The Truth Untold (Jungkook FF.) - Befejezett

17. Rész - Kirándulás IV.

Ahhoz képest, hogy ősz van nincs az a vad hideg, pedig még eléggé északon is van ez az ország. Megérkeztem, itt vagyok, a IJsselmeer tónál, vagyis annak végénél. A gát vagy út ami végig vezet a vízen igazán hosszú. Leszállva a buszról visszafelé kezdek el menni, ahol azt az igazán magas hidat láttam még az ablakból. Közvetlen az út mellett hiábavaló lett volna ha beugrom a vízbe, hiszen úgyis megálltak volna segíteni és akkor oda lenne minden. Nem szeretném ha az utolsó percben megmentene valaki! Még ha az a valaki Mr. Harris is lenne... Istenem már megint hülye vagyok! Miért jönne ide Mr. Harris? Egyáltalán még csak nem is tudja, hogy hol vagyok azt meg végképp nem, hogy mire készülök. Miért is képzelgek olyan marhaságokat, hogy majd mint hős megmentő megjelenik a végén? Ilyen csak a filmekben van! Amúgyis mért tenné? Semmi érdeke nem fűződik hozzá. Szomorúan tettem meg a kicsit hosszú utat a hídig, ami távolabb van a főúttól, így nem kell aggódnom, hogy megzavar valaki. Először csak gyönyörködtem egy picit a tájban, igazán pazar a kilátás innen. Ide is építhetnének egy szállodát, biztos lenne forgalma már csak a panoráma miatt is. Megragadva a hideg vas szerkezetet felmásztam a peremére, amire még leültem egy picit. Hova siessek annyira? Ki akarom élvezni. A hűs szél belekapott hosszú szőke hajamba és kissé megborzongtatott. Friss igazán jellegzetes őszi illatot sodort magával. Hm, szeretem ezt az illatot, olyan egyedi, semmihez sem fogható. Ez azért hiányozni fog. Meg persze sok minden más is. A jó meleg nyár, az égető napsugaraival és a finom fagyik is. A tél, amikor bekuckózva néztük a tv-t egy pohár duplán csokis forrócsokival és chipsel. A tavasz, ami amúgy a kedvenc évszakom, mikor újjáéled a természet, minden zöldbe borul és a fák kivirágoznak. Istenem de szeretem a tavaszt! Apa is imádta, sok volt bennünk a közös. Lehunyva szemeim elmorzsoltam néhány kósza könnycseppet. Karomra pillantva megakadt tekintetem a karkötőn amit nemrég vásároltam. Milyen szép darab. Remélem Bradék is megtalálják majd! Bradley... Istenem de fog hiányozni Zacel együtt. Bár elmondhatnám nekik miért csinálom! De úgysem értenék meg... Csak papolnának, hogy menjek el a zsarukhoz és szarjam le anyám lelkivilágát. Ők nem értik, a dolgoknak nem csak fekete és fehér oldaluk van, sok a rejtett árnyalat. Remélem anya nem fog rám haragudni és megérti miért kell ezt most megtennem! Ha Owenben van némi emberség vagy becsület elmondja anyának, hogy mit tett ha kérdőre vonja. Nekem nem volt erőm elmondani neki, csupán annyit írtam ha tudni akarja az igazságot kérdezze Owent. Bár erősen kétlem, hogy ő bármit bevallana. Ha kérdőre is vonja biztosra veszem azt fogja mondani én másztam rá mert halálosan szerelmes vagyok belé. Már csak abban tudok reménykedni, hogy történik egy kisebb csoda és Owen megváltozik. Rájön, hogy anya egy igazi főnyeremény és ezekután szeretni fogja őt és ott lesz mellette, segítse enyhíteni az irántam érzett hiányán! Nem akarok anyának fájdalmat okozni, de most nem tehetek mást. Már nem bírom tovább... Porba tiportak, összetörtek és megsemmisítettek. Lehet, hogy gyáva vagyok, sőt biztos is, de az utolsó bátor tettem az lesz, hogy leugrom innen. Tőlem ezekután az ítél el aki akar, már nem fog érdekelni!
Könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon, le az alattam hömpölygő vízbe. Fájt a lelkem, szívem darabokban volt. Valószínű ha most összefutnék a gyerekkori önmagammal jó pofán vágna az a bátor kiscsaj aki voltam. S talán meg is érdemelném... A távolból rendőrök tűntek fel és hangosan szirénázva száguldottak egymásután a főúton. Odanéztem és legalább négy autó haladt el egymás után. Uh, itt komoly gond lehet! Nem messze hallottam ahogy egy kocsi erősen lefékez. Biztos valami gyorshajtót üldöztek. Nem is szenteltem neki különösebb figyelmet. Nekem most dolgom van! Ledobtam táskám a földre, amúgy fogalmam sincs miért hoztam magammal... Levettem kabátom is. Ne legyen vizes vagy koszos, mégis csak egy kisebb vagyont hagytam ott a boltban érte. Majd jó lesz másnak, esetleg egy hajléktalannak. Megráztam kicsit lábaim, mert totál elzsibbadtak az üléstől és felálltam a peremről. Hátranyújtva kezem megkapaszkodtam és előrébb hajoltam. A víz sebesen zúdult előre. Jó ötlet volt ide eljönni, hiszen úgysem tudok úszni, így gyorsan lezajlik ez az egész. Lehunytam szemeim és lelkiszemeim előtt hirtelen megjelent Jake, aki azzal a csodás mosolyával néz rám és sötét szemei -amik másoknak talán ijesztő lenne- melyek mindig olyan megnyugtatóan hatnak rám, erőt adtak tervem megvalósításához. Azt hiszem ha már úgyis ez a vég, be kell valljam magamnak, hogy az a férfi aki 1,5 hónapja besétált a 98-as terem ajtaján, nem csak tekintetem de a szívem is rabul ejtette akkor! Hálás vagyok a sorsnak, hogy része volt az életemnek, mégha rövidke ideig is.