"A ház előtt állva még hallottam a dübörgő zenét. Belépve csak egy két embert láttam, elindultam a nappali felé mikor valaki elkapta a karom és húzott kifelé.
- Nem kéne itt lenned. - dühös volt.
- Tudni akartam ... - tekintetétől a szó is belém fa...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Mesébe illően alakult minden. Randik, találkozók, romantikus séták. Boldog vagyok mellette. A vágy ami kettőnk közt tombol leírhatatlan.
Egy napon azonban a rózsaszín felhők sötétek vegyültek. Eltűnt. Minden szó nélkül. Egy üzenetet sem hagyva.
Rövid ideig kicsengett a mobilja...aztán már nem volt kapcsolható.
Szörnyen éreztem magam...napról napra rosszabb volt. Kegyetlenül hiányzott és fáj, hogy így itt hagyott.
Hetek óta hír sincs róla. Elhatároztam, hogy a házukhoz megyek. Ahol hátulról valaki a számat befogva egy kocsihoz vonszolt. Egy ütést éreztem a tarkómon amitől elsötétült minden.
Székhez kötözve tértem magamhoz. Egy fekete ruhás maszkos alak jött be.
- Hol van?
- Micsoda? - kérdeztem vissza.
- Antoan és az apja.
Hiába mondtam, hogy nem tudom nem hitt nekem. Ahányszor azt mondtam nem tudom annyiszor ütöttek meg.
Napokat töltöttem ott a székhez kötözve.
- Az utolsó esélyed...hol vannak?
- Esküszöm bármire tényleg nem tudom.
Nyilván nem hittek nekem. El vesztettem az eszméletem az újabb ütéstől.
- Liz...Liz. Nyisd ki a szemed, nézz rám kérlek. - hallottam egy ismerős hangot a távolból.
Nehezen tértem magamhoz.
- Antoan. - hangom suttogás csupán.
Ahogy eloldozott a karjába vett és ki vitt. Körülöttünk holtan feküdtek azok akik fogva tartottak.
Bele égett a kép a szemembe. Az autó hátsó ülésre fektetett.
- Kortyolj kicsiket. - tartott egy üveg vizet.
Az hogy lassan nem igazán jött össze.
- Dany jön és elvisz innen. Elintézem az itteni dolgokat és megyek utánad.
- Neem! Nem akarok vele menni.
- Muszáj!
Nem hagyott választási jogot. Amint Dany odaért, rám csukta a kocsi ajtót és el is indult.
Sírva üvöltöttem hogy ne vigyen el de mindhiába.
- Utánad fog jönni.
Felvitt a lakásba.
- Csinálok egy fürdőt neked. Jól fog esni, hidd el.
Nem akartam semmi mást csak hogy itt legyen, átöleljen.
- Be tudsz sétálni? - kérdezte.
Bólintva felkeltem minden lépésnél összerogytam volna ha nem tart.
- Támaszkodj rám.
Ebben a pillanatban lépett be Antoan. Azonnal mellettem termett.
- Majd én. - vett át.
Ahogy volt velem együtt a kádba ült. Ölelve tartott.
- Miért tűntél el?
- Mindent el mondok csak legyél jobban. - puszilt a vállamra - Anyukád ide hozza Dany. Beszéltem vele.
Hosszas fürdő után kiszált mögülem át öltözött majd segített kiszálnom.
- Megoldom egyedül. - nem akartam öltözni előtte.
- Liz ... alig állsz a lábadon.
Segített levetni a vizes ruháimat majd egy nagy pólót adott.
- Ennyi. - homlokon csókolt - Irány az ágy.
Nem ellenkeztem. Alighogy elfeküdtem a szemem csukódott és elaludtam.
- Hol a lányom? - anyám hangjára ébredtem.
Antoannal együtt jött be.
- Kicsim. - ölelt át - Annyira aggódtam. Szólok apádnak ide jön és haza viszünk.
A fejem ráztam.
- Nem akarom. Maradni akarok. - tört ki belőlem hisztérikusan.
Ha elvisznek újra eltűnik. Nem akarom.
- Had maradjon...ígérem vigyázok rá. - Antoan kiment anyámmal.
Nem hallottam mit beszéltek de egyedül jött be.
- Ha maradni szeretnél maradj kislányom. - kezdett bele - De ...
Ez már rosszul kezdődik.
- De apád is látni szeretne.
- Ő nem fogja engedni.
- Bízd rám ezt a részét. Itt maradhatsz. - nyugtatott.
Végül így is lett. Persze apám nem volt elragadtatva az ötlettől és Antonanra gyilkos szemekkel nézett.
- Apádnak nem vagyok szimpatikus. - jelentette ki ahogy elmentek a szüleim.
- Nem. Ha haza mentem volna biztosan nem láttalak volna jó ideig.
Bár mondogatta, hogy nem így lett volna én ismerve apám tudom.
