Megvagy! {Befejezett}

5.rész: Megütött?

Az első fogságban töltött éjszakám borzalmasan telt. A szoba napfényben sem nyújtott valami bizalomgerjesztő látványt de amint sötétségbe borult még inkább menekülésre késztett. A házra viszonylag későn borult teljes csend, óra hiányába pontos időt nem tudtam viszont a hold állásából arra következtettem, bőven elmúlt éjfél is mire mindenki benyomta a szunyát. Továbbra se voltam tisztába a házban tartózkodó személyek pontos számával, 2-nél többen vannak ez fix. Mondanom se kell, egész éjjel nem jött álom a szememre. A gondok ott kezdődtek hogy az egérrágta, porosodó ágy matracra ha megkínoznak se voltam hajlandó lefeküdni így a széken, ülő helyzetben kíséreltem meg aludni pár órácskát. Nos, kísérletem kudarcba fulladt mikor kaparászás zaja ütötte meg fülemet. Nem elég hogy bezártak egy szobába még pár undorító egérrel is meg kell osztanom. Legalábbis, bíztam benne hogy egerek. Már hajnalodott mikor sikerült kicsit álomba szenderülnöm viszont a jó isten ezúttal se hagyott fél órácskánál tovább szundikálni. A leveses srác törte rám az ajtót kezében egy tálcával melyen 2 kenyérszelet és egy bögre akármi pihent. Mikor meglátta hogy éppen pihenek akkor se finomkodott. Hangosan becsapta az ajtót ami biztosan felverte még a szekrényben tanyázó egereket is. 

-Jó reggelt – köszöntött vidáman ám mosolya inkább tűnt vicsorgásnak mint kedves gesztusnak. Másképp viselkedett mint tegnap amit seggfej számlájára írtam. Biztos elbeszélgetett vele miután bemutatta a jobb mancsát az arcomnak. Remélem ez a személyiség változás nem lesz tartós mert akkor lemondhatok a szökési tervemről illetve másik talpnyaló után kell néznem. 

-Mi olyan jó benne? – kérdeztem vissza egy ásítás közepette majd kinyújtva elgémberedett végtagjaim leveses srác elé sétáltam. – Hmm – dörzsöltem össze kezeim a tálcára pakolt ételeket látva – száraz kenyér és kihűlt tea, elkényeztettek – mondtam cinikusan mire a leveses srác halkan felkuncogott. Oké, nincs minden veszve. 

-Ryan küldi – közölte monoton hangon, bármi féle érzelem nélkül. Arcán nyoma se volt az előbbi jó kedvnek. Már majdnem vissza kérdeztem ki a rákom az a Ryan mikor leesett hogy ez seggfej hivatalos neve. Véleményem szerint a seggfej találóbb lenne de ízlések és pofonok. 

-Milyen figyelmes gesztus – játszottam tovább szerepem – ezt meg kell hálálnom neki valahogy. Tudom is, legközelebb 2 pofont is megengedek neki, hadd örüljön a feje – osztottam meg fergeteges öltetem a leveses sráccal aki bár kitartóan próbálta nem tudta elrejteni mosolyát. Meg győző beszédet nyomhatott le neki seggfej ha még mosolyogni se mer előttem. Vagy csak hozta a szokásos formáját és drasztikus módszerekkel erőltette rá akaratát. 

-Megütött téged? – hangja feltűnően lágy volt. Eddig még nem hallottam ilyen finom hangsúlyt használva. Nem értettem mi változott hogy most mégis feltárta előttem az érzékeny oldalát. Miért lepte meg az hogy a seggfej kezet emelt rám? Hisz elrabolt, bezárt egy szobába ahol patkányok élnek! Ezek után egy aprócska pofon igazán nem mérvadó cselekedet tőle. Mégis, a leveses srácot úgy tűnik meglepte hogy ilyesfajta dolgokat hall főnökéről. Ennyire naiv lenne? Hogy azt hiszi seggfej egy ártatlan angyalka akit csak a világ mocskolt be? De hisz látja mit művel velem, ő szállítja nekem a kaját mert nem hagyhatom el a helyiséget! Egyszerűen nincs összefüggés a dolgok között. Egyik elméletemre se foghatjuk rá hogy igaz mert mindegyikben van valami buktató. 

-Igen – feleltem határozottan közben tekintetemmel az övét kerestem melyre rövidesen rá is leltem. Ha tényleg a szem a lélek tükre ahogy a közhely tartja akkor talán információ forrásként szolgálhat a kérdéseimre – De nem értem, ez miért lep meg téged? – megfontoltan és higgadtan beszéltem miközben egy percre se engedtem szabadon pillantását. Alig egy másodperc töredékéig barna íriszeibe rémület költözött de mire jobban megfigyelhettem volna el is tűnt. Olyan volt, mint amikor valaki lebukik. Ha ez valóban így van, akkor valamibe beletrafáltam. Csak tudnám mibe. Leveses srác hamar rendezte vonásait és ismét kifejezetlen arccal állt előttem. Ezek szerint seggfej még azt se engedélyezi hogy nyíltan kimutassák érzéseiket a foglyok előtt. Nem értem miért tűrik ezt meg? Ha ilyen főnököm lenne már rég eltűntettem volna a föld színéről vagy ha ez nem lehetséges, főbe lőttem volna magam. Bár, lehet az utóbbi kicsit meggondolatlan cselekedet volna. 

-Nem minden az aminek látszik – jelentette ki bölcsen, érzelemmentes, monoton hangon. Akárcsak egy gép melybe előre beprogramozták mit, mikor, hogyan, miképp csináljon. Meglepett hirtelen viselkedés változása de szavai még inkább. Ez egy közhely amit a társadalom tagjai gyakran használnak ha úgy gondolják, az adott szituációba bele illik. De erről a helyzetről ez pont nem mondható el. Talán csak akkor lepődtem meg volna jobban ha azt mondja, az unikornisok szívárnyát esznek. Különös hasonlat egy rendkívüli pillanatban. 

-Ezt hogy érted? – az előbbi határozottság tova tűnt hangomból. Helyét átvette az értetlenség melyet leveses srác egyetlen, ide nem illő mondatával váltott ki belőlem. Fejembe ide-oda cikáztak az elméletek, érvek és ellenérvek és kérdések melyekre nem találtam a választ. Minden összekavarodott bennem egy töredék másodperc alatt. 

-Mennem kell – jelentette ki majd mint akit puskával üldöznek sarkon fordult és kiviharzott az ajtón engem ott hagyva kérdéseim kusza hálójában. Egyik percben még nevet a vicceimen, a másikban titokzatos aztán bármi féle előjel nélkül felpattan és elviharzik. Ezeket a hirtelen hangulat változásokat végképp nem tudtam hova tenni. A fejembe tomboló káosz közepette csak egy dologban voltam teljesen biztos: itt mindenki örült. És az a céljuk hogy én is azzá váljak. És jó úton haladnak.