Sherlock - Percepció

17. Impulzus

Leplezze a szinlett foglalkozás,
Mért vagy magadban. Nem hiába mondják
Sok példa van rá -, hogy ájtatos arccal,
Kegyes gyakorlattal, becúkorozzuk
Magát az ördögöt.

A szavak baljós köddel takarták be a különös reggelt. Az esőillattól nehéz levegő beszökött az ablakon, hogy gúnyos táncával körüljárja a férfi alakját, majd amilyen gyorsan jött, olyan hamar távozott mindössze libabőrt hagyva maga után.
Sherlock összeráncolta homlokát, ám természetesen azonnal válaszolt az sms-re.

Hamlet, a dán királyfi
III. felvonás, I. szín.

A válasz rögtön befutott.

Okos fiú.

Hiányoztam?

A telefon kiesett a kezéből, ahogy felpattant az asztaltól. A kávéscsésze felborult, s a sötét, lassan terjeszkedő folyam közepén heverő készülékre úgy meredt, mintha méreggel átitatott csúf csapda lett volna.
Nem. Ez nem lehetett ő.
Valaki minden erejével azon volt, hogy az őrületbe kergesse Moriarty képének felelevenítésével, ám ezt nem engedhette meg magának. Ragaszkodnia kellett emlékeihez, az emberek ugyanis esztelen hazugságokat szőttek, ezzel szemben viszont a tényeket lehetetlen volt megmásítani. Golyót repített a saját fejébe. Eleve megvetette az összes túlvilággal kapcsolatos teóriát, de talán a szellemekkel való smsezés még az átlag ember szemét is tikkelésre késztette volna.

A férfi letromfolta magát fejben, amiért oly szertelenül reagált és gyors mozdulatokkal feltakarította az asztalon hagyott káoszt. A telefont ismét kézbe vette, hogy a gondosan megfontolt választ begépelje, azonban a küldés gombra kattintva egy értesítés ugrott fel. Az ismeretlen szám blokkolta a beszélgetést - a lépés üzenete pedig ezzel elég nyilvánvalóvá vált.

Akkor mozdulsz, amikor én akarom.
Úgy táncolsz, ahogy én fütyülök.

Érezte, hogy a játék ismét ezer fokon égett, a tűzvész pedig kész volt elpusztítani mindent és mindenkit, aki az útjába került.
Tekintete akaratlanul is a bejárati ajtóra vetült; a teste előbb reagált, minthogy megfogalmazódhatott volna az elméjében a konklúzió. Csupán néhány órával korábban Veronica még gondtalanul hagyta el a hatalmas épületet, hogy a normalitás látszatának kedvéért eleget tegyen szokásos kötelezettségeinek, ám a szélvész egyetlen percre sem állt meg. A csók, a tánc, az újabb egymás mellett töltött éjszaka… önámítás volt azt hinni egyetlen percre, hogy a viharfelhő elvonult a fejük fölül – épp a hurrikán szemében ragadtak csak. A tomboló katasztrófa még közel sem ért véget.

Ahogy Sherlock a csukott ajtót bámulta, egy újfajta érzés kerítette hatalmába, s tudta, hogy mennie kell.

