The Truth Untold (Jungkook FF.) - Befejezett

19. Rész - Mardosó bűntudat

Másnap Bradley és Zac már hajnalban ott voltak értem a kórházban és a hazafelé szóló repjegyemmel. Nem akartam tudni hogyan szerezték, most az sem érdekelt ha ellopták vagy megfenyegettek valakit, hogy állítsa ki a nevemre. Haza akartam menni! Behozták a cuccaim is és átöltözve vártam odakint az orvost, akit addig a barátaim győzködtek, hogy engedjen el. Nagyon nehezen egyezett bele és csak úgy, ha otthon rögtön bemegyek az első kórházba. Ebben a helyzetben bármit megígértem volna, szóval rábólintottam.
A gépben kevesebben voltak, mint amikor idejöttünk, de ez nem is zavart annyira. Fájtak még a végtagjaim és a levegővételeim sem voltak még az igaziak, de nem érdekelt! A repülő gurulni kezdett és láttam ahogy lassan elhagyjuk a kifutót. Kb félúton mikor Brad elaludt mellettem Zac huppant be közénk és hogylétem felől érdeklődött.

- Minden okés csajszi? Nem szédülsz vagy valami?

- Jól vagyok, ne aggódj. -hazudtam.

- Akkor miért vágsz ilyen fancsali képet? -bökött arcomra- Csak nem a tanár bácsi miatt? -na bumm, bele a közepébe.

- Honnan veszed ezt?

- Nem tudom, találgatok. -vont vállat majd hátradőlt az ülésben- Tegnap kicsit felzaklatott mikor megtudtad mi lett Mr. Harrisel. Gondoltam azért vagy ilyen lehangolt mert ott kellett hagynod. -egy ideig hallgattam aztán eszembe jutott nemrég tett ígéretünk.

- Miatta jöttem el. -feleltem halkan.

- Komoly? -nézett rám teljesen felderült arccal.

- Igen.

- Na hogy hogy? Felkelt és összekaptatok vagy mi? -ingattam fejem, de nem szólaltam meg.

Ekkor mintha fény gyúlt volna fejében, homlokon vágta magát.

- Uh bazdki, bejön neked mi? Azért akartál egyik pillanatról a másikra lelépni... -állította fel diagnózisát.

Csak bólintottam. Túlságosan fájt a szívem, hogy válaszolni tudjak. Meghagytam neki, hogy majd elmesélek mindent de most még egyszerűen képtelen vagyok rá. Hiszen még olyan friss a seb. Pláne úgy, hogy Jake erről mit sem tud. Nem is sejti mennyire fájdalmas volt otthagynom őt és mennyire fáj, hogy sohasem lehetek elég jó neki. Az út további része csendesen telt, Brad is hiába kelt fel, tiszteletben tartotta, hogy nem akarok senkivel sem beszélgetni.
Leszállva a gépről meglepődtem mikor megláttam anyát a várónál. Megtorpantam az út közepén. Az emberek morogva kerültek ki, némelyik 1-2 kelletlen szót is elmormolt az orra alatt. A fiúk belémkaroltak és úgy indultam meg előre. Amint anya elé értünk zokogva ölelt magához és csak azt hajtogatta mennyire sajnálja. Ami belőlem is előcsalta a már barátként visszatérő könnyeimet.

- Istenem édes kicsi kislányom, annyira sajnálom ami veled történt! Bárcsak visszaforgathatnám az időt! Soha nem vinném a házunk közelébe se azt a rohadékot! Sőt messziről elkerülném.

- Anya ez nem a te hibád! Kérlek ne hibáztasd magad.

- Hogyne hibáztatnám, hiszen majdnem elvesztettelek az én hülyeségeim miatt! El sem hiszem, hogy ebből az egészből nem vettem észre semmit! Szörnyű anya vagyok!

- Jaj dehogy vagy, ne mondj ilyet! Te vagy a legjobb anyuka a világon! Nálad jobbat nem kívánhat az ember! Én voltam aki engedett a nyomásnak, túl gyenge voltam...

- Idefigyelj Skyler! -emelte meg fejem, hogy szemembe nézhessen- Nálad erősebb lány nincs a földkerekségen! Senki sem tudná elviselni mindazt amit te éveken át. Annyira sajnálom! Remélem egyszer jóvá tudom tenni a hibám.

- Nem vagy hibás anya. -öleltem meg újra.

- Gyere menjünk, elviszlek egy orvoshoz.

