Megvagy! {Befejezett}

33.rész: The End

Ryan döbbenten, kikerekedett szemekkel nézte ahogy a fegyver tehetetlenül a földre hullik majd tekintetét lassan vissza vezette rám, azon belül is a szemimet ejtette fogságul. Pillanatokon keresztül csak bámultunk a másik szemébe de ez egyáltalán nem olyan volt mint az elmúlt napokban vívott farkas szem küzdelmeink ahol a túlélés volt a tét, ezúttal teljesen más érzelmeket rejtettek a tenger kék íriszek. Olyanokat, amikkel még nem találkoztam rövid ismeretségünk alatt. Mintha egy teljesen más ember feküdne a lábam alatt aki csak külsőleg hasonlít megszólalásig arra a seggfejre akit én 3 napja megismertem.

Megszakítva szemkontaktusunkat, leemeltem jobb lábamat a hasáról ezután kezemet nyújtva felsegítettem a földről.

- Alyson! Mégis mi a jó istenemet csinálsz?! Miért segítesz ennek a féregnek? - törte meg a már majdnem romantikusnak mondható jelenetünket apu kiáltása amit 2 kiütés között intézett felém. A válaszomat meg se várta, azonnal vissza tért az éppen bokszzsákként használt taghoz és egy jól irányzott ütéssel behúzott neki egyet. Innen is jól hallottam ahogy a fickó csontja megtört.

- Biztos urak! - kiáltottam el magam mire a szobában tartózkodó összes zsaru félbe hagyta a tevékenységét és egy emberként fordult felém - ne csak álljanak ott! Csináljanak valamit! - utasítottam őket feldúltan közben a kezemet görcsösen szorongató fiú felé biccentettem aki értetlenül pislogott felém. Olyan ártatlan képet vágott hogy majdnem elhittem neki hogy valóban vétlen az ügyben. A rendőrök azonnal kapcsoltak és 2 egyenruhás fickó máris mellénk sietett és Ryan kezeit hátra szorítva csuklói köré kattintották a bilincset.

- Alyson! Mégis, mit jelentsen ez? - sipákolt Ryan kétségbeesetten mialatt ficánkolva megkísérelt kitörni az őt közrefogó 2 alak fogságából.

- Sajnálom de az előbb történetek ellenére is, elraboltál és fogva tartottál 3 napig, ez pedig büntetést von maga után. Vállad hát büszkén a tetted következményeit - magyaráztam hivatalos, tárgyilagos hangon aztán egy fél mosolyt megeresztve intettem a felfegyverzett uraknak hogy elvihetik. A 2 rendőr rántott egyet a fiún aztán cél irányba állítva, elkezdték az ajtó felé lökdösni, több-kevesebb sikerrel ugyanis Ryan foggal-körömmel tiltakozott ellene. Viselkedése nem lepett meg, hiszen mégis csak egy maffia vezér - még ha elég béna is - meglepődtem volna ha tétlenül hagyja hogy láncra verve börtönbe vigyék.

- Csak egy utolsó mondatot kérlek - nyögte ki megadóan Ryan már az ajtóban állva aztán sarkait a padlóba mélyesztve lefékezett és nem mutatott hajlandóságot arra hogy tovább menjen míg nem teljesítik kérést. A 2 biztos úr néhány eredménytelen rántást követően feladta a küzdelmet és morogva engedélyezték neki hogy szóljon már szót - Alyson! - szólított meg olyan gyengéd hangon amilyet még nem hallottam tőle, nem is hittem volna hogy képes ilyen lágy hangnemet megütni az ő mély, dörmögő hangján. - megvársz? - olyan reménykedően nézett rám hogy annak a szempárnak ha akartam se tudtam volna nemet mondani viszont a történtek tükrében, ostobaság lett volna belevetni magam egy ilyen kapcsolatba még ha Ryan be is bizonyította hogy a szándékai komolyak. Egyelőre még nem tudok megbízni benne és nem vagyok meggyőződve arról hogy ez pár év múlva, mikor is kiengedik a börtönből, változni fog. Nem akarom őt hiú reményekkel táplálni de hazudnék ha most a képébe olvasnám hogy utálom és soha többé nem akarom látni.

