Megvagy! {Befejezett}

27.rész: Összeállt a kép

A beszélgetés – mely inkább ingerült szócsatára hasonlított – ennél a pontnál hirtelen megakadt a szobára pedig feszült csend borult. Úgy tűnt a férfi nem akar válaszolni a feltett kérdésre de a nő nem is firtatta. Valószínűleg, ahogy korábban a férfi fejéhez is vágta, pontosan tudta már mik járnak „ismerőse" fejében és nem volt szüksége arra hogy ezt a másik fél szavakkal is megerősítse.  

A csendben tökéletesen hallottam ahogy egyikük megmozdul és kissé csoszogva oda sétált mellém majd leguggol. Éreztem a testéből áradó hőt. Gyengéd érintése alapján arra következtettem hogy minden bizonnyal a nő személyében kaptam társaságot és gyanúm be is igazolódott mikor hangja felcsendült közvetlenül mellőlem. 

- Fektesd rá az ágyra! – utasította keményen a férfit aki engedelmes kiskutya módjára azonnal mellén sietett és óvatosan alám nyúlva az ölébe kapott és elsétálva az ágyig, gyengéd mozdulatokkal a puha anyagra helyezett. Úgy bánt velem mintha egy törékeny porcelánbaba lennék aki egyetlen óvatlan mozdulattal összetörhet. 

A puha anyagba szinte belesüppedt a testem és szinte megváltásként miután napokon keresztül egy kényelmetlen, kemény széken töltöttem az éjszakáimat. Mintha évek teltek volna el azóta hogy utoljára ágyon feküdtem. Az ágyon való fekvés sokkal jótékonyabb hatással volt rám mint gondoltam volna. Az eddigi összecsomózódott gondolataim kezdtek kisimulni és már nem éreztem magam olyan elveszetnek mint már perce, mikor felébredtem a 2 fél ordítozására.  

A végtagjaimba is visszatért az élet ugyanis sokaid próbálkozás után végre sikerült megmozdítanom kézfejemet mire a szobát hirtelen izgatott duruzsolás hangja töltötte be. Sietős léptek zaja tört utat magának majd az egyik „ápolóm" fölém hajolva kezdte szinte már intim közelségből vizsgálgatni az arcomat. Bőrömön éreztem forró leheltét melynek hatására kirázott a hideg. 

- Megmozdult! – kiáltott fel a férfi melyből ügyesen leszűrtem hogy ezek szerint ő tört be a személyes terembe viszont akkor ez volt a legkisebb gondom ugyanis annak következtében hogy közvetlenül a fülem mellet kezdett kiabálni, szegény halló szervem tompa lüktetésbe kezdett. 

- Megsüketíted te idióta! – kiáltott rá nevetve a nő mire a férfi végre kimászott az aurámból de pár méterrel távolabb nem ment tőlem. 

- Gondolod hogy hall minket? – kérdezte megütközve a másik. Kérdése egy ideig csak lógott a levegőben, szavai visszhangoztak a szobában míg teljesen el nem haltak. Majd mikor már kezdtem azt hinni, a másik nem is válaszol neki, hirtelen megszólalt. 

- Nem tudom – felelte bizonytalanul. Pedig így van! – gondoltam szórakozottan – többet tudok mint hinnétek. – De attól még ne ordibálj a füle mellett – mondta kuncogva a nő. Az előbbi fagyos hangulat egy pillanat alatt tova szállt és helyére egy családis légkör költözött. Ez már sokkal barátságosabb volt mint az előző így hát úgy döntöttem, itt az ideje felébrednem. Annak ellenére hogy pontosan tudtam, ezek a dolgok nem így mennek, parancsra. Minden idegszálammal rákoncentráltam az ébredés gondolatára és szinte kényszerítettem szemhéjaimat arra hogy kinyíljanak. Pusztán pár milliméterrel sikerült feljebb tornáznom őket viszont amint egy kevés fény beszökött alájuk a fejembe éles fájdalom hasított melynek következtében az eddigi eredményeim mind tova vesztek. Vártam egy kicsit, hogy az idegtépő fájdalom enyhüljön majd újra neki lódultam. De ismét ugyanaz történt mint előző alkalommal. Akkor most már soha nem tudom majd kinyitni a szemimet?  

- Nézd! Ébredezik! – hallottam meg a férfi örömittas hangját valahonnan a közvetlen közelemből de nem bírtam betájolni hogy melyik irányból jött. Ezek szerint szemet szúrt nekik hogy lassan kezdek magamhoz térni, akkor már tényleg kellene valami kézzel fogható eredményt felmutatnom. Már nagyon kíváncsi voltam hogy kik lehetnek ezek az ismerős idegenek. Legalábbis a férfi hangja pokolian ismerősen csengett de hiába kutattam emlékeim között, arcot képtelen voltam kapcsolni hozzá. De még azt se tudtam volna megmondani, milyen szituációban találkoztam vele. Viszont a női hangot még életemben nem hallottam – ebben 100%-ig biztos voltam – így ő valóban egy idegen volt. Ennek ellenére érdekelt mert úgy látszik, kettejük közül ő hordja a nadrágot. Bár arra még nem sikerült rájönnöm hogy milyen viszony köti össze őket. A jelzők – amikkel egymást illették és a hangnem alapján, biztosan nem házastársi, de még nem is élettársi kapcsolat lehet köztük így marad a barát illetve ismerős. Esetleg családtag, mondjuk testvér vagy tudom is én. 

Minden erőmet beleadva ismét neki lódultam a feladatnak, miszerint felnyitom szemhájaimat és megnézem magamnak hogy pontosan hol és kikkel tartózkodom, továbbá kiderítem mi a lószar történt velem melynek következtében elájultam. És ezúttal, szervezetem engedelmeskedett a küldött parancsnak így végre rácsodálkozhattam a világra. Alig tértem magamhoz, pillantásom máris találkozott egy kék szempáréval a gyomrom pedig ösztönösen összeugrott, arcomra pedig rémület ült ki. Ahogy belenéztem a túl jól ismert szempárba, hirtelen minden emlékem visszatért és már pontosan tudtam a gondolatban feltett kérdéseim összes válaszát. Vagyis, majdnem mindre. 

Seggfej-el vagyok. Aki majdnem megfojtott és emiatt ájultam el. És még mindig be vagyok zárva a házába ahol fogva tart napok óta. És pár perce lényegében nézve bevallotta hogy gyengéd érzelmeket táplál irántam. Micsoda abszurdum. A tökös, keménykezű, markáns, szívtelen maffia beleszeretett a foglyába akit azelőtt saját kezével kábított el majd bezárta egy patkányokkal teli, büdös szobába.