Sherlock - Percepció

27. Kelepce

Pop Tate étterme az évek során megfizethetetlenül nagy szolgálatot tett Riverdale városának. Egy betévedő idegen talán nem tartotta volna többre egy páratlan tejturmixot és zamatos hamburgert kínáló egyszerű falatozónál; a valóságban azonban ez volt az élet útján elveszett kölykök menedéke, a szétszakadt családok egymásra találásának otthona, a fellobbanó új románcok szikrája, s megannyi boldogságtól és mosolytól ragyogó emlék mellett a cukormázba csomagolt bűnök melegágya. Úgy bizony. A kisváros lelkét jelentő Pop's épületét sem kímélte annak a rontást hozó démonnak az ereje, mely időről időre végigsöpört a mindenségen. Rablások, mocskos alkuk és utcai banda háborúk színterévé vált, melyek kegyetlenül eltaposták a jóság legapróbb lángját is. A környék oly sokszor indult meg a pusztulás lejtőjén, ám sosem tűnt el a szakadékban végül; legyen szó a Black Hood sorozatgyilkosról, egy megbabonázó társasjátékról, vagy egy elborult szektáról, az idős Pop Tate falatozója minden alkalommal visszaadta a reményt az embereknek, segítő kezet nyújtott az elesetteknek és örökös szerető otthonként várta a harcban megfáradtakat.
Nem számított, milyen szörnyű események árnya telepedett meg rajta, a kopott vörös bőrülések a boxokban mindig emlékeztették végül az igazak maroknyi csapatát, hogy miért is érdemes küzdeni.

A Pop's volt maga a megtérülő emberség jelképe és Veronica éppen ezért választotta díszletnek élete legalattomosabb alakításához.

Hermione Lodge arcán leplezetlen kétellyel foglalt helyet lányával szemben, meg sem próbálta elrejteni bizalmatlanságát. A nyakában ott virított az ezüstláncra felfűzött fényes, fémesen csillogó ovális medál, melyet egy alig látható vonal keresztezett. Bingó. A fiatal nő egész biztos lehetett benne, hogy az ékszer fő eleme nem más, mint a ketté pattintható pendrive volt, vagyis a terv eddig tökéletesen haladt.
Édesanyja vékony, ívelt szemöldöke gyanakvó ráncba gyűrődött, amint megpillantotta az apró, elmázolt fekete pöttyöket a szempillák alatt, s a félig elfogyasztott különösen habos csokoládés italt. Különös szomorúság lengte be a lány egész lényét.
- Szia Anyu - eresztett meg egy erőltetett mosolyt. - Hogy vagy?
- Nem azért jöttem, hogy csevegjünk - felelte a másik, szokatlan ridegséggel hangjában. - Azt mondtad életbevágóan fontos dologról van szó. De most szólok, ha ez csak egy ócska trükk, hogy Sherlock...
- Sherlock? - Veronica egy keserű nevetéssel szakította félbe. - Az a seggfej kihasznált. Egész végig csak színlelte, hogy szeret és amint megszerezte a szükséges információt, eldobott magától. A nevét se akarom hallani.
Hermione fejében kigyulladt a vészfény, ám a kisírt szemek és a benyakalt cukorbomba elég erősen alátámasztotta meséjét, azontúl, hogy az elhangzottak persze tökéletesen illettek a nyomozóról alkotott képbe. Sherlockot semmi és senki nem érdekelte, amíg nem volt haszna egy megoldatlan ügy kapcsán, így az elmúlt időszak leghihetetlenebb fordulata a kettejük szerelme volt, s nem a csalódás.
- Legutóbb még nagyon is odáig voltál érte - ajkaira hűvös félmosoly kúszott. - Édesem, csak nem kipukkadt a buborék?
- És ennek te örülsz a legjobban, nem igaz? - meredt rá hitetlenkedve a másik, mire az egy szánakozó pillantással jutalmazta meg.
- Egy idegent választottál a saját családod helyett... Ő meg persze, hogy csupán játszott veled. Igazán számíthattál volna rá, hogy végül ugyanúgy átver, ahogyan te tetted vele. Az a férfi egy veszélyes pszichopata.

Zseniális szociopata, Ms. Szörnyella, fogj értelmező kéziszótárt.

- Félreismertem. Azt hittem szeret, azt hittem... - csóválta fejét Veronica, ajkai pedig megremegtek. - ...azt hittem ő más, Anyu. Olyan buta voltam, hogy nem láttam korábban.
Az elcsukló hang elérte a kívánt hatást, hisz Hermione elsősorban édesanya volt és nem hidegvérrel gyilkoló maffia-feleség. Vonásai kissé ellágyultak és a vészcsengő elhallgatott elméjében.
- Figyelmeztettünk, mija... Tudtad, mire vállalkozol, mikor beleegyeztél, hogy segítesz megmenteni a családunkat.
- Hibáztam - vágta rá Veronica, miközben kihúzta magát. Igyekezett felnőttesnek, erősnek és meggyőzőnek tűnni, pontosan úgy, ahogy akkor tette volna, ha valóban igazat beszél. - De Lodge vagyok. Egy Lodge pedig vállalja a felelősséget a hibáiért és feltakarít maga után.
- Hát erről van szó? Ezért hívtál ide?
- Azt akarom, hogy vegyetek vissza.
- Ezt nem gondolod komolyan.
- Holmes átvert. Nekem nem elég, ha megöljük... - nézett mélyen a szemeibe a legridegebb arckifejezését felfestve. - ... előbb tönkre akarom tenni. Elvenni tőle mindent, amije van és a szeme láttára szétzúzni, hogy ugyanazt a megalázottságot érezze, amit én.