The Truth Untold (Jungkook FF.) - Befejezett

18. Rész - Az utolsó este

Minden olyan csendes, már-már horror filmbe illően ijesztő. Nem érzek semmit, olyan mintha súlytalanul lebegnék a nagy semmiben. Ilyen lenne a halál? Kietlen és magányos? Hol vannak a vasvillával szurkáló piros, szarvas lények? Hol vannak azok a sivár, vérvörös, lángoló helyek? Mégsem kerültem volna a pokolba? De akkor hol vagyok? Lábaim nem értek talajt, akárhogy is nyújtózkodtam. Kezeim nem éreztek semmiféle felületet, pedig minden irányba tapogatóztam. Csak a sötétség semmi más. Mondjuk ez is jobb annál ami otthon várt volna. Biztos nem szabadultam volna Owen karjaiból amíg meg nem öl, amiért szótlanul leléptem. Bár... Lehet jobban jártam volna, hiszen akkor most a nagy semmi helyett a mennyben lehetnék, apuval. De ő sincs, már anya sincs és a barátaimnak is búcsút intettem. Mihez kezdek most, egy örökké tartó magánnyal? Nem akarok egyedül lenni!

Jake szemszöge

Két nap. Ennyi telt el azóta, hogy Skyler leugrott arról a hídról, én pedig gondolkozás nélkül ugrottam utána. Mivel koszos és zavaros volt a víz és az áramlat is elég erős volt, nagyon nehezen akadtam nyomára. Már a kiérkező rendőrök és mentősök húztak ki minket a vízből. Még ma is élesen előttem van a kép ahogy halott testét kirángatják karjaim közül és igyekeznek életet lehelni belé. Éveknek tűnt az a fél óra amíg a lány szíve újra dobogni kezdett. Azt hiszem még sosem könnyebbültem meg annyira, mint akkor. A mentősök amint megbizonyosodtak róla, hogy stabil marad az állapota és nem omlik össze a vérkeringése, hordágyra tették és betolták a mentőkocsiba, ami szirénázva hajtott el a helyszínről. Engem is megvizsgáltak, de mivel a fáradtságon kívül semmi bajom nem volt, bevittek a helyi rendőrkapitányságra. Ahol mindent el kellett mondjak, ki vagyok, mi történt, miért ugrott Sky a hullámok közé. Igyekeztem nem kiadni a lány történetét és csak annyit mondtam buta tini szerelem és mert nem kellett a srácnak meg akart halni. Most mondtam volna, hogy valószínűleg a mostohája bántalmazza? Úgysem tudtak volna mihez kezdeni az infóval, plusz nem igazán van közük egy amerikai lány ügyeihez. Majd a hazai rendőrség megoldja. Miután kivallattak az első dolgom volt értesíteni a fiúkat, hogy ráleltem barátjukra és hogy kórházba vitték. Azóta szüntelenül ők is, csak úgy mint én, itt ülünk a kórház folyosóján és várjuk, hogy a bent fekvő lány magáhoztérjen. Van mikor 1-2 percre bemennek hozzá a srácok, vagy én is bekukkantok, de mindig alszik így értelmetlen ott ülni mellette. De ez a két napos ücsörgés és aggódás, kezd kicsit lestrapálni. Fáradt vagyok, és azt hiszem lázam is van. De nem szóltam egyetlen orvosnak sem, különben elvinnének Skyler mellől és én azt nem akarom! Ott akarok lenni mikor felébred, hogy jól megmondjam neki a magamét, hogy mennyire felelőtlen, ostoba és egy éretlen gyerek amiért ilyesmiket tesz!

- Tessék tanár úr!

Ideges gondolataimból Jones térít vissza, aki egy pohár gőzölgő kávét tartogat kezében.

- Köszönöm. De mondtam már, hogy ne hívj tanár úrnak!

- Bocs csak még meg kell szoknom.

Belekortyoltam italomba és enyhén elfintorodtam. Nincs valami frappáns íze ennek a löttynek, plusz mióta itt vagyok csak ezt iszom és sajnos nem igazán sikerült megszoknom a borzalmast ízt. A meleg érzésre mit torkomban hagyott megborzongtam. Eddig észre se vettem mennyire fázok. Karjaimon szemmel láthatóan libabőr fut végig, ami lassan lábaimra is átterjed.

- Bemegyek Skyhoz. -állt fel Bradley.

- Megyek én is! -pattant fel barátja is, majd rám néztek.

- Menjetek csak. Én még ezt megiszom.

Emeltem meg enyhén poharam. A két fiú bólintott majd eltűntek szemeim elől. Na nem mintha meg akartam volna inni, csak kellett egy ürügy, hogy ne mehessek velük. Akármennyire is tagadom, rossz úgy látni Skylert. Összeszorul a szívem akárhányszor bemegyek hozzá vagy csak az ablakon át nézem. Sajnos pontosan tudom milyen helyzetben van, miken mehetett keresztül. Sajnos ezt túl jól ismerem. Plusz ha ránézek folyton az a kép ugrik be mikor a fiúkkal focizik vagy kosarazik. Amikor a barátaival hülyéskednek és jóízűen nevetnek valamin. Annyira szerettem volna megakadályozni ezt az egészet, de sajnos nem tudtam, túl gyenge voltam. Pedig lehettem volna szigorúbb vagy ha már az elején több figyelmet szenteltem volna ennek az egész dolognak, segíthettem volna neki átvészelni. Egyszer már megtettem, miért ne sikerülne újra? Már akkor elkezdtem gyanakodni mikor összeesett testnevelés órán és az oldalát fájlalta. Sejtettem, hogy azt nem egy elesés gyanánt szerezte, de mégsem voltam annyira bátor, hogy rákérdezzek. Annyiban hagytam inkább. Pedig ha akkor megkeresem és beavatom mi történt gyerekkoromban, talán megnyílt volna és elfogadta volna a segítségem.
Kusza gondolataimat rázkódó testem zavarta meg, mely annyira reszketett, hogy megijedtem magamtól. Tüdőm égetett, pedig éreztem ahogy levegőt veszek. Szemeim rettentően égni kezdtek, mintha belülről gyújtották volna fel. Nyelvem először életemben száraz volt, szám is kicserepesedett. Mi lett velem?