéz volt. A szemem könnyes. A lányok és Harry akkorra értek vissza, mint én.

— Mehetünk? — Kérdeztem mosolyogva.

— Igen! — Az ikrek egyszerre feleltek.

— Köszönjetek el, mi addig megvárunk a kocsiba. — mondtam és beültem, majd utánnam Harry is.

— Hé, minden oké? — Kérdezte a fiú miután beült.

—  Persze, minden rendben. Csak... ja — Töröltem meg szemem.

— Semmi gond. Nem baj, ha néha gyengének érzed magad — Megfogta állam és adott egy csókot.

— Fújj, undi! — mondták a lányok egyszerre, miközben beültek a kocsiba és elkezdtek kuncogni.

— Néha a szart is kiijesztitek belőlem ezzel az iker dologgal — Kötöttem be magam.

— Bocsi — szólaltak meg megint egyszerre, majd ők is azt tették, amit én.

— Inkább hallgassunk zenét — Vigyorogva ingatta meg fejét a göndör és bekapcsolta a rádiót.