"A ház előtt állva még hallottam a dübörgő zenét. Belépve csak egy két embert láttam, elindultam a nappali felé mikor valaki elkapta a karom és húzott kifelé.
- Nem kéne itt lenned. - dühös volt.
- Tudni akartam ... - tekintetétől a szó is belém fa...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A napok teltek, ő pedig mindvégig velem maradt. A rémálmok továbbra is gyötörnek minden éjszaka. De ő ott van, ölelve, simogatva és puszilgatva nyugtat.
Az anyám két naponta meglátogat.
- Ideje lenne haza jönnöd. Nem? - kérdezte - Vagy kényszerít, hogy maradj? - éppen ekkor lépett be Antoan.
- Ezt mégis miből gondolja? - dühös lett - Egy csóró mellett nem maradna ott? Csak ha kényszerítve van?
- Én akarok itt lenni. Mellette biztonságban érzem magam. - léptem oda hozzá, hogy átkaroljam - Had maradjak vele. Kérlek.
Könyörögve kértem anyámat. Aki csak a fejét rázta és távozott.
- Ha ellenedre van ... haza is mehetek.
- Ne beszélj butaságot. - arcom keze közé fogva megcsókolt.
Éreztem, hogy feszült. Amiatt amit anyám mondott.
- Nem sétálunk valahol? - dobtam fel az ötletet.
- Szeretnél?
- Igen. - bólogattam.
Magához vette a kocsikulcsot és az ajtóhoz indult.
- Akkor ... mehetünk? - nézett kérdőn.
- Kocsival sétálni?
- Na tessék jönni. - nevette el magát.
Csoda helyre vitt. Annyira szép volt. Sétáltam mellette közben gyönyörködtem a tájban. Antoan lassan cirógatta a tenyerem aztán össze fonta ujjaink. Másik kezével az arcom simitotta végig finoman maga felé fordítva.
Tekintete mosolyra késztetett.
- Imádom amikor mosolyogsz. - csókkal fejezte be a mondatot.
- Én pedig ezt imádom. - súgtam válaszul.
- Ezt? - csókolt újra.
- Ühüm.
Estig haza sem mentünk. Megvacsoráztunk a parton. Megnéztük a naplementèt s csak aztán indultunk vissza.
- Suliba is bemehetünk holnap?
- Ahogy szeretnéd. - keze a combomon pihent.
➖️ Másnap reggel ➖️
Gabi szinte a nyakamba ugrott ahogy kiszáltam a kocsiból.
- Végre! Annyira hiányoztál már! - ölelt át.
- Most már itt vagyok.
- Antoan és Te? - súgta szemöldök húzogatva.
Csak bólintottam.
- Azt hiszem. - tettem hozzá.
Ujjongott örömében.
Minden órán mellettem ült. Szünetekben pedig beszámolót tartott azokról a dolgokról amikről lemaradtam míg nem voltam.
- Ugye megiszunk egy shaket? - kérdezte már az órák után.
- Öhm...- Antoan ekkor jött oda.
- Shake? Remek ötlet. Menj csak. - puszit nyomott a homlokomra - Hívsz és érted megyek. - csókkal búcsúzott.
- Na jól van már... - Gabi a karomnál fogva húzott el.
A shake mint mindig most is isteni volt.
- Hamarosan itt a suli bál. El kell mennünk ruhát nézni rá. - Gabi csak mondta mondta és mondta eközben én csak kapkodtam a fejem ide oda.
Azt éreztem figyelnek. Nem éreztem magam biztonságban.
- Egy ... egy pillanat. - dadogtam felkelve az asztaltól.
Értetlenül nézett utánam.
A mosdóba mentem. Hideg vízzel mostam meg az arcom, próbáltam elhessegetni a rossz gondolatokat. Néhány perc múlva vissza indultam. Az asztalunk mögött megláttam egy férfit, felismertem ... ott volt amikor elraboltak és fogva tartottak. Kirohantam a kávézóból. A járdán szinte futva indultam el, folyton hátra nézve ellenőriztem, hogy követ e.
- Hova rohansz? - ütköztem össze Antoannal.
Felsikoltottam ijedtemben majd mikor tudatosult bennem kiléte szorosan öleltem át.
- Vigyél el! Kérlek vigyél el innen. - tört ki belőlem a zokogás.
- Mi történt?
- Ott bent ... ott van ... - értelmetlen dadogás csupán amit mondtam.
- Liz! Lassabban. - keze közé fogta az arcom.
- Bent van...ott volt akkor... láttam. - próbáltam érthetőbben mondani miközben húztam a másik irányba.
Telefonált. A másik pillanatban már ott volt Dany.
- Nem akarok vele menni. Kérlek ne küldj el vele megint. - tudtam miért jött.
- Utánad megyek amint elintéztem azt az alakot. Menj. - csukta rám a kocsi ajtót bármennyire is ellenkeztem.
