Sherlock - Percepció

28. Pokol Angyala

A rövid, de annál lényegre törőbb telefonhívás megszakítását követően John feszülten pillantott a férfira.
- Nem tetszik ez nekem.
- Pompás, nem is szórakozni jöttünk.
- Úgy értem az egész eset! A helyszín, az SMS... Sherlock, ez egyértelműen csapda.
- Kiváló helyzetkép, köszönöm a véleményét, John, ha van még egyéb elmés megjegyzés a tarsolyában, kérem ne tartsa vissza!
- Mégis hogy lehet ilyen nyugodt?! - akadt ki fojtott hangon a férfi. - Veronicat elrabolták és túsznak használják, ráadásul az Ön hibája miatt! Miért nem szólt, hogy vigyük magunkkal, mikor elmentünk az egyetemre?
- Hozzávetőlegesen egy tekintélyes méretű kétjegyű szám a különbség az Ön kapcsolatainak száma és az enyémek között, miért nem gondolt rá maga, hogy vigyük magunkkal? - vágott vissza pattogó hangon, mire John idegesen sandított barátjára.
- Szóval rám akarja kenni, ez csodás. Mi lesz, ha odaérünk, Veronicara fogja az egészet?
- Nos figyelembe véve, hogy nem először törnek az életére, mostanra már lehetne kicsit ügyesebb.

A gyerekes beszélgetésnek vége szakadt, amint megérkeztek a hátsó bejárathoz. A családi hétvégék közkedvelt úticélja ezúttal baljóslóan magaslott a kora hajnali fényben, akár egy kétszínű szörnyeteg, mely nappal magához csalogat, hogy aztán éjszaka fölfaljon. A vízivilágot hirdető, ósdi táblán mosolygó cápafigura magányosan és hamisan festett, a falakról foltokban lepattogzott türkiz festék pedig a Greendale-re jellemző szélsőséges időjárás lábnyomaként díszitette az épületet. A madarak sem ébredtek még fel a környéken, egyedül a rideg szellő halk süvítése törte meg a harctér csendjét. A kilincs alatti zár haszontalanul türemkedett ki az ajtólapból, míg a biztonsági lánc könnyed táncot lejtett a hajnali fuvallat által diktált ritmusra.
A háború színtere láthatóan türelmetlenül várta már az ellenfeleket.

Sherlock arcán nem tükröződött különösebb érzelem, ahogy átlépték a küszöböt, ám barátnőjéhez hasonlóan, a tekintete őt is rútul elárulta. A lelkében tomboló csillapíthatatlan düh, az önmarcangolásba fulladó aggodalom, a fojtogató frusztráció és a szikrázó elszántság elegye olyan gyilkos erőkkel tört utat magának minden pillantásakor, hogy a szürke átlagba simuló emberek gerincén is jeges rémület futott volna végig tőle.
Gyengén kivilágított akváriumok és ráják simogatására alkalmas medencék mellett haladtak el. A különböző méretű és megjelenésű halak egytől egyig megrettenve úsztak odébb a biztonságot nyújtó üvegfalak mögött, ösztönösen veszélyt észlelve a férfi dermesztő kisugárzása nyomán. Egy homoki tigriscápa félbehagyta szokásos éjszakai körútját, hogy rettenthetetlenül közelebb merészkedjen a padlótól plafonig tartó vastag üveghez, azonban a túloldalról érkező egyetlen, érzéketlen, szociopatákra jellemző pillantás után úgy döntött, hogy ennek a találkozásnak nem ma jött el az ideje. Hirtelen irányváltoztatása olyannyira meglepte a körülötte kíváncsiskodó kisebb szürke szirticápákat, hogy azok majdnem neki koppantak a hatalmas akvárium falának kétségbeesett kerülő manőverük során.

John szavak nélkül is értette a benne dúló fájdalom eredetét - mi több, pontosan ugyanazt érezte, amit ő, ha nem fokozottan. Egyetlen kínzó emlék kavargott lelki szemeik előtt, hiszen legutóbb, amikor betették a lábukat egy hasonló helyre, kevesebben távoztak élve, mint ahányan érkeztek. Mary Watson most minden bizonnyal a fejét csóválva figyelte őket, s nem értette, mégis hogyan hagyhatták, hogy a lehetetlenségből született szerelem Sherlockot is a kék ezernyi árnyalatában játszó, vészjósló akváriumok közé vezesse.
- Talán fent lesz az irodáknál. - jegyezte meg John tanácstalanul, mire a másik alig észrevehetően megrázta a fejét.
- Nem választott volna ilyen drámai helyszínt, ha nem készülne valami nagyszabásúra.
- Vagy csak szereti a cápákat. Üres tekintetű, ravasz, csendes gyilkosok... Illenek hozzá - gondolkodott el a férfi. - Akármit is tervezett Irene, mi megoldjuk és megtaláljuk Veronicat, érti? Hiszen mégis hova rejthetne itt el egy túszt? Belógatja haleledelnek?
- Hanyagolja a vigasztalást, ma nincs elemében - mormolta vissza Sherlock, majd egy méretes tiltó táblával ékesített ajtóra siklott tekintete. A faanyag némileg megrepedt a zárlap szélénél, ez pedig egyetlen dolgot jelenthetett: erőszakkal kinyitották. - Jöjjön, megérkeztünk!