Let Me Love Him - hu [L.S.]

TWENTY-SIX

Lukekal való "megbeszélés" után egy héttel még mindig nem hallottam róla. Persze egy ilyen dolog nem egyik napról a másikra kerül megoldásra, de úgy érzem izgatottságom jogos.

Ugyan akkor belegondolni, hogy mennyire közel állhatunk ahhoz, hogy minden rendbe legyen, rohadt rémisztő! Ezer és egy dologra tudtam volna gondolni, de arra nem, ami történt.

Nem hiszem el, hogy van egy kis időm még mielőtt kezdődik a fotózásom.

Általában mindig késésben vagyok, mert kihasználom az összes lehetséges időt alvásra, de a mai nap folyamán már túl voltam egy paparazzi sétán Eleanorral, aki elkísért a munkahelyemre is.

— Elmegyek a büfébe reggeliért, te kérsz valamit? — Kérdezte a lány, miután elköszöntünk Nialltől, akivel összefutottunk a recepciónál és váltottunk néhány szót a mai eljárásról.

Ekkor informált, hogy korábban jöttünk, illetve, hogy még van 40 percem, amíg összeteszik a berendezést, kigondolják a részleteket, satöbbi. Éreztem, ahogy a lelkem elmosolyodott, amikor közölte ezt velem a szöszi. Egyből arra gondoltam, hogy végre lesz idő felhívni és rendesen beszélgetni egy keveset Harryvel, mivel az utóbbi egy hétben nem igazán sikerült talán három mondatnál többet váltanunk, és azt is csak sms formájában.

— Nem, köszi, csak lepihenek az öltözőbe, és felhívom Harryt — Mondtam már kihúzva zsebemből a telefont.

Oh, igen. Eleanor is beavatásra került, amikor a vezetőség megszigorította szabályait velem és igazi kapcsolatommal kapcsolatosan. A lányt nem igazán érdekelte, addig amíg neki volt bevétele, úgyhogy erre a megszólalásomra se nagyon reagált, csak bólintott egyet, majd a büfé felé indult.

Amíg az öltözőmhöz értem, addig próbáltam elérni Harryt, de a hangpostáján kötöttem ki.

Lenyomtam a kilincset, majd beléptem az ismerős, otthonos szobába, ahol tudtam, hogy senki se fog zavarni az elkövetkezendő 35 percben. Ledoptam kocsikulcsomat a dohányzóasztal tetejére, majd lehuppantam a mini kanapéra.

A második próbálkozásomkor se jártam sikerrel, furcsának találtam, hogy Harry nem veszi fel, mert egy alkalomra se emlékszem, amikor ez történt volna. Ugyanakkor, Los Angelesben este 11 körül volt és Harrynek bizonyára hosszú napja volt.

Amikor harmadszorra is megpróbáltam és a negyedik kicsöngő után se vette fel, úgy voltam vele, hogy hagyom aludni és majd, később újra megpróbálom. Ám, a történet, amit kitaláltam magyarázatképpen, sehogy se akart összeállni, amint válaszolt telefonjára.

— Mi az? — Szólt bele készülékébe szárazon. A háttérben hangos csevej hallatszódott, majd egy ajtó nyitódás, csukódás és csend szállt a másik oldalra.

— Nos, szép napot neked is, életem — Nevettem pimaszul. — Rég hallottam a hangod, van egy kis időm, gondoltam felhívlak. Hogy vagy?

— Óh, hirtelen érdekel? — Hangja nem változott előszöri megszólalása óta, és szavain keresztül éreztem, hogy valami nincs rendben.

— Mindig — mondtam őszintén. — Valami történt?

Harry sóhajtott egyet, majd kicsit nyugodtabban folytatta. — Miért hívtál, Louis?

— Mi az, ho... Azért, hogy megkérdezzem, hogy vagy. De, ahogy hallom nem túl jól. Mi a helyzet? — Feljebb toltam magam a kanapén, hogy egyenesebben üljek.

— Nézd, nincs elég energiám hozzád most. Úgyhogy csak mond el, amit akartál, hogy aztán visszamehessek a vacsorámhoz és a stábhoz — mondta türelmetlenül.

Hazudnék ha azt mondanám, nem fájtak szavai.

— Harry, csak tudni szerettem volna, hogy hogy vagy, nem kell egyből belegázolni a lelkembe!

— Nem, igazad van. Ez a te dolgod a párkapcsolatunkban — szólt mérgesen.

