"A ház előtt állva még hallottam a dübörgő zenét. Belépve csak egy két embert láttam, elindultam a nappali felé mikor valaki elkapta a karom és húzott kifelé.
- Nem kéne itt lenned. - dühös volt.
- Tudni akartam ... - tekintetétől a szó is belém fa...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Nem érdekelt semmi amint oda értem berontottam és addig mentem míg meg nem találtam. Akik fogva tartották és bántották mind meghaltak.
Danyt megkèrtem vigye el innen biztonságos helyre, Elizabeth zokogva kiabált, ellenkezett de Dany tette amit kértem.
Miután az épületet felgyújtottam utánuk mentem.
Azt a szoros ölelést amit akkor kaptam az életben nem feledem. Beültem vele a kádba, gyenge volt a lábán alig állt. A szüleit is megismertem. Bár az édesapja nem szimpatizált velem túlzottan.
- Margaret vagyok,ő pedig Michael. - mutatkozott be az anyukája.
Nehezen de bele mentek, hogy itt maradjon. Így rövid idő múlva haza mentek.
Liz kimerült volt. Mellé bújtam, se perc alatt elaludt.
Danyvel a nappaliban beszélgettünk egy ideig. Adott kulcsot a házhoz és elment.
- Ha bármi van hívj. - lepacsiztunk majd ő lelépett.
Nem sokkal később motyogást hallottam.
- Nem tudom...nem ... ne. - kiabált sírva miközben aludt.
Szoros ölelésbe húzva nyugtattam.
- Csak álom. Semmi baj. - suttogtam .
Ez éjszaka szinte minden órában megtörtént.
Dany reggel korán érkezett. Épp kávézni léptem ki.
- Csak hoztam ezt azt a hűtőbe. - tette le a szatyrokat.
- Nem kellett volna. Iszol egy kávét te is?
Alig hogy ezt kimondtam hallottam Liz sikolyát a szobából. Rohantam hozzá.
- Shh. Itt vagyok. Csak álmodtad. - húztam magamhoz szorosan.
- Ne hagyj itt kérlek. - zokogott.
- Nem megyek sehova. - amire a mondta végére értem zokogása alább hagyott, lassan vissza aludt.
- Minden rendben? - lépett be kopogás után.
- Rémálmai vannak. Egész éjjel, óránként felriadt.
- Uu. Nem zavarok. Hátha tudsz aludni te is.
De nem tudtam, meg sem próbáltam. Csak néztem, simogattam az arcát, hallgattam a szuszogását. Így aludt végre hosszabban néhány órát.
Mozgolódni kezdett. Felébredt.
- Jó reggelt. - adtam egy puszit a homlokára.
Csak némán nézett rám pár percig.
- Ne haragudj rám. - motyogta a hosszas csend után - Egész éjjel miattam ...
- Shhh. Az egész miattam van ... a legkevesebb, hogy melletted vagyok.
- Mit akarnak tőled?
- Apámtól akarnak valamit. Miatta kellett elmenni akkor. A telefonom kihajította az ablakon. Ezért nem tudtam írni neked. - meséltem el mindent.
- Akkor most mi lesz? Megint el mész? - szemébe könnyek szöktek.
- Nem megyek...nélküled sehova! - csókoltam meg.
- Ez úgysem igaz...- mondta miközben felkelt és elindult az ajtó felé.
Éppen elkaptam a kezét.
- Nem hagylak el soha többé!
Csak bólintott aztán kisétált. A fürdőbe ment. Amíg bent volt reggelit készítettem.
Meglepve nézett végig az asztalon.
- Nem vagyok éhes. - sétált vissza a szobába.
- Liz kérlek. - mentem utána.
- Antoan ne. ... - ahogy hozzá értem remegni kezdett.
Sohasem fordult elő ilyen.
- Te remegsz.
- Hagyj magamra. Kérlek.
Az egész helyzetet nem értettem.
- Nem hagylak itt. Így nem. - húztam magamhoz.
Ellenkezett, majd dühöngve a mellkasom püfölte ami zokogásba váltott át. Végül hagyta, hogy öleljem.
Nehezen de sikerült megnyugtatnom és elaludt. Az ágyba fektettem, betakartam és leültem mellé. A kezét fogtam, simogattam.
