Megvagy! {Befejezett}

29.rész: Váratlan vendégek

Ahogy az ajtó bezáródott Lisa mögött azonnal felültem majd rakéta módjára kiugrottam a puha ágyból. Ám amint ismét talpon voltam bebizonyosodott hogy a felállás mégse bizonyult olyan jó ötletnek mint akkor gondoltam ugyanis váratlan éles fájdalom nyílalt a fejembe én pedig erőtlenül huppantam vissza az ágy szélére közben kezemet ösztönösen a fájó területre szorítva. 

Szédülni kezdtem, a szoba forgott velem, fülem zúgott és nem halottam mást mint a szívem dobogását melynek hangja a duplájára erősödött. A látásom elhomályosult és szemeim előtt fehér pontok kezdek táncolni. Nem sokkal később végtagjaim zsibbadni kezdtek, éreztem ahogy vérem hömpölyög ereimbe, szívem pedig az előbbinél is hevesebben kalapált. Meg akartam mozdulni, segítségért kiabálni, próbáltam mélyeket lélegezni de az életet adó oxigén sehogy se akart a tüdőmbe jutni hiába ziháltam úgy mint aki most futotta le a maratont. Karjaim erőtlenül lógtak testem mellett és hiába akartam őket felemelni, egy centit se mozdultak mintha nem is álltak volna összeköttetésben a testemmel csak oda lettek volna varrva. Nem bírtam gondolkodni, ha megkínoztak se tudtam volna megmondani hogy fiú vagyok e vagy lány. Minden erőmet bevetve igyekeztem Lisa nevét kipréselni a torkomon de rekedtes suttogáson kívül más nem távozott ajkaim közül. Hangszálaim nem akartak együtt működni velem. 

- Alyson! Te jó isten! Lisa! – rontott be az ajtón valaki de hangját és lépteit csak tompán, eltorzítva hallottam a fülem zúgásától. Reagálni akartam az illető szavaira, segítséget kérni tőle és az se érdekelt volna hogy a világ legnagyobb köcsögével állok szembe csak állítsa meg valahogy ezt az idegesítő szédülést. A látásom továbbra se tért vissza, hiába volt nyitva a szemem nem láttam mást fehér pacákon kívül de éreztem hogy az előbbi illető leül mellém és nyugtatóan simogatni kezdi a hátamat. 

Hirtelen a zúgás halkulni kezdett míg végül teljesen el nem tűnt mintha sose lett volna melynek következtében végre visszanyertem a teljes hallásomat. Ezzel párhuzamosan a szemeim előtt szüntelenül ugrándozó fehér pacáik is elpárologtak így végre újra rácsodálkozhattam az engem körülvevő világra. Meglepve tapasztaltam hogy ez az alig egy perc alatt míg az ájulás peremén egyensúlyoztam levert a víz és az egész arcomon apró csíkokban patakozik az izzadtság. Ezt az egészet undorítónak találtam ezért jobb híján alkarommal gyorsan letöröltem magamról annyi verejtéket amennyit csak lehetséges volt. Ekkor hirtelen bevillant hogy nem vagyok egyedül és azonnal oldalra kaptam tekintetemet hogy szemrevételezzem látogatóamat holott sejtettem ki ücsöröghet mellettem ám titkon bíztam benne hogy tévedek és seggfej még csak a közelembe se tartózkodik. Egy öblös nyelést követően lassú, megfontolt mozdulatokkal forgattam el jobbra fejemet addig míg nyakam engedte és szemhéjaim alatt kilesve vetettem egy röpke pillantást a mellettem üldögélő személyre. Az eddigi kemény póker arc helyett vonásai aggodalmat és izgalmat tükröztek, már-már emberien festett. Rövid itt tartózkodásom alatt három alakommal ha nem kevesebbszer láttam rajta emberi érzelmeket és mindig mélységes döbbenettel töltött el pedig józan énem tökéletesen tisztában volt azzal hogy Ryan nem egy robot így képes érzelmek kimutatására. 

Ahogy tudatosult bennem a mellettem ücsörgő személy kiléte azonnal felrémlettek előttem a pár órája történtek emlék képei, mikor tulajdon kezével akart engem a halál mezejére juttatni és testem ösztönösen reagált. Rúgó módjára ugrottam fel mellőle az ágyról és nem törődve a szédüléssel mely a hirtelen mozdult hatására tört rám, egészen az ajtóig hátráltam majd ingerülten rángatni kezdtem annak kilincsét. A rémület és kétségbeesés teljesen átvette felettem az uralmat, képtelen voltam tiszta fejjel gondolkodni. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt mégpedig az hogy ki kell jutnom innen. A tudat hogy összevagyok zárva VELE egy szobába teljesen kikészített idegileg és menekülésre sarkalt. Rettegtem attól hogy újra megismétlődik az ami pár órája. 

Nem tudtam elhinni hogy Lisa ezt a zajt nem hallja. Benne se bíztam már csak a származása miatt se de ő kint volt míg mi bent és reménykedtem abba hogy kitud juttatni innen mielőtt seggfej cselekvésre szánná el magát. 

- Alyson – szólalt meg Ryan soha nem hallott bársonyos hangon miközben felemelkedett az ágyról és tekintetét az enyémbe mélyesztve tett egy tétova lépést felém mire én még jobban neki simultam az ajtónak. Szinte már egyé váltam vele. 

- Ne gyere a közelembe! – kiáltottam rá hisztérikusan közben igyekeztem visszanyelni könnyeimet melyek kitartóan próbáltak feltörni belőlem zokogás formájában. Nem akartam ennél is gyengébbnek mutatkozni előtte, ha sírni kezdek az azt jelentené hogy ő nyert. Márpedig én ezt nem fogom engedni. Inkább halok meg mintsem hangosan is beismerjem hogy rettegek tőle. 

Jelnetünket egy türelmetlen kopogás zavarta meg melyet Lisa zaklatott hangja követett – srácok, nem akarok semmit megzavarni de látogatóink érkeztek – az utolsó szót követően egy hatalmas puffanás hallatszott melybe bele remegett az egész ház amit haragos trappolás és lövések zaja követett. A hangzavarban alig halhatóan kattant a zár mely jelezte hogy szabadok vagyunk. Időt nem vesztegetve nehezedtem rá a jéghideg fém kilincsre és már rohantam is volna ki a szobából ám seggfej aki akkor viharozott el mellettem félre lökött mire én elvesztve egyensúlyomat ismét a szoba padlóján kötöttem ki. 

- Maradj itt! Jobb ha ennek nem leszel szemtanúja...- mondta komor ridegséggel majd behúzta maga után az ajtót.