Megvagy! {Befejezett}

31.rész: Lehull a lepel

Sziasztok! 

Nem szoktalak titeket ilyen bevezető szövegekkel fárasztani de ezúttal muszáj titeket figyelmeztetnem hogy már nagyon a történet végén járunk. Ezen kívül már csak 1,2 esetleg 3 rész várható aztán lezárom a történetet. Tervezek még egy írói utószót amiben mindent részletesen kifejtek. De most már befejezem a szövegelést, jó szórakozást a részhez.

- Az....lehetetlen – nyögtem ki bénultan közben fejemet ingatva. Nem bíztam Ryan-ben, nem hittem el egy szavát sem. Egyszerűen nem lehetett igaz! Azt viszont el kellett ismernem hogy kiváló színész hisz olyan fájdalmasan adta el az egészet hogy egy pillanatig még meg is sajnáltam de mindez köddé vált ahogy gyilkossággal vádolta az apámat. Pont őt! Hiszen ő orvos, ember életeket ment és nem egy faszkalap bűnszövetkezet embere aki áratlan személyeket gyilkol kedvtelésből. Szinte már röhejesnek hatott az egész feltételezés hogy az ÉN apám megölt egy embert és alig bírtam visszafogni a vigyoromat ahogy tekintetemet ismét seggfejre vezettem aki még mindig ugyanolyan fájdalmas képet vágott mint mikor kinyögte azt a 3 szóból álló mondatot. Egy pillanatig elbizonytalanodtam mert nem gondoltam volna hogy egy ilyen velejéig romlott ember ilyen hitelesen tudja alakítani az áldozat szerepet de mikor ismét visszagondoltam az állítására egy fejrázással minden kétségemet elüldöztem. Hiszen ő egy bűnöző! Még az se igaz amit kérdez! Nem szabad hinnem az ártatlan kisfiú képének! – Apu soha nem ölne meg egy embert! Hiszen orvos a kurva életbe is! – csattantam fel ingerülten mire seggfej rémülten összerezzent. Mindent megtesz hogy elhitesse velem az igazát de csak az idejét pazarolja. Eddig se hittem el egy szavát se, ez a jövőben sem fog megváltozni. – Igazam van, apu? – fordultam az említett felé megerősítést várva ám hiába vártam, nem érkezett. Apu csak bűnbánóan lehajtotta a fejét mire én úgy éreztem mint akit fejbe vágtak egy lapáttal. – Apu? – szólítottam meg gyengéden, a hangom remegett mivel már a sírás szélén álltam. Nem lehet! Az én apám nem gyilkos! – Nem te ölted meg az apját, ugye? – kérdeztem kétségbeesetten de választ ezúttal se kaptam. – Mond hogy nem te voltál! Kérlek! – könyörögtem már szinte hisztérikusan. Apu végre felemelte a fejét majd alig hallhatóan egyetlen szót suttogott felém: sajnálom. És ez volt az a pillanat hogy az idegeim felmondták a szolgálatot, a lábaim megremegtek majd egyszerűen hagyták hogy a földre boruljak. Nem akartam tovább erős maradni se eljátszani hogy az vagyok. Nem érdekelt hogy seggfej sírni lát. Semmi se érdekelt. Az egyetlen amire gondolni tudtam az az, hogy apu hazudott nekem. Megölt egy embert! Egy gyilkossal éltem egy fedél alatt és még csak nem is sejtettem mik folynak a hátam mögött. Makacsul kizártam még a lehetőségét is annak hogy apu valami mocskos üzletbe bonyolódjon most mégis megtörtént. Az egész életem egy hazugság! 

- Ally! Kicsikém! A te és anyád érdekében tettem! Megfenyegettek hogyha nem ölöm meg azt a fazont titeket fognak bántani ezt pedig nem hagyhattam...- kezdett mentegetőzni apu de engem már nem tudott meghatni vele. 

- Leszarom a kifogásaidat! – üvöltöttem rá – Megöltél egy embert! Erre nincs mentség! – nem bírtam még csak ránézni se, végig a padlót szuggeráltam mialatt kiabáltam vele. Jól tudtam hogy ezzel megbántottam őt de ő is megbántott engem, sőt, mélységes csalódást okozott. Mióta anyu elment ő volt az egyetlen személy az életembe akibe teljesen megbíztam. Mindig kiállt mellettem és ott volt ha támaszra volt szükségem. Erre most kiderül hogy egy gyilkos! Mégis mit várjak tőle ezek után?  

- Oké, ha befejeztük a drámázást, esetleg visszatérhetnénk ahhoz a részhez ahol szétlövöm ennek a mocsoknak a fejét? – szólalt meg mellőlem seggfej érzéketlen hangja mire szem forgatva nyugtáztam hogy visszatért azon éne ami méltó a „seggfej" névre. Egy pár másodpercen belül az emberinek és a rendőrségnek is leesett a tantusz és onnan folytatták a küzdelmet ahol abbahagyták. Mint mikor lestoppolod a filmet aztán pár perc múlva elindítod, mintha az a kis szünet sose lett volna. Viszont apu különös módon résen volt. Kihasználta még azt a pár tized másodpercet is amíg az őt tartó 2 hústorony nem fordította rá teljes figyelmét és egy ügyes forgást bemutatva egyszerre csavarta ki a kezeiket mire azok fájdalmasan felordítottak amibe beleremegett az egész ház. A többi alvilági figura azonnal a 2 testőr segítségére sietett míg a maradék apuval kezdett bunyózni. Az állam szinte a padló verte ahogy megláttam apu milyen gyakorlott mozdulatokkal teríti padlóra seggfej talpnyalóit. Orvos létére meglepően jól harcolt. Seggfej mellőlem egy ideig szótlanul bámulta ahogy emberi sorra dőlnek ki a szoba különböző pontjain majd fegyverét felhúzva a saját kezébe vette a dolgokat. Én se tétlenkedtem, ahogy megláttam mire készül csuklómmal durván letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket és lábaimat megemberelve felpattantam a hideg földről. A következő pillanatban pedig kitört a káosz, olyan gyorsasággal pörögtek az események hogy azt követni se lehetett. Seggfej a fölre szorította aput majd fegyverével az arcára célozva készült kioltani az életét ám én keresztbe húztam számításait azzal hogy egy csata kiáltás kíséretében a hátára vetettem magam ezzel a földre taszítva. Lovagló ülésbe a hátára ültem aztán előre hajolva kihámoztam ujjai közül a fegyvert. E közben apu ismét talapra ugrott és újra neki látott seggfej azon embereinek püfölésébe akik időközben magukhoz tértek. Seggfej ledobott magáról mire én időt nem vesztegetve talpra ugrottam. Seggfejnek csak annyira volt ideje hogy hasáról hátára gördüljön mikor én ismét leszorítottam ezúttal jobb lábammal így már farkasszemet nézett a fegyverrel mint anno én a konyhában. 

- Fordult a kocka, seggfej!