Követtem őt, bár semmi kedvem nem volt újra egy kórházban kikötni. De szerencsére csak egy éjszakát kellett bent lennem. Másnap a rendőrségre vezetett az első utunk, hogy azonosítsam a már feljelentett és letartóztatásban lévő gyanúsítottat. Bár Owen a rácsok mögött ült, mégis ugyanolyan magabiztosan pillantott rám, mintha csak kettesben lennénk otthon. Tekintetétől megrémültem, de tudtam most nem árthat nekem hiszen egy cellában ül plusz itt vannak az őrök is. Anya nem jöhetett be velem, mivel én már nagy korú vagyok és semmilyen befolyás nem érhet amikor azonosítom a zaklatómat. A nyomozást vezető rendőr állt csupán mellettem és kért, hogy mondjam meg ő e az akit keresnek vagy egy teljesen másik személy. Mikor helyeseltem intett az őrnek, hogy az előzetesből vigye le a pincébe, ahol addig lesz amíg le nem folyik a tárgyalása. Mikor előttem kinyitotta az ajtót kicsit azért megijedtem, hiszen bármikor elveheti az őr pisztolyát, hogy bosszút álljon rajtam, így a nyomozó mellé álltam. Mikor elvezették előttem Owen egy önelégült, kissé őrült mosolyt villantott rám majd megnyalta alsó ajkát és előre fordult. Nem értettem mitől ilyen magabiztos még most is, de nem is érdekelt. Majd a börtönben megtanulja milyen az ha fenyegetve van, majd ott kislányt csinálnak belőle!
Hazaérve furcsa, kellemetlen borzongás futott át rajtam. Azonnal bevillantak a képek amikor Owen a kanapéra nyomva pofozott vagy a lépcsőhöz szorítva rúgdosta ki belőlem még az életkedvet is. Kissé görcsbe rándult a gyomrom ezekre visszagondolva. Anya látta, hogy csak szótlanul állok a nappali közepén, és szerintem pontosan tudta mire gondolok.

- Minden rendben lesz, megoldjuk, ketten! -karolt át.

- Ketten. -öleltem magamhoz majd a fürdőbe vonultam.

Kádban fürödtem meg, most nem bírtam volna állni. Jól esett a meleg víz simogatása bőrömön és -nem tudom miért- ujjam megtalálta ajkamat, ami nemrég még tanáromét érintette. Jake gondolatára újra potyogni kezdtek könnyeim, hogy csak úgy otthagytam. Vajon jobban van már? Lement a láza? Keresni fog ha felkel? Kérdések százai váltották egymást fejemben és a legrosszabb az volt, hogy egyikre se tudtam a választ.
Miután felöltöztem bebújtam ágyamba, de kicsit sem voltam álmos. Telefonomért nyúltam, hogy megnézzem hátha valamelyik oldalbordám online van-e. Alig vettem kezembe készülékem az már villogni is kezdett. Brad hívott. Mintha csak megérezte volna, hogy beszélni akarok vele. Kisebb mosollyal nyomtam rá a zöld ikonra.

~ Szia!

~ Hali! Nem ébresztettelek fel ugye?

~ Ez mióta zavar téged? -nevettem fel- Nem aludtam, ne aggódj. Miért hívtál?

~ Csak gondoltam megkérdem hogy vagy, hogy ment a mai dolog a jardon? Ja és szólni akartam, hogy a herceged magáhoztért és téged keresett.

Szívem nagyot dobbant a jó hír hallatán. Szóval jobban van, hála az égnek!

~ Honnan tudod?

~ Zac mondta.

~ És ő honnan tudja?

~ Mary mondta neki, aki meg a tanárjától tudja, aki meg Mr. Davistől. Elégedett vagy Mrs. Columbo?

~ Ha-ha nem vagy vicces. -jegyeztem meg cinikusan.

~ Pedig de! Na és mi lesz ezekután?

~ Hogy érted? -tényleg nem tudtam mire gondol.

~ Hát ha hazajön. Beszélsz vele? Elmondod neki, hogy belezúgtál? -már meg sem kérdem honnan tudja.

~ Nem. Nem fogom elmondani neki és te se tedd! Jobb ha nem tudja...

~ Kinek jobb?

~ Brad, kérlek! -szóltam rá- Hanyagoljuk a témát!

~ Oké te tudod. Ha legközelebb találkozunk fogjatok kezet Zacel! -felhúztam szemöldököm. Most nekem tudni kéne miről beszél?

Mintha csak hallotta volna gondolataim megválaszolta a fel nem tett kérdésem.

~ Ő is ugyanolyan szerencsétlen, mint te. Odavan azért a Mary csajért erre nem meri elmondani neki. Chh megáll az ész! -bár nem látom de biztos vagyok benne, hogy eljátsza a hattyúhalálát és gesztikulál kezével- Látjátok(?) én ezért nem leszek szerelmes mert totál félrebaszott dolog az egész. Csupán élvezem az életet és jól érzem magam a bőrömben.

~ Igen Bradley, csak tudod nem mindenki abban leli örömét, hogy mindennap más lányt szabadít meg a bugyijától.

~ Pedig annál nem kell jobb érzés. De most már leteszlek, csak el akartam mondani a jó hírt. Holnap átugrom. Pihenj sokat! Szió!

~ Szia!

Letéve telefonom a plafont kezdtem bámulni és csak arra tudtam gondolni amit barátom újságolt el nekem. Szóval magáhoztért és engem keresett. Vajon miért keresett? Szinte hallottam ahogy szívem darabjai még apróbb darabokra törnek szét, rettentő bűntudatom van! Mikor fog ez elmúlni? Vagy már örökké ezzel kell élnem?