"A ház előtt állva még hallottam a dübörgő zenét. Belépve csak egy két embert láttam, elindultam a nappali felé mikor valaki elkapta a karom és húzott kifelé.
- Nem kéne itt lenned. - dühös volt.
- Tudni akartam ... - tekintetétől a szó is belém fa...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A bál napja
A fodrász és a sminkes után otthon vártam anyámat, ő visz a sulihoz.
- Nem hagyhatnám mégis inkább ki?
- Hercegnő a világ csak rád vár! - ölelt át.
Beérve rögtön öltözni mentem. Mindenki izgatottan várta,hogy kezdjünk.
- Ti jöttök. - jött a tánctanár.
- Én jobb ha maradok. - álltam félre.
- Nem nem. Menj csak.
- De egyedül?
- Nem leszel egyedül, indulj. - tolt maga előtt.
Ott állt a másik oldalon, ahogy megláttam hevesebben vert a szívem.
Megszólalt a zene lépésről lépésre haladtunk. Antoanhoz érve még jobban ideges lettem. Hiszen a próbákon nem is volt ott. A külön táncot egyszer sem próbáltuk el együtt.
Lassan a szám végéhez értünk mindenki a helyén volt, Antoan velem szemben áll.
Szemeit le sem veszi rólam.
- Én erre képtelen vagyok. - mondtam majd elindultam volna az ajtó felé de vissza tartott.
- Meg tudod csinálni. Együtt meg csináljuk.
Nagyon meglepett, hogy minden lépést tud.
- Hagyjuk ki az emelést. - kértem a koreográfia erre a részére érve.
- Bízz bennem. - súgta válaszul.
Olyan magabiztossággal vezetett teljesen elfelejtettem a félelmet, úgy emelt ki mintha nem is tartana a kezében semmit.
Hihetetlenül boldog voltam, minden úgy sikerült, ahogy az meg volt írva. Nagy örömömben megcsókoltam. Felemelve pörgetett a levegőben.
A tömeg ujjongott, fütyült. Anyám sírása még így is át zengte a tapsvihart.
- Annyira büszke vagyok rátok. - ölelt át egyszerre mindkettőnket.
A műsort mi zártuk így elkezdődött a bál.
- Szabad? - húzott a parkettre - Szeretnék mindent megmagyarázni.
- Ezzel kicsit elkéstél, nem gondolod?
- Soha nem késő. - válaszolt végig a szemembe nézve - Szeretlek téged Elizabeth. Tudom, hogy te is ...
- Antoan...
- Ha azt mondod nem szeretsz esküszöm békén hagylak.
Bár tudnám ezt mondani...de nem így van. Minden porcikám érte kiált.
- Csak ki kell mondanod és itt sem vagyok.
Ekkor jelent meg Gabi és lekért. Amiért irtó hálás voltam.
- Annyira jó volt a táncotok! A vége...na az vitt mindent.
- Elvittek az érzelmeim nem szabadott volna. - magyaráztam.
- Szereted őt? - kérdezte.
- Gabiii...
- Válaszolj! Szereted?
- Tudod a választ. - ismer...tán még jobban mint én saját magamat.
- Mond ki!
- Igen! Szeretem, mindennél jobban szeretem. De amit tett...
- Akkor menj oda csókold meg és felejts el minden mást! Engedd meg magadnak,hogy boldog legyél.
Megfordulva ott állt mögöttem.
- Végig itt állt igaz? Direkt csináltad! - néztem vissza Gabira aki csak sunyin mosolygott.
- Csókot,csókot,csókot! - kántálta amibe beszállt anyám is.
Végig simitott az arcomon majd keze közé fogta és csókba húzott.
Mindent elképzeltem a mai napra, de azzal, hogy eltűnt az egész törődött és rémálommá vált. Nem gondoltam volna, a történtek után pláne, azt ahogy a ma este alakult. Elmondott mindent, mit miért tett. A fejemben teljes zűrt kavart, egy viszont ezek ellenére sem változott, még pedig az amit érzek. Szeretem. Tegyen bármit, akkor is menthetetlenül szeretem.
