"A ház előtt állva még hallottam a dübörgő zenét. Belépve csak egy két embert láttam, elindultam a nappali felé mikor valaki elkapta a karom és húzott kifelé.
- Nem kéne itt lenned. - dühös volt.
- Tudni akartam ... - tekintetétől a szó is belém fa...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Délután fél egy felé keltem. Anya lent a nappaliban várt.
- Menjünk.
- Egyél előbb. Aztán indulunk is.
- Nem vagyok éhes. - válaszoltam a cipőm húzva.
- Napokig nem ettél...A kedvenc zöldséges rizottódat csináltam.
Leültem az asztalhoz, együtt ettünk.
- Köszönöm, ez nagyon finom volt.
- Akkor menjünk. Mindened meg van?
Gyors leellenőriztem magam és indultunk is.
- Tudom...hogy most ez érdekel a legkevésbé, de választottál már ruhát a bálra?
Ez tényleg nem igazán érdekel.
- Nézelődtem, még nem döntöttem. - válaszoltam.
Anya nagyon várja már a bált, szerinte hatalmas mérföldkő az életemben, és felejthetetlen élmény.
- Szeretnéd ha segítenék?
- Előbb bemehetünk hozzá? - néztem rá könyörögve.
‐ Kicsim én nem azt mondtam, hogy most menjünk. Csak szeretném ha tudnád, bármiben számíthatsz rám, hogy szívesen segítek akár ebben is.
Közben a kórházhoz értünk. Kiszállva megöleltem.
- Köszönöm.
Dany a folyosón ült. Megijedtem.
- Baj van?
- Nem, vizsgálatokat végeznek. Addig nem mehetünk be.
Csak járkáltam. Olyan hosszú ideig vizsgálták. Végül kijöttek.
- Az állapota jelenleg stabil. Mindent megteszünk érte. - mondta az orvosa - Menjen csak be hozzá.
- Haza vigyelek? - kérdezte Danytól anya.
- Nem szükséges,köszönöm.
Én már elindultam befelé mikor utánam szólt.
- Liza! Reggel ismét leváltalak.
- De...
- Csitt. Így lesz. - szakított félbe.
Betörődtem. Csak lehessek vele.
Ez így ment már több hete. Vele vagyok kora délutántól reggelig, aztán Dany van bent. Gaby rengetegszer hív, sokat beszélünk próbálja tartani bennem a lelket.
Dany ma ragaszkodott hozzá, hogy itthon aludjak így délután jött és haza küldött.
- Igaza van. Mióta Antoan bent van csak néhány órákat alszol.
Nem tudtam meggyőzni őket.
Anya kitalálta, hogy haza felé menjünk be egy szalonba, időpontot is kért. Szerintem ezek ketten Danyvel leszervezték az egészet előre.
A szalon csodálatosan szép volt, tele szebbnél szebb ruhákkal. Boldogan léptem ki az ajtón, mert megtaláltuk a legszebb ruhát amit valaha láttam.
Alighogy haza értünk Dany telefonált.
- Gyere vissza.
Rögtön indultunk. Közben fagattam de semmit sem mondott. Rohantam végig a folyosón a váróban kapott el.
- Mi van vele? - kérdeztem újra meg újra.
- Mindjárt bemehetsz.
A nővér kijött, intett, hogy mehetek. Nem is haboztam. Az ajtóból láttam, hogy nyitva a szeme. Zokogtam a boldogságtól a mellkasára borulva.
- Liz. - hangja még elég rekedt volt.
- Féltem, hogy sosem ébredsz fel.
- Nézz rám. - suttogva beszélt.
- Mi történt? Hol voltál?
Antoan csak nézett.
- Nem mondhatom el.
- Miért? Tudni akarom mi a fene történt veled!? - dühös lettem.
- Haza kell menned. Keresni foglak ígérem, de menj el és ne gyere vissza.
- Hogy kérheted ezt tőlem?! - teljesen kiborított.
- Mi a fene folyik itt? Miért kiabálsz? - jött be Dany.
- Vidd el innen!
Jött a már jól ismert szöveg.
- Nem megyek sehova míg el nem mondod mi történt.
-Elizabeth! Az istenért...
- Ez az utolsó szavad? Nem mondod el? - kérdeztem újra.
Választ sem adott.
- Rendben...legyen. Akkor most láttál utoljára! Nem kell keresned! - minden szavam komolyan gondoltam.
- Liza ne... - Dany elindult utánam.
- Hagyd menni! - szólt rá.
- Te tök hülye vagy. - válaszolta Dany és utánam jött.
- Állj már meg. Várj!
- Mire? Elküldött. - tört ki belőlem a sírás újra.
- Fogalmam sincs mi ez most. De beszélni fogok vele.
- Miattam ne tedd. Most tényleg befejeztem, elég volt. - ezzel ki siettem az épületből és haza sétáltam.
