Megvagy! {Befejezett}

25.rész: Váratlan fordulatok

- Bazd meg — tört ki seggfejből majd teljesen elveszítve teste felett a kontrolt nekem rontott és vállamnál fogva, mellkasa teljes felületével a falhoz préselt. A levegő hirtelen a torkomon szorult és ahelyett hogy valami csípős megjegyzést a fejéhez vágtam volna — ahogy eredetileg terveztem — csupán egy fájdalmas nyögés szaladt ki ajkaim közül. Ezzel félreérthetetlenül seggfej tudtára adva hogy sikerült fizikailag megtörnie viszont lelkileg és szellemileg még mindig épp voltam. 

- Eressz el te pöcs — utasítottam kezei közt ficánkolva remélve hogy sikerül kiszabadulnom erős kajainak szorításából. Látszólag olyan elernyedtek és vékonyak voltak, soha nem gondoltam volna hogy ilyen mérhetetlen erő lakozik bennük hogy képes, megerőltetés nélkül a falnál tartani hosszú perceken keresztül. Seggfej szavaimat hallva csupán csengően felnevetett, mintha éppen az év viccét meséltem volna el neki, majd vonásai hirtelen megkeményedtek, jobb keze vállamról a torkomra kúszott aztán erősen rászorított. Akkor érkezett el pont hogy rettegésem hirtelen átváltott halál félelembe. Éreztem ahogy mutatóujja rátapint az ütőeremre mely a félelemtől kidagadt így tökéletesen kirajzolódva a bőröm alatt. Nem voltam soha jó bioszból, az orvostudományba se voltam különösebben jártas, de azt én is tudtam, hogy az ütőérrel nem jó szórakozni. Seggfej arcát látva pedig rájöttem, elrablóm abban a pillanatban mindent csinált, csak éppen nem szórakozott. Kék pupillái elsötétültek, úgy kapkodta a levegőt mintha most futotta volna le a maratont, szorítása a nyakam körül pedig pillanatról-pillanatra erősebb lett. De mutatóujja, mely a kritikus területen pihent nem mozdult, szinte lefagyott de tudtam, ez csak a látszat. Tisztában voltam a ténnyel, hogy ha seggfej képes volt elrabolni és éheztetni, az se fog neki gondot okozni hogy megöljön. Ezúttal tényleg túl messzire mentem, azt se értem hogy a szökésemnél miért hagyott életben de úgy tűnt, most valóban túl léptem seggfej határait. Itt fog a halál érni. 17 évesen egy idegen, kísérteties ház konyhájában, egy pszichopata emberrabló keze által. 

- Na mi az Alyson? — kérdezte gúnyos mosolyra húzva a száját. Így, félhomályban, ahogy a redőny alatt beszökő nap sugarai megtörtek vékony, mégis szemrevalóan izmos alakján tényleg úgy festett mint egy örült aki most szabadult a kórházból. És ez az örült pont engem fojtogatott. — Most már nem olyan nagy a szád, igaz? —jött következő kérdése lekezelő stílusban. Nem tudom, kérdéseire várta e választ, bár eléggé költői kérdésnek hangoztak, viszont én nem voltam olyan helyzetben hogy értelmes mondatokat képezzek. Már eleve a légzés is nehezemre esett, nem hogy a beszéd. 

- Kérlek — nyögtem ki szaggatottan, szinte már könyörögve. Hangom természet ellenesen vékony volt, hangom erőtlen. Soha nem gondoltam volna hogy valaha könyörögni fogok ennek a faszfejnek de az élet néha váratlan fordulatokat vesz. Például az a bizonyos faszfej azzal fenyegetőzik hogy megöl. 

- Oh, nézzenek csak oda, micsoda váratlan fordulat — jegyezte meg pimaszul, arcán virító mosoly csak még nagyobb lett és meg se próbált leplezni mennyire tetszik neki a helyzet. Napokon át képes voltam kordában tartani, feszegettem a határait és szemtelenül vissza szóltam neki, ő meg tűrte. Egészen eddig. Most pedig mindent visszakapok. Csupán annyi változott hogy míg az én esetben őt nem fenyegette a halál, addig az enyémben, nagyon úgy fest hogy perceken belül feldobom a talpam. — Csak nem félsz, édesem? — hallottam meg szavait ám nem tudtam jelentésükre koncentrálni ugyanis bal keze is felfedező útra indult testemen és vállamról átkalandozott nyakamhoz, a másik mellé így már két kézzel markolta egyik legérzékenyebb testrészemet. Szervezetem azonnal reagált a megnövekvő veszélyre és védekező pozíciót vett fel. Karjaimat már abban a percben elvesztettem mikor a falnak nyomott ugyanis beszorultak testem és a hideg csempe közév viszont lábaim még szabadok voltak. Jobb ötlet híján kapálózni kezdtem velük közben igyekezve vakon beazonosítani seggfej érzékeny pontját. Ez a terv volt az utolsó mentsváram. — Azonnal fejezd meg különben nem állok jót magamért — fenyegetőzött mély, reszelős hangon amit meghallva kirázott a hideg de ennek ellenére nem álltam le a mozgásban. Nincs az a pénz hogy megadjam magam. Ha beváltja szavait akkor is, legalább elmondhatom, hogy az utolsó lélegzetvételemig küzdöttem.