- Talán - feleltem magabiztosan mire Ryan arcára egy reményteljes mosoly költözött és még akkor se hervadt le mikor a 2 tulok, cseppet se kíméletes mozdulatokkal kirángatta a saját lakásának ajtaján.

- Komolyan gondoltad amit mondtál neki? Tényleg adsz egy esélyt ezek után? - lépett mellém Lisa aki őszinte aggodalommal az arcán figyelte ahogy öccsét betuszkolják egy rendőrautó hátsó ülésére majd keményen rávágják az ajtót.

- Tudom hogy örültségnek tűnik de úgy vélem van egy másik, kedves és törődő oldala amit szeretnék megismerni - feleltem bizonytalanul. Körülöttünk addigra már a maradék zsaru elkezdte a hely „megtisztítását" és sorra vezették ki a bejárati ajtón át a bilincsbe vert bűnözőket. A tekintetem eztán a fegyverre tévedt ami ugyanott hevert érintetlenül, ahova pár perce leejtettem. Egy halovány mosoly kúszott az arcomra ahogy vissza idéztem magamba Ryan érzelmekben bővelkedő tekintetét és lágy, dallamos hangját mikor az ajtóból vissza kiáltott nekem közben arra gondolva, az ember nem is gondolná mennyi minden történhet cirka 3 nap alatt. Az elején még szívből gyűlöltem őt és megfogadtam hogy amint kijutok erről a nyomor tanyáról vissza jövök és fejbe lövöm erre, pár perccel ezelőtt mikor lehetőségem lett volna kivitelezni a tervemet, egyszerűen nem bírtam meg tenni mert rádöbbentem, kedvelem őt, legyen akármekkora rohadék.

- Nem örültség hiszen mondtam is neked hogy ez nem a valódi énje csak valami eltört benne apánk halálakor és teljesen kifordult magából. De ha valaki, akkor te segíteni tudsz neki abban hogy vissza találjon a régi önmagához - ecsetelte barátságosan Lisa aztán biztatóan megpaskolta vállamat mire én is megeresztettem felé egy fél mosolyt annak ellenére hogy ebben a helyzetben nehezemre esett bármilyen pozitív érzelem kimutatása.

- Hát, ez majd pár év múlva kiderül, miután kiengedték - sóhajtottam közben apámra sandítva akinek sérüléseit éppen akkor látták el a kiérkezett mentősök. Ingerült arckifejezését látva tudtam hogy vár még rám vele egy nehéz beszélgetés melynek során mindent megmagyarázok neki. - addig is, reméljük a legjobbakat!

THE END

Nos, sziasztok! A végére írok mert tapasztalatból tudom hogy az olvasók döntő többsége gyakran átugorja az író által pötyögött "fecsegést" ezért úgy döntöttem, hagyom hogy végig olvassátok aztán fárasztalak titket az üres szövegeléssel. Nos, mint láthattátok, véget ért a történet. Eredetileg nem ilyen lezárást terveztem neki de ilyen lett, remélem elnyerte tetszéseteket annak ellenére is hogy nem happy end lett. (egyébként, direkt nem akartam happy end-et mert már a tököm tele van azzal hogy minden sztori boldogan ér véget) Még tervezek írni egy írói utószót, amiben majd részletesebben kifejtem a dolgokat viszont előtte szeretném megragadni az alkalmat hogy mindenkinek megköszönjem hogy velem tartottak és kitartóan olvasták a sérült agyszüleményemet. Egyelőre ennyi és mint mondtam, még jelentkezem egy bejegyzéssel, isten tudja pontosan mikor, majd kiderül :) Addig is, további szép napot mindenkinek.