•••

Míg a Pembrooke homlokzatára árnyékot vetett a múlt, addig Veronica sosem érezte még ilyen fényesnek és őrülten izgalmasnak a jövőt. A gondok csak gyűltek és gyűltek a feje felett, a veszély mértéke megállíthatatlanul növekedett, ráadásul egyes döntései súlya lassan elviselhetetlenné vált, ám mindennek ellenére is elégedett mosollyal arcán sétált oda az egyetem focipályája oldalán elhelyezett lelátókhoz. A bombás merénylet szinte jelentéktelen részlet lett a napjában, hisz az éjjel egy dologról határozottan biztosította: semmivel sem kellett immár egyedül megbirkóznia.
- Istenem Vee, hallottam mi történt – ugrott a nyakába azonnal Betty, s olyan lendülettel ölelte magához, hogy a lány majd’ hanyatt esett. – Jól vagy? Mit lehet tudni, van bármi nyom?
- Kutya bajom, egy bombánál több kell ahhoz, hogy félreállítsanak – mosolyogva hátrébb lépett, majd összecsapta tenyereit és vidáman végigtekintett az összegyűlt brigádon. – El se hiszem, hogy mind itt vagytok! Mint a régi szép időkben.
- Tudni akartuk, jól vagy -e. – biccentett Archie, mire Jughead hezitálás nélkül folytatta.
- Na meg a saját szememmel látni a világ legkirályabb nyomozóját, akit hol is hagytál…?
- Otthon, de hízelgő mennyire aggódtál értem. – nevetett fel a lány.
- Oké, sajnálom! De be kell mutatnod neki Veronica, ő a bűnügyi nyomozás Da Vinci-je, korunk legnagyobb elméje!
- És a legnagyobb tahója. – morogta Archie, mire legjobb barátja szúrós pillantásával találta szemben magát.
- Haver, tűzbe tenném érted a kezemet, de esküszöm shakespeare-i tragédiát rendezek itt, ha savazod a példaképemet!
- Jobb, ha komolyan veszed, Arch – nyomta el a mosolyát a szőke lány. – Láttad volna, milyen volt, mikor megtudta, hogy találkoztam Mr. Holmes-szal… utána épp csak nem nyögte az ő nevét, mikor megcsókolt.
- A világért sem okoznám „Bughead” vesztét – utalt Veronica a kedvenc párosára a baráti kör által adott becenévvel, aztán ünnepélyesen folytatta. – Úgyhogy ígérem, amint lesz otthon egy szabad perce, bemutatlak neki.
Archiehoz végre eljutottak a szavak, így egy durcás kisfiút megszégyenítő hangsúllyal szólt közbe.
- Otthon? Holmes már hozzád is költözött?
Veronica elegánsan helyet foglalt a srácokkal szemben a lelátón és szoknyáját igazgatva, egy tökéletes üzletasszony diplomatikus stílusát alkalmazva felelt a kérdésre.
- Nos… figyelembe véve, hogy az ügy bonyolódásával a támadások száma is egyre növekszik, stratégiai szempontból logikusabb, ha nem távolodunk el egymástól huzamosabb időre.
- Aha. Nagyszerű.
- Stratégiai szempontból, mi? – vonta fel szemöldökét Betty is, azonban játékos hangja szerencsére enyhítette az élét vöröshajú barátuk megjegyzésének. – És persze szigorúan taktikai lépésként, milyen közeli kapcsolatban is vagytok…?
- Hivatalos. Ügyfél és megbízott – bólintott a lány, majd hátrasimított a füle mögé egy elszabadult fekete tincset. – Jó persze, néhányszor mondjuk megcsókolt, de-
- Esküdj meg! – visított fel a másik, mire Veronica széles vigyorral arcán viszonozta izgatottságát.
- Esküszöm a platina Lacy’s kártyámra!
- Te behúztad Sherlock Holmest?! – ámuldozott Jughead is, míg Archie arca, ha lehet, még inkább elsötétült. Az estélyen történt, kudarcba fulladt próbálkozása után a hír - hogy az arrogáns detektív mindenféle erőfeszítés nélkül megszerezte magának az ő élete szerelmét – nemhogy tőrként nyársalta fel eleve sebzett szívét, de még jól meg is lett forgatva benne. A keserűség, mint mostanában oly sokszor, ezúttal is elöntötte, s végtére is egy szarkasztikus megjegyzés képében bukott ki belőle.
- Gyerünk Jug, talán, ha még most lekapod Veronicat, érezheted Holmes ízét rajta.
- Nem is rossz ötlet. Betty?
- Hogy is tagadhatnám ezt meg tőled?