Sherlock - Percepció

16. Félhomály

Sherlock némán hallgatta a seriff magyarázkodását, bár láthatóan egész máshol járt fejben. A szeme sarkából érzékelte, hogy mozog a szája és heves gesztusok kíséretében beszél folyamatosan, de egyetlen szó sem volt képes áthatolni az őrségen, melyet maga és a hasznavehetetlen információkkal mérgezett világ közé épített. Lényegében alig érzékelte a körülöttük szerveződött fennforgást; csaknem az egész egység megjelent, hogy lefedje a gyár teljes területét. Rendőrtisztek járkáltak fel-alá és igyekezték kordában tartani a bámészkodó katasztrófa-turistákat, különleges csapatok tanakodtak a hatástalanított bomba felett és egy tiszt tovább faggatta Veronicat elrablásának körülményei kapcsán. A sokkos állapotban lévő lány ezredszer is elmondta, hogy hátulról kábították el és a helyszínen tért magához a robbanószerkezettel mellkasán, így esélytelen volt, hogy bármiféle kapaszkodóval szolgáljon a számukra.
Reszketve ült a nyitott mentőautó hátuljában egy takaróval a vállán, mialatt egy orvos a bokáját ért sérüléseket vizsgálgatta.
A mindig nagyszájú fiatal nő, aki a világ összes magabiztosságát szivacsként szívta fel, ezúttal olyan aprónak és törékenynek tűnt, ahogy a puha takarót szorongatta, hogy Sherlock valami megmagyarázhatatlan erőtől vezérelve, le sem bírta venni róla tekintetét.

- ...Szóval honnan tudta? - Seriff Keller hangja hosszú percek fáradságos munkájának köszönhetően végre eljutott hozzá.
- Mit? - ráncolta össze homlokát a férfi, ám továbbra is csak figyelmének töredékét szentelte az egyoldalú beszélgetésnek.
- A kódot, amivel hatástalanította.
A jó pár méterrel odébb vesztegelő lány szemei összetalálkoztak a rendőrautók villogó fényében csillogó kék párral és néhány másodperc erejéig ismét abba a szürke zónába sodródott Keller mondandója, mely abszolút érdeklődésének horizontján túl létezett. Akár egy régi film képsorai, beugrottak azon éjszaka emlékei, mikor felfedezték a Hamlet-gyilkos legszörnyűbb tettét; akkoriban még minden máshogy festett, ironikus módon egyszerűbb volt az életük a holttest megtalálásának időpontjában. Aznap éjjel pontosan ugyanígy nézett rá, hazafelé menet pedig egy néma megegyezés alapján kéz a kézben vigyáztak egymásra.

- Mr. Holmes...?
- Hm? - pislogott nagyot, amint visszacsöppent a valóságba, s kényszerítette magát, hogy a rendőrre fókuszáljon. - Áh a kód, persze. Pofonegyszerű volt, szörnyen bosszantó, hogy nem jöttem rá előbb.
Elővette telefonját és az ismeretlen számról érkezett üzenetek egyikét odamutatta.
- BOldOg kArácsoNyt...?
- A szöveg lényegtelen, azonban a kiemelt betűk már annál fontosabbak - Sherlock megrázta a fejét, mint aki képtelen volt elhinni, hogy nem értette meg korábban. - Akárki is használja Moriarty alakját, hogy a józan ész épségéért mentális háborút indítson, legyen bármilyen kegyetlen gyilkos is, a szavát betartotta. Valóban elmondta a kódot.
- Azt hiszem nem teljesen világos, hová akar kilyukadni.
A férfi felsóhajtott.
- Ez nem gúnyos üzenet, ez a periódusos rendszer egyes tagjainak sora, a nagybetűk jelölik az újabb elemeket - kezdett szokásos hadarásba. - Bór, oxigén, oganeszon, argon és nitrogén. Vagyis B, O, Og, Ar és N, a rendszámuk pedig 5, 8, 118, 18, 7. A robbanószerkezet nyolc számjegyet igényelt és az elkövető az én elmém működésére játszott, a megoldás tehát egy adott ponton kézenfekvővé vált.
- Elképesztő - bukott ki a seriffből akaratlanul is. - És ha nem tudta volna a periódusos rendszert fejből...?
- Rám hangolódott, ismeri a lépéseimet, feltehetően régóta megfigyelés alatt tart... tudta, hogy érteni fogom - Sherlock zsebre rakta kezeit és rövid pillantást vetett a férfira. - ...Ezzel díszítem a szobámat.

A férfi nagy lendülettel megindult Veronica irányába, s a seriff elgondolkodva nézett utána. Egy tucat kérdés megfogalmazódott benne, ráadásul a gyanú is felütötte undok fejét. Rengeteg dolgot szeretett volna még megtudni tőle, ám mindenekelőtt a legfontosabb találós kérdésre kellett megtalálnia a választ: lehetséges, hogy a világhírű nyomozó több volt annál a periódusos rendszer mellett alvó zseniális szociopatánál, akinek mutatta magát, és veszélyt jelentett hőn szeretett kisvárosára...?
- Mr. Holmes! - a detektív megfordult, mire Keller biccentett. - Ha szüksége van valamire, csak keressen meg.