The Truth Untold (Jungkook FF.) - Befejezett

9. Rész - Menni akarok!

Másnap kiengedtek a kórházból de az orvos meghagyta anyának, hogy egy pár napig ne nagyon sportoljak és ha lehet sokat pihenjek. Így nem mentem suliba csak csütörtökön, két napot otthon lustizhattam, ami be kell valljam igazán rég történt már velem. Csütörtök reggel Brad hangos dudálására sietve kapom magamra dzsekimet és cipőmet majd kirohanva bepattanok kocsijába.

- Jóreggelt Brad!

- Neked is szupersztár! Hogy vagy?

- Remekül. Hali Zac! -köszönök a mindig hátul ülőnek.

- Szió!

- Történt valami amíg távol voltam?

- Nem sok. Ja de mégis! -csettintett ujjaival.

- Kivele! Imádom a pletykákat! -dörzsöltem össze tenyerem.

- Képzeld áhh Zac inkább meséld te, neked ez jobban megy.

- Nemár srácok mindjátok már!

- Na jó. Amber tudod(?) rámozdult Mr. Davisre.

- Na Ne! És, mit mondott?

- Áhh azt hallanod kellett volna. -nevettek fel egyszerre- Úgy leoltotta, hogy még én is elszégyeltem magam.

- Nemár, mindig lemaradok az izgis dolgokról...

- Lesznek jobbak is. -legyintett Brad.

- Tudsz valamit? -húzódtam közelebb.

- Nyugi kislány nem tudok semmit, csak következtetek.

Miután megérkeztünk a suliba ismét bandásan vonultunk be az épületbe ahol néhányan megbámultak minket amiért újra egy a csapat. Az órák most valahogy kicsivel jobban teltek, legalább is számomra, mondjuk lehet ez a Bradel való békülésem miatt érzem így. Az utolsó előtti óra történelem volt így mondanom sem kell, hogy az összes lány a szünetet azzal töltötte, hogy a mosdóban sminkeltek és kb 2-3 liter parfümöt magukra fújtak. Azért meg kell hagyni, a kitartásuk lenyűgöző. Csengő után még soha nem láttam egyetlen diákot sem olyan gyorsan a terembe futni, mint az osztálytársaimat. Végülis, ez is egyfajta motiváció a tanulásra. Én Bradleyvel és Zacel sétáltam el a helyemig ahol nagyon nyugisan foglaltam helyet. Tanárunk perceken belül megérkezett egy köteg papírral kezében. Dolgozatot írnánk? Nem is tudok róla. Azért a fiúk mondhatták volna... Miután mindent lepakolt asztalára -mint mindig- mosolyogva lép előre és igyekszik felvenni minden bent lévővel a szemkontaktust, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak egyetlen emberrel beszélgetne.

- Nos gyerekek ahogy azt tegnap megbeszéltük ma elhoztam a beleegyező nyilatkozatokat. Csupán annyi lesz a teendőtök, hogy otthon aláiratjátok, természetesen csak az akit engednek a szülei.

- Tanár úr! -tettem fel kezem.

Felém nézett és nem is tudom de mintha kissé szélesebb mosoly jelent meg volna arcán... Nem tudom... Biccentett, hogy mondjam csak mit akarok de egy pillanatra még azt is elfelejtettem. Jesszus! Mi lehet velem?

- Megtudhatnám miről van szó?

- Oh tényleg, te tegnap nem is voltál. Nos annyi lenne, hogy mivel csupán egy hét és itt az őszi szünet, és az iskolánk elnyert egy államilag támogatott tanulmányi kirándulást, úgy gondoltuk az igazgató úrral, hogy idejében tájékoztatjuk a diákokat erről a dologról, hogy még az indulás előtt meglegyen a pontos létszám, hogy hányan is tudnak részt venni rajta. Ugyanis nem csak a mi iskolánk nyert ebben a fajta pályázatban, így a többi iskolával együttesen kell megszervezni ezt a kirándulást.

- Á értem. És mért pont a mi osztályunk?

- Hát Mr. Sullivan úgy gondolta mivel úgyis ez az utolsó évetek, jövőre mind szétszéledtek a nagyvilágban, így ez egy jó esély ez arra, hogy utoljára együtt részt vegyen valamin az osztály, plusz bekerül a bizonyítványába aki részt vesz rajta. Mivel ez egy tanulmányi út.