Sherlock - Percepció

4. Parfüm

A padló halk nyikorgása törte meg a csendet, ahogy a férfi elegáns fekete cipője lassan ránehezedett az anyagra. A zajok, a tárgyak felülete, minden porszem mérvadó bizonyítékok egész sorának alapját képezhette; az elméjének a szokásosnál is nagyobb százalékon kellett pörögnie.
Bőrkesztyűbe bújtatott keze finoman tárta ki a fehér ajtót. Dupla zár. Erőszakos behatolásnak nincs jele.
- Járt itt bárki is magán kívül az incidens óta?
- Nem tudok róla.
- Kinek van kulcsa ide?
- Csak a családomnak és Smithersnek. Ő a portásunk és egyben inasunk - A lány finoman beharapta tökéletesen rúzsozott alsó ajkát. - De őt napok óta nem láttam.

Sherlock halk hümmögéssel nyugtázta a hallottakat és lassan beljebb sétált a káprázatos lakásba. A bejárati ajtó közvetlenül a hatalmas és fényűző nappaliba nyílt, mely egyben az étkező szerepét is felvette a jobb oldalt elterülő mahagóni asztal és székek alapján. A számos ablakon át beáradó napsugár aranyló fényt vetett az egykor valószínűleg katonás rendben álló drága dísztárgyakra, s bútorokra; ám ezúttal a nappali inkább hasonlított elhagyatott háborús övezetre, mint egy tehetős család extravagáns fogadótermére.
Rendszertelen káosz.
A lehetőségek száma máris csökkent.
- Eltűnt bármi?
- A pénz az apám irodájában lévő titkos széfből - Veronica hevesen dobogó szívvel nézett körbe a szobán, de igyekezett kordában tartani a kezeit hatalmába kerítő enyhe remegést. - Még nem volt időm igazán felmérni a károkat.
- Miért nem? - ráncolta a homlokát értetlenül, mire a lány összefonta karjait a mellkasa előtt.
- Mert miután az első sokk elmúlt, égető vágyat éreztem, hogy átutazzam a fél világot egy öntelt fennhéjázó detektívért, aki aztán úgy kitett engem, mint szerdánként a szemetet.
A férfi eleresztette a füle mellett a megjegyzés gúnyos élét.
- Ettől függetlenül még listába vehette volna az eltűnt tárgyakat, máskor legyen hasznos.
- Nem volt rá időm. Programom volt.
- Mégpedig?
- Telesírtam a párnámat maga miatt.
Sherlock a lakásba lépés óta először fordult felé, mélyen a szemébe nézett néhány őrülten hosszú másodpercig amíg mérlegre helyezte az állítást a valóság arcán megjelenő leplezetlen hagyatékaival, s csak ezután felelt.
- ...Dehogy sírt.
- Nem, tényleg nem. De remélem Ön egész este csuklott.

Az arcán megjelenő amolyan "uramatyám" kifejezésből ítélve, Veronica elégedetten vigyorogva nyugtázta, hogy válasza kellőképpen lefárasztotta a másikat. Ez afféle gyerekes bosszút generáló fegyverként pihent a tarsolyában, ha már Sherlock akarva-akaratlan, de megállás nélkül sértegette és emlékeztette rá, hogy átlagemberként milyen szánalmasnak is számítottak a képességei.
Óvatos léptekkel követte a férfit a teremben, mialatt az gondosan végigmért mindent. Néhol megtorpant, felemelt egy-egy tárgyat, vagy közelebb hajolva egy apró nagyítólemezen keresztül vizsgálta meg a lány számára abszolút láthatatlan nyomokat. Már épp a hervadozó virágokkal borított asztalhoz lépett volna, mikor valami olyasmit pillantott meg, mely azonnal furcsa ráncot varázsolt homlokára.
- Voltak ellenségei Mrs. Lodge-nak? - hangja ijesztően halkan csengett a kihalt házban.
- A családomnak több ellensége van, mint barátja.
- Hm... - Sherlock leguggolt az irodába vezető ajtó előtt és minden figyelmét egy, a padló felett néhány centiméterrel a falon húzódó fekete csíkra irányította. - És milyen volt a kapcsolata Mr. Lodge-dzsal? Hűséges?
A lány szorosan összepréselte ajkait és megköszörülte torkát, ami már önmagában is felelt a kérdésre.
- Épp... nem felhőtlen - vallotta be végül, mielőtt feszülten felcsattant volna. - Mégis mi köze apámnak ehhez az egészhez? Börtönben ül már több mint másfél éve.
- Látom érzékeny pontra tapintottunk, vegyen mély levegőt - közölte az empátia minden jele nélkül, majd a kis készletéből egy apró szikét és üvegcsét előhúzva, elkezdett lekaparni egy keveset a tapétából ott, ahol azt a vékony fekete csík beszennyezte. - Mi volt az édesanyja munkahelye?
- Jelenleg a Lodge Industries-t vezeti. Na meg... - kicsit lejjebb vette hangját, mint aki nem szívesen beszél erről. - ...néha besegít az Andrews Constructions könyvelésében... Bocs, de mit kapirgál közben?
Sherlock nagyot pislogott, s rezzenéstelen arccal folytatta a munkálatokat.
- Nem kapirgálok, hanem mintát veszek.
- Lyukat kapar épp a falamba, mint egy rossz kismacska.
Sherlock a plafonra emelte tekintetét és pattogó hangon bukott ki belőle a válasz.
- Mit is mondott egy perccel ezelőtt? Az csodálatos volt.
- Öhm, nem mondtam semmit.
- Pontosan. Maradjon is így.