— Istenem, mégis mióta vagy ekkora fasz? — Nem akartam hangosan kimondani, és nem is igazán gondoltam komolyan, de hirtelen elvesztettem a türelmem és elengedtem magam egy pillanatra.

Viszont egyből realizáltam mennyire megbánthattam őt, hiszen soha se beszéltem vele csúnyán, akármikor  amikor összevesztünk meghúztam magamnál ezt a határt. És most szépen át is léptem.

— Haz... — Próbáltam volna visszaszívni. Elmondani neki, hogy nem gondoltam komolyan, de ő gyorsabb volt.

— Nem tudom, talán azóta amióta te le szarod azt, hogy egy kapcsolatba vagyunk!

— Miről beszélsz? Egyáltalán sem szarom le.

— Oh, igazán? A mai napon kívül mikor volt az utolsó alkalom, amikor te hívtál fel és nem én téged? Mikor volt az utolsó alkalom, amikor te jöttél ide és nem én hozzád? Mikor volt az utolsó alkalom, amikor félre tetted a kibaszott munkát és felvetted a telefont, hogy megkérdezhessem te hogy vagy? — Harry szinte kiabált, hangja mégis megtörten csengett, és láttam magam előtt könnybe lábadt szemeit.

Eredetileg úgy terveztem, hogyha már tényleg minden le lesz fixálva, akkor avatom be Harryt is, majd elviszem egy étterembe, egy randira és akkor tudatom vele. Viszont mind ez nem számított, most, ahogy összeszorult szívvel hallgattam szipogását.

— Harry, hidd el, hogy nem szarom le, oké? Én csak próbálkozok mindent helyre tenni, megoldani, hogy rendben legyünk. Nézd...

— Látod, ez az, amiben tévedsz. Nem csak neked kell próbálkoznod. Nem csak neked kell mindent megoldanod. Egy párkapcsolat nem erről szól — Harrynek a hangjában volt valami felismerhetetlen.

Valami, amiről tudtam, hogy jobb lenne, ha nem lenne ott. Majdnem úgy hangzott, mint valaki aki felakarná adni. Mint amikor ki akarsz rakni egy kirakóst, de hiányoznak darabjai és te inkább feladod, mert nem látod értelmét végig csinálni.

— De nem vagyok biztos abban, hogy próbálkozni, vagy megoldani szeretném-e — Suttogta.

Síri csönd. Síri csönd az ő oldalán, síri csönd az enyémen. Felráncoltam orrom a szúró érzés miatt, amit mindig érzek, ha sírni fogok. A könnyek még nem csordultak ki vízvonalam pereméről, de már nem kellett nekik sok.

— Megigérted — Suttogtam én is. — Megígérted, hogy nem hagysz el.

— És amikor elkezdesz egy párkapcsolatot, akkor megígéritek egymásnak, hogy mindennel együtt néztek szembe. Nem én szegtem meg a szavam először — Hangerőnek már hűlt helye se volt a beszélgetésünkbe.

Akármit, akármit is akartam volna mondani, őt már nem érdekelte volna.

— Nekem szükségem van rád — Egy könnycsepp sós csatornát hagyott maga után arcomon.

— Nyilvánvalóan nem, Louis — Louis. Mintha évekkel ezelőtt hallottam volna nevem szájából, holott a valóságba beszélgetésünk elején kimondta. — Szerintem tartsunk egy kis távolságot. Intézd el, amit el akarsz intézni, én pedig addig tovább élem az életem. Hogyha tényleg egymásnak lettünk teremtve, akkor még találkozunk.

Nem mindenki hisz a lélektársakba, szerelmem.

Túlságosan összeszedetten mondta az egészet, ahhoz, hogy itt és most találta volna ezt ki. A tudat, hogy többször elgondolkozott szerelmünk értelmén elég volt ahhoz, hogy egy fájdalmas, szomorú nyögést hallassak és elengedjem könnyeimet, utolsó reményemmel együtt, arról, hogy ez az egész csak egy rémálom, amiből mindjárt felébredek, Harryvel kezeim közt.

Viszont az egyetlen dolog, amire ráébredtem, hogy még Harry se volt kiváncsi fájdalmamra. Így a telefon halk pityegésével (ami azt jelezte, hogy letette) maradtam kettesbe.

Összetörve éreztem magam, pont annyira, mint a tükör, aminek neki dobtam telefonom. Harry fehér pulcsijának ujjait kézfejemre húztam, ledőltem és magzatpózban feküdtem. Hagytam könnyeimet folyni. Reménykedve, hogy belefulladok majd.