Sherlock - Percepció

Prológus

Tik-tak. Tik-tak. Tik-tak.

A számok szélsebesen váltogatták egymást a kijelzőn, mintha gúnyolódnának az általában oly megállíthatatlanul zakatoló elme pillanatnyi habozásán. Gondolatok tömkelege rohanta meg másodpercek alatt, együgyű emberek számára érthetetlen kombinációk reménykeltő sugarát felvillantva, azonban a mellkasában növekvő különös érzés harsány nevetés közepette törölte el ezeknek cseppnyi jelentőségét. Nyomás nehezedett tüdejére, szemei idegesen kapkodva olvastak az előtte felbukkanó újabb és újabb lehetséges variációk között, míg a mindig megfontoltan mozduló kezeket irányító motorikus izmok ritmikus összerándulása tette végül nyilvánvalóvá a tényt, miszerint a saját teste vált önmaga legőrjítőbb ellenségévé.

Tik-tak. Tik-tak.

Pánik.

Kezdődő pánik jeleit mutatta, ehhez kétség sem fért, ám komolyabb diagnózis felállítására ezúttal nem maradt idő. Össze kellett szednie magát és láncra vernie a szentimentalitás vírusát, mely jelen pillanatban is gátat vetett a valós megoldáshoz vezető foszlányok kihalászásának a többi méltatlan gondolat tengeréből. Az ostoba érzések eddig is a megvetés célkeresztjében helyezkedtek el, az általuk képviselt értékek felülvizsgálatának pedig nem most jött el az ideje.

A másodpercek hirtelen lelassultak, s azonnali bizonyítási vágytól égve Mycroft alakja jelent meg elmepalotájának eme eldugott, sötét irodájában.

- Mindig is ez volt a te bajod drága kisöcsém. Gyerekként sem voltál képes maradéktalanul elhatárolódni az emberi oldaladtól és ez vált a te melodramatikus veszteddé - közölte a férfi némi éllel hangjában, majd felvonta mindkét szemöldökét. - Az ég szerelmére, most az egyszer koncentrálj!

- Nyolc számjegy. Egyik gombon sincs zsírlerakódás, mind érintetlen, vagyis kesztyűt húztak az időzítő beállításához - a szavak szaggatott légzés kíséretében csúsztak ki a száján, mire azonnal meg is bánta őket. Önmaga zihálását kizárva, idegesen felcsattant. - Nem, nEM, NEM! Az elkövető nem helyezte volna magát tűzvonalba afféle kockázattal, hogy megjelenik a bűncselekmény helyszínen, ostobaság!

- Örülök, hogy nem nekem kellett rámutatnom a nyilvánvalóra.

- Fogd be! - kiáltott rá a nyájasan mosolygó Mycroftra, mielőtt feszülten megdörzsölte volna saját vonásait. - Távolról lett kalibrálva.

- És?

- A... a huzalok számából és a robbanó egység súlyából ítélve ez egy M67-es.

- Ami mit jelent?

- Nem önműködő a rendszer. Irányítják... vagyis... - a férfi egytől egyig mind elhesegette a téves teóriákat, habár láthatóan nehezére esett talpon maradnia és a bordái közé nyilaló kínt a légszomj kíséretében kordában tartania. - Öh... va-vagyis...

- Kontrolláld a fájdalmat! Nincs időnk az önsajnálatra, avagy a nyafogásra, nemde? - Mycroft felállt íróasztala mögül és dobhártyasértő hangerővel ütötte neki esernyője végét a kemény fapadlóhoz. - Milyen következtetést vonhatunk le?

Tik-tak. Tik-tak.

A konklúzió egy fájdalmas nyögésként bukott ki belőle. - Az elkövető most is figyel.

- Játszadozik veled, Sherlock. A szálakat ő mozgatja és érdekli meddig mész el a győzelemért. Látni akarja, mit áldoznál fel azért, hogy bizonyítsd a legborzalmasabb, legvisszataszítóbb hipotézist, ami valaha is átfutott a fejeden.

A jeges ujjak vérfagyasztó erővel szorították a férfi szívét, mely egyre növekvő kétségbeeséssel igyekezett jelezni a szürke állománynak, hogy a rendszer teljes összeomlása van készülőben.

