Sherlock - Percepció

7. Érintés

A sötétbarna fürtök fényesre polírozott réz érméket háttérbe szorító színnel pompáztak a késő délutáni aranyló napfényben, mely a fejedelmi előcsarnok óriási ablakain át kúszott be a helyiségbe. Megvilágította a porszemek izgatott táncát, a hosszú fekete szövetkabát sodorta lágy fuvallat pedig csupán hevesebb kavalkádra ösztönözte őket. Mintha minden csendesen, visszafojtott örömmel várta volna, hogy a hosszú ujjak végigsimítsák a felületüket, avagy górcső alá véve feltárhassák az oly ravaszul őrzött titkaikat.
Sherlock egy közönyös biccentéssel odébb lendítette a homlokán pihenő, de látóteréhez zavaróan közel merészkedő göndör tincsek egyikét és bőrkesztyűbe bújtatott kezével az egykori portás Pembrooke-ban található asztalán kezdett kopogni. Végigjáratta tekintetét a falra szögelt parafatáblán, a vékony falemezekből álló rögtönzött pulton, mely eltakarta a belépő személyek elől többek között az asztalra helyezett személyes tárgyakat; felemelt egy bekeretezett fotót, kihúzott egy fiókot, s végül egy ceruzatartó mögött megbúvó piros gombostű csalt győzedelmes félmosolyt az arcára.

- Óh ne csinálja! - nézett föl a kezében tartott dossziéból Veronica egy sóhaj kíséretében, mintha a férfi máris újra felbosszantotta volna.
Sherlock értetlenül összevonta szemöldökét és a gombostűvel kapcsolatos gondolatokat egy pillanatra elengedve, rásandított a másikra a feje megmozdítása nélkül.
- Mégis mit?
- Ismerem ezt a nézést.
- Milyen nézést?
- Mikor rájön valamire, de ahelyett, hogy azonnal beavatna, inkább feltűnően kiélvezi saját ragyogó elméjének sikerét - csóválta a fejét a lány. - Megvárja, amíg minden méltóságomat elhagyva kikönyörgöm a magyarázatot.
- Nem tehetek róla, hogy nem képes észrevenni azt, ami a napnál is világosabb.
- Óh fantasztikus, ha nem lett volna elég megalázó, most már hangja is van a nézésnek.
- Nem nézek sehogy, ez nevetséges.
- Karácsonyra tükröt kap tőlem.
- Pedig úgy szurkoltam, hogy inkább bulit szervezzen.

Veronica elfojtotta mosolyát és újra a papíroknak szentelte figyelmét. Sötétlilára festett körmeinek hegye szélsebesen siklott végig a lapokon, hiszen pontosan tudta mit is kell keresnie ahhoz, hogy ismét előrébb jussanak.
- Sosem fogja elengedni ezt a parti dolgot, igaz? - szúrta oda azért játékosan korholó hangon. - Várja csak ki a végét, egyszer olyan estélyt szervezek magának, hogy az egyetlen következtetés, amit le fog tudni vonni az az lesz, hogy milyen nagyszerű vagyok.
- Hogyne. - mormolta vissza, le sem véve tekintetét a Pembrooke-ban elhelyezett tárgyakról.
- Vallja be, hogy kíváncsi és kifejezetten várja, hogy megmutassam mit is tudok!
- Alig bírom tűrtőztetni magamat.

Veronica bezárta a dossziét és állát felszegve ugyanazzal a kihívó mosollyal fordult felé, mint mikor legelőször kérte, hogy nyűgözze le. Figyelte a férfi minden mozdulatát, aki láthatóan már fényévekkel előrébb járt az ügyben és ismét megfeledkezett arról, hogy a másikat is esetleg beavassa.
- Szóval? - kérdezte végül, mert tisztában volt vele, hogy noszogatás híján valószínűbb, hogy innen megy nyugdíjba válaszok nélkül. - Tudjuk már a gyerekkori házikedvencének a nevét?
Sherlock elengedte a füle mellett a beszólást és lassan leült Smithers székébe.
- Idős, a hatvanas évei vége felé járó magányos férfi, család vagy feleség nélkül. A gyógyszerei jó részét a munkahelyi íróasztala felső fiókjában tartja, ilyet csak az tesz, aki feledékeny és nincs senkije, hogy reggelente emlékeztesse, hogy bevegye a napi adagját. Olló, ragasztó, vezetékes telefon, jegyzettömb és üres kávéspohár mind a jobb oldalon, csak úgy mint a szemeteskosár vagy a mögötte lévő alacsonyan felszögelt parafatábla; ez nem csak azt egyértelműsíti, hogy jobbkezes, hanem hogy idős ember és igyekszik mindent olyan távolságra helyezni, hogy azt innen mindenfajta erőfeszítés nélkül elérje - Sherlock a kényelmes szék karfájára helyezte kezeit és a nyomatékosítás kedvéért finoman megveregette. - A férfi minden nap itt ül, fogadja és továbbítja az üzeneteket, intézi a ház úrnőjének ügyeit és észben tart minden kis pitiáner eseményhez tartozó dátumot, lásd cetlik a táblán. Aztán egy nap megtud valamit, valami kulcsfontosságút, de vívódni kezd.... Hű akar maradni a nőhöz, akiért titkon rajong, de az információ nyomasztja a lelkét és bűntudata van...
- Várjon, micsoda? - pislogott hatalmasat a másik. - Azt akarja mondani nekem, hogy Smithers odáig volt az anyámért...?
- Nyilvánvalóan - Sherlock heves gesztikulálás közepette folytatta a magyarázatot. - Fotó a Lodge családról az asztal bal oldalán, ujjlenyomatok borítják a keretet és az üveglapot is Mrs. Lodge részénél; gondolkodás közben gyakran kézbe vette, forgatta, megsimította, az emberek már csak ilyen szentimentális lények.