Megvagy! {Befejezett}

17.rész: Az akció kezdetét veszi

Vagy 10 perc is eltelt seggfej távozása óta de én még mindig ugyanott álltam ahol hagyott a talán túlságosan érzelmes csókunk után és mereven szuggeráltam az ajtót. Nem is tudom miben reménykedtem? Hogy majd vissza jön és szabadon enged? Ugyan már! Néha még magam is meglepődök milyen naiv tudok lenni. Igen, megcsókolt és élveztem. Szörnyű és legszívesebben letagadnám de élveztem viszont ez mit sem változtat kettőnk viszonyán. Ő elrabolt és bezárt egy egerekkel teli sötét szobába melynek okát még mindig homály fedi nekem pedig e miatt utálnom kell és ott keresztbe tenni neki ahol csak tudok míg apu rám nem talál s véget nem ér ez az egész rémálom. Igen, pontosan ezt kell tennem és ebbe nem fér bele holmi gyengéd érzelem. 

Miután ezt letisztáztam magamba az öreg rozoga asztalhoz sétáltam és kezemmel letörölve róla a port felültem rá így pont szembe kerülve az ajtóval. Oda kintről semmi zaj nem szűrődött fel hiába hegyeztem a fülem. Tekintetem ezután a rács fedte ablakra tévedt melyen kinézve az ezüstösen ragyogó hold mosolygott vissza rám. Tehát már estébe nyúlt az idő. 

Úgy döntöttem az agyalással úgyse mennék semmire, csupán csak még jobban összezavarnám magam mely jelen esetben nem vált volna javamra, jó lenne tiszta fejjel túl élni ezt a kis kalandot így aztán jobb lehetőség híján elhatároztam, megpróbálok aludni egy keveset. 

Leugrottam az asztalról és rögtönzött alvó helyemhez lépkedtem mit a szék testesített meg melynek lábai mellett még mindig ott pihent a kötél amivel oda kötöztek az első nap. Ösztönösen a csuklóimra néztem amiken halványan még mindig látszott a kötél és seggfej ütéseinek nyomai. Egy fájdalmas sóhajt hallatva dobtam le magam a székre közben arra gondolva hogy alig 3 nap alatt mennyi minden történt. 3 napja még a plusz 3 fakultációs órám volt a legnagyobb gondom most pedig bevagyok zárva egy házba egy elmebeteg köcsöggel aki iránt olyan érzéseket kezdek táplálni melyeket nagyon nem kellene. Asszem’ erre szokták mondani hogy az életem a feje tetejére állt. 

Megadva magam dőltem hátra a széken majd csúszkálva igyekeztem valami kényelmes testhelyzetet felvenni ezt követően lecsuktam szemeim annak reményében hogy néhány órára kitudok szakadni ebből a zavart világból. Egy fél óráig még ébren hallgattam ahogy „szobatársaim” a szekrény mélyében mozgolódnak aztán végre utolért a megváltó álom. 

Másnap reggel arra ébredtem hogy valaki morogva próbál betörni rezidenciámra mire az álmosság azonnal kiszállt a szemeimből. Fejemet megrázva gyorsan észhez térítettem magam és mindenre felkészülve vártam hogy a titokzatos személy benyisson az ajtón. 

Egy részem reményedet benne hogy seggfej lesz és értelmes emberek módjára megtudjuk beszélni a dolgokat egy másik viszont rettegett ettől a találkozástól és beszélgetéstől. Ezek az ambivalens érzelmek rövidesen az örültbe fognak kergetni, ezt most aláírom! 

Végül egyik végkimenetre se került sor ugyanis az ajtó mögött nem seggfej bukkant fel hanem Sue barátságos arca ahogy egy meleg mosollyal köszönt engem, kezében egy tálcával melyen egy tányér és egy bögre díszelgett. 

Azonnal felültem és egy kedves „szia”-val üdvözöltem őt miközben elvettem tőle a tálcát. Sue válaszképp csak bólintott egyet majd zsebéből elővarázsolva egy füzetet s tollat lázasan körmölni kezdett valamit. 

„Ryan már megint furcsán viselkedik. Olyan mint egy zombi és ha valaki hozzá szól rá kiabál. Nem tudod véletlenül mi baja lehet?” 

Állt a füzetecskén melyet elém tolt. Őszintén, lett volna tippem seggfej viselkedésének okáról de ezt se magamnak se Sue-nak nem akartam bevallani mert túl morbidnak tartottam. 

„Fogalmam sincs viszont, tudnál nekem segíteni valamibe?” 

Kezdtem neki tervem végre hajtásának miszerint Sue segítségével megpattanok ebből az örültek házából. Sue ismeri a ház összes szegletét, tudja hol vannak a kamerák és hogy lehet előlük kitérni én pedig bármit bevállalok csak jussak ki innen. 

„Miről lenne szó?” 

Jött a válasz a rövid szőke hajú lánytól amire azonnal feleltem. 

„ Szeretnék meglépni innen. Segítesz benne?” 

Láttam ahogy Sue szemei végig futnak a sorokon majd értelmezi őket a végén pedig szemei a kétszeresükre tágulnak ahogy felnézem rám. Soha nem voltam jó a testbeszéd értelmezésébe de Sue arcáról és szemiből tisztán kitudtam olvasni hogy teljesen örültnek néz amiért ilyen megfordult a fejembe. Igen, ez cáfolhatatlan tény de mikor mondtam én olyat hogy normális vagyok?