The Truth Untold (Jungkook FF.) - Befejezett

22. Rész - A fenyegetés

A padban ülve folyamatosan csak azt a levelet szorongattam amit minap rejtettem el táskámba. Anyának nem szóltam semmit, nem akartam felzaklatni vele. Ígyis totál kivan idegileg, még ha nem is mutatja előttem. Hallom ahogy minden este sír a szobájában, ahogy a fürdőben beszél a saját tükörképének, hogy hogy lehetett olyan barom amiért a közelembe engedte Owent. Így mondhatni én is szinte mindennap álomba sírom magam. Pont ezért nem mondtam el senkinek, mert tudtam ez lenne belőle. Anya újra kezd a mélybe süllyedni én pedig hiába akarok segíteni, nem hagyja! Folyton mosolyog, bejár dolgozni és igyekszik úgy tenni, mintha minden oké lenne. Pedig rohadtul nincs így! S félek ha előbb-utóbb nem avat be, ugyanúgy össze fog omlani, mint apa halálakor.
A mellém huppanó Mary lénye rántott vissza a valóságba és rögtön zsebre vágtam a fehér borítékot. Bízva abban, hogy nem vette észre.

- Hogy vagy?

- Klasszul.

- Örülök. Na és -csúszott közelebb- hogy sikerült a tegnapi?

- Micsoda? -tényleg nem tudtam hirtelen mire érti.

- Hát a beszélgetésed a nagy Ő-vel. Láttam ahogy bemegy hozzád. -villantott rám egy kissé perverz mosolyt. Kezet foghatna Bradleyvel.

- Hát nem úgy sikerült ahogy azt te várod, hogy mondjam.

- Szóval nem mondtál neki semmit. -könyökölt a padra.

- Mindent elmondtam amit tudnia kell.

- Csak azt nem amit el kellett volna.

- Mary, kérlek. Hagyjuk ezt.

Vállatvont majd előszedve könyvét már nem erőltette a velem való kommunikációt. Most tényleg ő van berágva? Hát érdekes egy lány, ezt meg kell hagyni. Az érkező földrajz tanár jelenléte lekötötte figyelmem, így sikerült a tananyagra koncentrálni. Ám mikor az ötödik órában lyukas óránk volt ismét eluralkodott rajtam a pánik. A lenti nagy aulában ülve ismét a kezembe akadt Owen levele. Belül harcot vívtam magammal, felbontsam-e vagy sem. Végül a hajthatatlan kíváncsiságom győzedelmeskedett felettem. Egy toll segítségével felbontottam a borítékot és kivettem belőle a fehér lapot.

*Megleptél. Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszel feladni, de ez dícséretes dolog. Remélem azért nem hitted azt, hogy ezzel vége?
Még csak most kezdődik a mi kis történetünk baby. Mi félbehagytunk valamit. Emlékszel? Még dolgom van veled kisszivem.
Hamarosan találkozunk!
Puszi: Owen.*

Az utolsó szavaknál már peregtek könnyeim és kapkodtam a levegőt. Kezdtem szédülni, hányingerem volt és forgott velem a világ. Tudtam! Úgy tudtam, hogy ennek még nincs vége, hogy túl szép volt hogy igaz legyen! El fog jönni értem! Nem számít, hogy most előzetesben van, nem számít, hogy fegyveres őrök őrzik, ha ő a fejébe vesz valamit azt addig hajtsa amíg véghez nem viszi. És a célpontja, én vagyok! Ki tudja mit fog velem tenni mindezért... Biztos nem fog kegyelmezni, és addig ver majd amíg már holtan nem fekszem a földön. Nekem annyi!

- Hát téged meg mi lelt?

Zac érkezésétől annyira megijedtem, hogy rögtön felpattantam helyemről és nekipréselődtem a falnak.

- Sky, bocsi ne haragudj nem akartalak megijeszteni. Minden rendben? -pillantott rám aggódva.

- Persze csak eléggé elbambultam és nem hallottam mikor jöttél. Mondd mivan?

- Csak meg akartam kérdezni nincs-e kedved bejönni egy focimeccsre a srácokkal?

- Mennék de valószínű a doki is és Brad is leszidna amiért egy sebbel a fejemen állok be játszani.