Megvagy! {Befejezett}

32.rész: Nehéz döntések

A szobában megfagyott a levegő, szinte vágni lehetett a feszültséget. Minden szempár rám és a földön fetrengő seggfejre irányult aki szerintem életében először került a pisztoly másik oldalára. Arcáról azonnal lehervadt az önelégült vigyor és helyére kisfiús rémület került. Pont úgy festett mint egy ártatlan gyerek aki zajt hallott az éjszaka középén és a takarója alá bújva keresett magának menedéket. Nem próbált védekezni, kegyelemért könyörögni csupán bámult rám azokkal a nagy barna szemeivel melyekben félelem és bűntudat csillogott. Nem ugyanaz a srác volt aki 3 napja besétált a szobába aztán megfenyegetett hogy vigyázzak a számra különben átrendezi az arcomat. Egyénként erre azóta se került sor pedig nem egyszer szóltam vissza neki az elmúlt napokban. Oké, tény hogy viszont majdnem megfojtott és egyszer szó szerint az orromba dugta a pisztoly töltényét szólva bűnhődtem rendesen a szavaim miatt de nem mondom hogy nem érte meg. 

Ahogy néztem az arcát, a kisfiús vonásait és a szemében ülő rettegést csak arra tudtam gondolni hogy egyáltalán nem hasonlít egy köcsög maffia vezérre. Ha így ismerem meg biztos meg se fordult volna a fejembe hogy ilyen „ipart" űz a szabadidejében. Nem az a tipikus maffia alkat akit ha meglátsz az utcán sötétedés után azonnal sarkon fordulsz és eliszkolsz. El se tudtam képzelni hogy miért adta a fejét egy ilyen hivatásra. 

Amint a gondolatmentem ezen pontjához érkezett hirtelen megvilágosodtam. A villanykörte kigyulladt a fejem fölött mint azokban a régi rajzfilmekben és mindent megértettem. Az elejtett utalások, seggfej hirtelen érzelem kitörései, Lisa szavai és az előbbi vallomása. Mind-mind beleillettek egy hatalmas kirakósba és most hogy minden darab a helyére került már tisztán láttam az egész történetet. Seggfej nem egy maffia vezér és a haragja nem is ellenem irányult, én csupán egy eszköz voltam amivel tőrbe csalhatta aput. Az egyetlen személy akit ő bántani akart az apu volt és nem másért mint hogy bosszút álljon az édesapja halála miatt. Erre célzott Lisa is mikor a szobában seggfej „kemény múltját" emlegetette és kitartóan bizonygatta nekem hogy ő nem rossz ember csak így dolgozza fel a dolgokat. Akkor döbbentem csak rá hogy ő nem is akart engem elrabolni, sőt, valószínűleg bántani se csak játszotta a szerepét és így akarta magának kivívni a tiszteletet. Ha már itt tartunk, rohadtul rosszul csinálta. 

Lisa-nak igaza volt, lehet hogy ő valójában nem rossz ember csak ezzel a szívtelen álcával próbál védekezni a csalódások ellen de mindez akkor se mentség arra hogy megpróbált megölni, kétszer is! Lehet, tényleg nem rossz ember de azok felett amiket tett velem az elmúlt napokban, nem tudok csak egyszerűen szemet hunyni. De ha tényleg nem ölt meg senkit, akkor a halált se érdemli meg. Viszont arról fogalmam se volt hogy hány halál eset áll mögötte és csak egyetlen módja volt hogy kiderítsem. 

- Hol van Luke és Sue? – kérdeztem keményen közben végig tartva vele a szemkontaktust. Ryan-en látszott hogy először fel se fogta a szavaimat, csupán üres tekintettel pislogott rám majd néhány másodperc elteltével zavartan választ adott kérdésemre: - kirúgtam őket – láttam a szemén hogy igazat mond ezért egy hatalmas kő gördült le a szívemről hogy nem ölte meg őket pusztán azért mert szóba álltak velem. Hiszen akkor valamilyen szinten az én hibám lett volna a haláluk mert mindkét esetben én kezdeményeztem velük társalgást tehát én rángattam bele őket a rosszba. 

- Hány embert öltél meg? – folytattam a faggatózást közben végig célállásban tartva a fegyvert holott már kezdtem letenni arról hogy kioltsam az életét. Most hogy már tudtam az egész történtet már nem is éreztem akkora ellenszenvet iránta hisz egy bizonyos oldalról nézve indokolt volt a tette. Nem azt mondom hogy helyesen cselekedett mivel lett volna millió másik módja is hogy bosszút álljon vagy levezesse a feszültséget de megértettem a cselekedeteit, egy ilyen helyzetben biztosan nem egyszerű józanul gondolkozni. 

- Egyet se – vágta rá értetlenül mégis kissé élesen mire nekem egy sóhaj szaladt ki ajkaim között. De ennyivel nem értem be. Az emberek hazudnak, főleg ha az életük a tét így kellett egy megbízható forrás is akinek nem érdeke hazudni. És tudtam is ki lesz az a forrás. 

- Lisa – szólítottam meg a lányt miközben szemeimet végig seggfejen tartottam. A szemem sarkából láttam ahogy az említett személy előbújik 2 rendőr mögül és feszengve mellém sétál – igazat mondott? – biccentettem a fiú felé mire Lisa idegesen nyelt egyet és halkan benyögött egy igent. 

- Alyson! Mégis mire vársz még?! – hallottam meg apu türelmetlen kiáltozását mire egy pillanatra rá kaptam tekintetemet így pont láthattam ahogy az őt tartó 2 packák erősen megrántja karjait, jelezve hogy hallgasson el, apu arcára pedig fájdalom ül ki. A szavai viszont észhez térítettek hogy ideje volna valamit cselekedni mielőtt seggfej többi embere is vissza tér a jótékony ájulásból és rám vetik magukat mint valami éhes kopók. Arról nem is beszélve hogy véleményem szerint Ryan sokkot kapott a lábam alatt. Ismét seggfej kifejezéstelen arcára néztem, felrémlettek bennem az elmúlt napok eseményei, a szenvedések, a szócsaták, hogy első alkalommal mennyire undorodtam seggfej pólójától, a jelenet mikor rám ordított hogy ki ne merjem mondani még egyszer hogy van szíve amit akkor még nem értettem de most már tökéletesen beillett a képbe. A gyerekekkel való közös délután és a csók aminek az emléke azóta is bizsergést vált ki belőlem. Aztán beugrott az is hogy az elmúlt napokban számtalanszor megfogadtam, hogyha egyszer kijutok innen, vissza jövök és megölöm ezt a köcsögöt mégis, most hogy itt fekszik előttem és várja hogy miképp döntök egyszerűen...

- Nem bírom megtenni – nyögtem ki egy sóhaj kíséretében majd lassan leengedtem a fegyvert és a földre ejtettem csak hogy mindenki számára tiszta legyen, ártalmatlan vagyok. Lehet hogy seggfej megérdemli a halált, de nem én leszek az aki véget vet az életének. Ahhoz túl sok mindenen mentünk keresztül együtt még ha csak 3 napja ismerem.