"A ház előtt állva még hallottam a dübörgő zenét. Belépve csak egy két embert láttam, elindultam a nappali felé mikor valaki elkapta a karom és húzott kifelé.
- Nem kéne itt lenned. - dühös volt.
- Tudni akartam ... - tekintetétől a szó is belém fa...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az hogy elment nem lett volna baj...azzal is megbékéltem, hogy nem mondta el hova és miért kell mennie. Na de az, hogy most kár több mint egy hónapja távol van az egyáltalán nem tetszik.
Dany próbál nyugtatni, tudom, hogy ő mindent tud, de nem mond el semmit.
- Most már nem sokára itt lesz. - ölelt át kilépve a suli kapuján.
Mindeközben zajlott a bálra való felkészülés. Egyedül szerencsétlenkedtem a próbákon, a kedvem is elment az egésztől.
Hűvös szombati napra ébredtem, az éjjel csúnya vihar volt alig aludtam. Most pedig valaki ész nélkül nyomja a dudát a ház előtt. Amikor megláttam a sötét autót azt hittem ő az...hogy haza jött, ahogy voltam rohantam ki majd kiszállt belőle Dany.
- Rossz hírem van.
- Gyere be.
Nem tudtam mit akar mondani, arra pedig egyáltalán nem számítottam amit mondott.
- Antoant baleset érte.
- Hogy mi? - pánik tört rám - Hol van? Vigyél oda. Menjünk már!
Már az ajtó felé toltam.
- Hova indulsz? - jött le anyám - Pizsamában.
- Vegyél fel valamit. Aztán indulhatunk.
Olyan gyorsan kaptam magamra egy farmert és toppot amennyire csak tudtam.
- Hívj fel ha tudsz valamit. - adott puszit anya.
- Mi van vele?
Próbáltam többet megtudni.
- Nyugodj meg egy kicsit.
A kórházhoz érve egyre idegesebb lettem. Egy nővér már várt ránk.
- Hol van? Mi van vele? Látni akarom. - hadartam.
- Súlyos sérüléseket szenvedett, kómában van. Egyenlőre kritikus az állapota.
Ezt hallva eljesen összetörtem.
- Ezeket vegyék fel. - be kellett öltöznünk.
Ezután beengedtek hozzá. Szörnyen nézett ki. Az arca, a teste tele sebekkel, zúzódásokkal. Egy csomó gépre kötve.
Zokogva fogtam a kezét. Dany csak állt mögöttem.
- Antoan erős minden rendbe fog jönni! - próbált nyugtatni.
Csak álltam ott könnyeim patakokban folytak, a lábam alig bírt el.
- Menjünk. Még behozlak majd. - karolt belém mikor majdnem összeestem.
- Neem én itt maradok. Mellette akarok maradni. - ellenkeztem.
- Akkor legalább egy kávét igyál meg a büfében.
Ebből nem engedett így kénytelen voltam menni.
- Tudod, hogy mi történt? Hol volt? - tettem fel a kérdést.
- Nem. Én sem tudok többet mint te.
Gyorsan húztam le a kávét, mielőbb vissza menni. Egész nap ott voltam. Este a nővér el akart küldeni, végül maradhattam.
Dany a folyosón volt. Párszor az ajtóból nézett, ő viszont nem maradhatott.
- Reggel jövök. Ha bármi van hívj. - ölelt meg - Minden rendben lesz. - ismételte.
Ültem a széken, a kezét fogtam és kértem, hogy ébredtem fel.
Egyetlen percre mentem ki míg haza szóltam.
4 nappal később
A napok teltek...én azóta sem mentem haza, nem eszem, inni is alig csak várok, hogy csoda történjen. Annyit sírtam, hogy már fájnak a szemeim.
Ma reggel Dany anyámmal érkezett.
- Most elmész szépen édesanyáddal haza, lefürdesz, alszol és aztán vissza hoz.
- Nem megyek.
- Kislányom...kérlek. Még az kell, hogy neked is bajod legyen. Ezt ő sem akarná.
Hiába száltam vitába velük.
- Amíg fürdesz készítek egy finom levest neked.
- Anya mi lesz ha nem ...
- Ilyenre ne is gondolj! - vágott a szavamba - Fel fog épülni.
Haza érve megengedte nekem a fürdővizem. Aztán főzni kezdett.
- Apa? - egy jó fél óra fürdés után mentem le.
- Elutazott üzleti ügyben. - az étel már ki volt szedve.
- Ilyenkor mindig vele mész.
- Most nagyobb szükséged van rám.
Ültem felette, kevergettem.
- Egyél. Legalább néhány falatot.
Leerőltettem egy keveset aztán felmentem a szobában. Csak rá tudtam gondolni.
Bejött hozzám, mellém ülve átölelt, simogatta a hátam míg el nem aludtam.
