The Truth Untold (Jungkook FF.) - Befejezett

21. Rész - Hibás, nem hibás

Megvártam azt a fél órát amit az orvos javasolt és elkezdtem felöltözni, mármint pulcsit, cipőt és kabátot. Közben Zac behozta a táskám is ami a sarokban, ledobva pihent. Mikor a cipőmet kötöttem be a doktornő jött be az ajtón.

- Nos, jobban vagy már Skyler?

- Igen Dr. Moor sokkal.

- Ennek örülök. Értesítettem anyukádat aki hamarosan itt lesz érted. Ma mindenféleképp pihenned kell, szigorúan csak a legszükségesebb eseteknél kelj ki az ágyból! Ha pedig reggel rosszul lennél vagy szédülést tapasztalnál akkor hívj fel és bemegyünk a kórházba egy CT-re. Az iskola miatt ne aggódj, ha kell igazolom a hiányzásod.

- Nagyon szépen köszönöm doktornő de erre semmi szükség nem lesz. Jövök holnap suliba.

Jelentettem ki magabiztosan. Inkább magamnak mintsem neki, de valamiért úgy éreztem mindenkinek tudnia kell, hogy ennyitől nem futamodok meg és nem fogok elbújdosni a világvégére.

- Ahogy gondolod. Nem szabhatom meg neked mit tegyél, de jobb ötletnek tartanám ha otthon maradnál pár napot.

- Nem lehet. Ígyis sokat hiányoztam már, különben egy kis baleset nem tántorít meg!

- Baleset?

A hirtelen felszólaló mély, férfi hangra mindketten felkaptunk fejünket és egyszerre fordultunk az ajtó felé. Amin legnagyobb döbbenetemre tanárom kukucskált be. A doki intett neki, hogy jöjjön be aztán felkapott néhány kartont és papírokat majd nemes egyszerűséggel kettesben hagyott minket. Hát még maga is ellenem van Miss Moor?
Nem fordultam meg, tovább pakolásztam és bekötöttem a bal fűzőmet is, majd felkaptam kabátom. Indulni akartam de Jake elémállt, elzárva az egyetlen menekülési utam.

- Kiengedne? Haza szeretnék menni. -nyúltam volna a kilincsért de elkapta kezem és visszahúzott.

Percekig nem szóltunk egymáshoz, mintha csak arra vártunk volna, hogy a másik kezdje el feltenni azt a számtalan kérdést amit eddig magunkban elnyomtunk. Csak néha mertem ránézni, de akkor teljesen elvesztem sötét szemeiben. Hogy lehetnek valakinek ennyire szép, titokzatos és már-már éjfekete szemei? Jó géneket örökölt az biztos.
Megelégelve az álldogálást az ágyhoz sétált és leült rá. Idegesen a hajába túrt és kezeit ölébe ejtette, majd egy mély levegő után megszólalt.

- Jól vagy? Hallottam mit művelt az a szemét Carly. -valamiért olyan érzésem volt, hogy nem igazán ezt a kérdést akarta feltenni.

- Megvagyok. De ne velem törődjön... -sóhajtottam fel keserűen.

- Miért akkor kivel? -mosolyodott el- Nem kell aggódnod Carly miatt, két hétre felfüggesztettük.

- Értem.

- Beszéltem az új lánnyal és azt mondta, hogy miattam történt az incidens. Mi igaz ebből? Csak azért kérdezem mert Mary csak ma jött és nem igazán bízom még benne, így nem tudom hihetek-e neki. -nevetett fel kínosan.

- Igen, így volt. Carly azért akart nekem ártani, mert szerinte én tehetek arról, hogy maga kórházba került. -vallottam be. Igyekeztem magabiztos lenni, de a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Jesszus! Ez a Carly egy idióta! Hogy állíthat ilyet!?

- Hát... -tördeltem ujjaim, közben számat harapdáltam- Azért van benne valami...

- Na ezt most fejezd be! -csapott mérgesen az ágyra- Meg ne halljam ezt mégegyszer, világos!? Nem tehetsz semmiről.

- Már hogyne tehetnék! -emeltem meg hangom, éreztem ahogy egyre idegesebb leszek- Az én hibám amiért kórházba kerültél és tüdőgyulladásod lett. Ha nem jössz utánam és nem veted magad a fagyos vízbe mindez meg se történt volna!