Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Szemkontaktus

Szeptember hatodika. Az egyetemi életem első napja.

Sziasztok! Han Jisung vagyok, 19 éves és ez lesz az első napom életem következő szintjén. Orvosnak fogok tanulni, pontosabban állatorvosnak. Mindig is ez volt a legnagyobb álmom, már kiskorom óta szerettem volna állatokat gyógyítani és velük foglalkozni. Középiskolába sajnos erre nem nagyon volt lehetőségem, mivel a szüleim azt szerették volna, hogy matematikus legyek. Nem tagadom, érdekeltek a számok, de nem annyira, mint az állatok. És hogyan kerültem végül állatorvosi egyetemre? Titokban jelentkeztem ide. Ők másról tudnak, én pedig egy kicsikét ellenszegültem. A lényeg, hogy ne bukjak le, mert akkor biztos, hogy a föld alatt fogok kilyukadni, nekik köszönhetően.

Egyedül, lassan ballagtam az egyetem hatalmas kapui felé. Körülöttem mindenki a gólyatáborban szerzett társaival/barátaival haladt. Én sajnos nem voltam ott, mivel későn vettem észre a kiírást, így sajnos lecsúsztam róla. Bár számomra barátokat nehezebb szerezni, mint orvosi diplomát.

A terem, ahova mennünk kellett, hatalmas volt. A helyiség elején egy nagy fehér tábla, körülötte pedig fokozatos emelkedéssel padok sorakoztak, középen egy folyosóval. Mire én beértem, a legtöbb hely már nem volt szabad, ezért még mielőtt elfoglaltam volna helyemet, megálltam töprengeni, hova is üljek.

Ahogy álltam, és tanakodtam, vállal nekem jött valaki, majd tovább ment és a haverjai mellé lerakta a seggét.

Nah, ez jól kezdődik...

A leghátsó padban tudtam csak helyet foglalni, de legközelebb biztosan előrébb fogok leülni, mivel nem látok olyan jól. A szemem erőssége nem éppen a legjobb. A szemüveg pedig sohasem állt jól nekem, ezért kontaktlencsét szoktam hordani.

Az "ünnepség" elején elhangzott a borzasztóan-unalmas-félórás-köszöntő, majd bemutatták a tanárokat és a gyakorlat vezetőket. Ez volt a délelőtti program. Én viszont majdnem bealudtam, már-már csukódtak le a szemeim, alig tudtam nyitva tartani őket.

Amint vége volt ennek az egésznek, felkaptam a táskám, és rohantam ki a kávé automata géphez.

- Muszáj egy kis kávét innom. Gáz lenne, ha bealudnék már az első napon- a következő előadásig volt körülbelül tizenöt percem. Miközben sétáltam az ébresztőszerem felé, alaposabban szemügyre vettem az egyetemet.

Nem volt annyira régi, de modernnek sem mondanám. A falai halvány rózsaszínűek, és néhol átmegy halványabb kékbe. A folyosókon padok helyezkednek el, egy-kettőn még párna is akad. A nagy ablak párkányokon pedig növények vannak.

Körülbelül öt perc alatt meg is érkeztem a célpontomhoz. Döbbentem figyelem, hogy a gép előtt hatalmas sor van. Mintha nem lenne vége. Sóhajtottam egy nagyot, majd elindultam a sor vége felé, hogy én is beálljak mögéjük. Nagyon lassan telt el az idő. Alig volt néhány percem az előadás kezdetéig, de még mindig két ember állt előttem. Idegességemben a számat kezdtem el harapdálni, miközben folyamatosan az időt bámultam. Már csak egy ember és...

- Auch! - egy társaság nekem jött, aztán beálltak elém. Aki a vállamnak ütközött, hátra nézett- egyenesen a szemembe. Felhúzta szemöldökét, gúnyosan végig mért.

- Bocs, nem láttam, hogy itt vagy. Töki- kacagva fordult vissza haverjaihoz. Ők meg vele együtt nevettek.

"Szánalmasak..."- gondoltam magamba. Ha annyira kiállnék magamért, rég visszaszóltam volna neki, csakhogy inkább meghúzom magam, és nem cselekszem semmit sem.

- Egy perc!- rémültem meg az időt látva. Egy percem van visszajutni a teremig. Nem tudom már megvárni a sort, sokan lettek előttem. Fogtam magam és elfutottam.

- Idő van, idő van!- úgy futottam, mintha puskacsőből lőttek ki. A vége felé meg kellett állnom, mert a mellkasomba belenyilalt a fájdalom és már nem kaptam levegőt rendesen.

Ne most, légszíves...

Gyors előkapartam a táskámból a vizes palackom és gyógyszerem, a dobozból 1-2 szemet kiöntöttem a kezembe, majd gyors lenyeltem a víz segítségével. Két perc után hatni kezdett. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Miután végre megnyugodtam és visszaállt a légzésem, elindultam a terem felé, viszont most már gyalog tettem meg a maradék utat.