Sherlock - Percepció

1. Forgószél

Másfél hónappal korábban

- Kifelé.
- Tessék?
- Azt mondtam kifelé! - csattant fel a férfi, mialatt a nyomatékosítás kedvéért széles léptekkel átszelte a helyiséget, hogy feltépje az ajtót. - Ha pazarolni akarnám az értékes időmet akár a kormány által rám bízott parádésan unalmas ékszerlopás ügyével is foglalkozhatnék. Máskor a rendőrséget zaklassák efféle borzalmasan lapos esetekkel, néha nekik is kell a sikerélmény. Viszlát!

A középkorú nő álla csaknem a padlót súrolta a durva szavak hallatán és hitetlenkedő pillantást vetett a mellette ülő férfira. Testvére arcán hasonló döbbenet tükröződött, ám a kezdeti sokk után úgy döntött, nem volt hajlandó csendben elfogadni a nyers visszautasítást.
- Mr. Holmes, az apánkat a szemünk láttára lőtték le!
- Csodásan érdektelen, kifelé menet az ajtót csukják be maguk után.
- Hogy lehet ennyire érzéketlen...? - pattant fel a székről a nő is, akinek láthatóan nehezére esett visszafognia magát. - Láttuk ahogy az apánk holtan összeesik, de mire bejutottunk a házba a teste eltűnt és a padlón talált temérdek vér nem egyezett a vércsoportjával, mégis hogyan untathatja ez magát?!

Sherlock a plafonra emelte tekintetét és hagyta, hogy egy udvariatlanul hangos sóhaj csússzon ki a száján. Vajon mit vétett a sors ellen, hogy az eltökélt szándékkal kívánta a legsanyarúbb végzethez segíteni? Folyamatosan zakatoló elméjének maga a kihívás volt az ami az éhezőnek a falat kenyér, vagy a hajótöröttnek a mentőmellény - a létszükséglet.

Ám az univerzum valamiért kegyetlen játékot űzött vele mostanában és oly gondosan polírozott agyát lassú őrületre, avagy a teljes kiszáradásra ítélte az egymást követő teljesen ingerszegény ügyek képében. Sehol egy mesterkélt sorozatgyilkos, egy fondorlatos drogbáró vagy egy valamire való terrorista legalább! Semmi. Nulla. Zéró. Csak szánalmasan egyértelmű esetek, még annál is nevetségesebb ügyfelekkel - pont mint ez a kettő szerencsétlen a Baker Street 221B nappalijának kellős közepén.

A férfi lassan megrázta fejét és maga elé morogva kezdett bele a nyilvánvaló feltárásába a gyengébbek kedvéért.

- Te jó ég, milyen bámulatosan csendes lehet a maguk elméje. A tEST! - tért vissza a tárgyra valamivel idegesebben, ahogy bele kellett mennie a napnál is világosabb történet részleteibe. - Hová lett, elmászott, atomjaira hullott, vagy a mi bámulatos gyorsasággal dolgozó gyilkosunk magával vitte? Mielőtt fájdalmasan ostoba tippelgetésbe kezdenének segítek, a válasz egyik sem. Azért nem volt holttest, mert nem történt gyilkosság sem, az apjuk él és virul, jelenleg pedig valószínűleg a Seychelles-szigeteken tartózkodik fiatal feleségével.

- Tessék...? - A nő kezében tartott táska tompa puffanással ért földet, ahogy a döbbenet újabb hulláma kővé dermesztette. A tanácsadó-nyomozó könnyed mozdulattal hajolt le érte és a gyors tempóban elhadart esetfeltárás közben az ajtó felé kezdte tolni kéretlen vendégeit.

- Amíg önök a túlzóan szentimentális előadásukkal próbálták elfedni a látogatásuk valódi célját nekem két teljes percbe telt lekérnem az apjuk bankszámla történetét és kiderítenem, hogy egy offshore cégen keresztül számlát nyitott a Seychelles-szigeteken hónapokkal korábban, miután megelégelte, hogy Önök csak akkor hívták fel, ha pénzre volt szükségük. El akart tűnni, így újdonsült segítőkész feleségével megrendezték a saját halálát. A gond ott kezdődött, hogy maguknak pont aznap kellett személyes látogatást tenniük a farmon, mikor a távoli szomszédoknak szánt előadás kedvéért elsült a vaktölténnyel töltött pisztoly, ezzel improvizálásra kényszerítve őket - Sherlock a küszöbön toporgó elképedt asszony kezébe nyomta a táskát, majd a férfi kabátját is nemtörődöm módon odahajította. - Maguk az ablakon keresztül csak az apjuk meglepett pillantását, illetve később a padlón elterülő vért látták, na meg persze hallották a lövést, de nem voltak gyilkosság szemtanúi. Mire maguk bejutottak, ők megléptek a hátsó ajtón át és azóta is boldogan élik mindennapjaikat távol a pénzéhes csemetéktől, azaz maguktól. Viszlát!