- Mégis miről beszélsz?

A férfi oldalra biccentette fejét és szinte szánalomtól csengő dallammal ejtette ki a szavakat.

- Hogy te is csupán ember vagy.

A sötét iroda ablakai hirtelen kivágódtak, és hűvös, fojtogató szellő áramlott be a szobába, mialatt a falakat lassú, perzselő izzás kerítette hatalmába. A férfi testét hőhullámok és borzongás megállíthatatlan, mindent elsöprő egymásutánja rohanta le, s az üdítő oxigén szervezetbe juttatása mindössze távoli vágyálommá zsugorodott a horizonton túl.

Mycroft rezzenéstelen arccal támaszkodott továbbra is a fekete esernyőre és kísérleti patkányként szemlélte fivére állapotának látványos romlását.

- Ez a pánik következő szintje. Még a saját testednek sem vagy képes megálljt parancsolni... Hagyod, hogy az elméd megroppanjon a súlya alatt.

- Elég...!

- Hármunk közül mindig is te voltál a legostobább.

- Fogd be! - ordította, ám az önelégült arc a legkisebb érdeklődés nélkül méregette tovább.

- Nincs megoldhatatlan ügy, Sherlock. A válasz itt van valahol elrejtve ebben a nevetséges palotában, de úgy látom a tudás elenyésző porszem az úton, ha magad sem vagy tisztában azzal, hová is tartasz.

A mellkasába szúró fájdalom újult erővel vetette magát harcba, s az ifjabbik Holmes térdre esett a dühöngő elemek által megtépázott helyiségben. A zihálás szinte elviselhetetlen zajjá duzzadt, mintha száz meg száz pokolfajzat verte volna a dobokat a fülében - mindezt ráadásul hiába. A levegővétel nem vált egyszerűbb feladattá, csupán tovább fokozta a kétségbeesés és káosz tökéletesen megkomponált zenéjét.

- Nem- nEM tudom a megfejtést, fogalmam sincs! - Sherlock a fogain keresztül szűrte a szavakat, erősen összeszorított szemekkel. - Nem szemfényvesztő médium, vagy mesebeli gondolatolvasó vagyok... az információ, az adat az amivel én dolgozom, a puszta véletlenszerűségből kiindulva a számjegyek lehetséges variációja-

- Ugyan kérlek - szakította félbe a másik kemény hangon. - Ez az egész rólad szól! Az elkövető veled akar játszani, téged akar figyelni és rajtad kíván szórakozni, mikor elbuksz végül. Nem, itt szó sincs véletlenszerűségről... Tudod a megfejtést. Hát találj motivációt, hogy felülkerekedj a szánalmas pánikon és oldd meg!

A felismerés kecses ujjai ekkor behajtották a dühösen lengedező ablakokat, s az őket körülölelő parázsló falak szikrája is óvatosan kihunyni látszott. Hát persze. A játék ezerfokon zakatolt és a behódolás hevében elfeledkezett a legfontosabb tényezőről: a rejtélyes bűnöző érzelmi befolyásoltságáról. A tisztességes játszma során kellett, hogy legyen egy adott pont, amikor elárulta magát, amikor az elismerés vágyától fűtve egyértelműsítette, hogy ráhatással rendelkezik az események sorozatát illetően mindenre.

Sherlock lassan felegyenesedett a padlón térdepelve és apránként magába fogadta a valóságot mozgató környezeti faktorokat; a korhadt fa és nedves penész orrfacsaró elegyének bűzét, a felhevült fém tapintását, a csendet megtörő halk szipogást.

Motiváció. Az utóbbi volt a mindent felülíró motiváció tökéletes definíciója.

A férfi a másodperc töredéke alatt kizökkent az omladozásnak indult elmepalotából és ahogy visszatért a valóságba, a rémült csokoládébarna szempár látványa rögvest helyrebillentette. Szíve lassított az őrült tempón és a gondolatok összekuszálódott garmadája azonnal jelentéktelen porrá örlődött.

Csupán egyetlen szó visszhangzott a fejében, az időzítő kattogását bitorló magabiztossággal elnyomva.

Tik-tak. Tik-tak.

Veronica.