Seungmin egész hazaúton faggatott, hogy miért is mondtam azt, amit, de csak annyit mondtam neki, hogy nyugodjon meg, csak a könyvben olvastam erről, ezért jutott az akkor eszembe. Ő volt az egyetlen egy ember, akiben megbíztam és elmeséltem a történetemet, így természetesen félt attól, hogy emiatt újra megtörök és bekövetkezik a nagy baj. Százszor elmagyaráztam neki, hogy ilyenekre ne is gondoljon, hisz itt van mellettem, minden rendben van. És ezt azzal tudom bizonyítani, hogy bár szíven ütött az, amit Minho mondott nekem, de nem annyira, hogy igen...
Hazaérve ledobtam a táskámat a ruhásszekrény mellé és bedőltem az ágyunkba és behunytam a szemem. Nem tudtam kiverni Minho szavait, de mindig arra jutottam, hogy nem ismer, ezért von le szörnyű következtetéseket ilyen könnyen. Bár egyszer-kétszer igaza volt, mégsem adtam neki igazat és a saját érvem mellett voksoltam, miszerint a magány volt az, ami igazán felemésztett belülről. Gondolkodásom közepette megéreztem, hogy mellettem az ágy besüpped és két kéz ölel át.
- Nem fogod elmondani, hogy mi a baj? Aggódom- mondta Seungmin. Felé fordultam, én is viszonoztam az ölelését és mélyen a szemébe néztem.
- Tényleg szeretsz?- kérdeztem tőle. Min elengedett, és keze közé vette az arcomat, lassan közeledett és megpuszilta az orrom hegyét.
- Mindennél is jobban. Soha nem tudnálak elengedni- mosolygott. Lassan előbukkantak a hónapokig visszatartott könnyeim és szép sorjában végig folytak az arcomon. Kitört belőlem a zokogás, s vele együtt az elmúlt egy évnyi fájdalmaim, ami ért engem; és minden más, amit eddig nem tudtam a felszínre hozni. Annyira megérintette a szívemet a barátom, hogy már nem tudtam visszatartani, perceken keresztül zokogtam a karjai közt. Ő pedig nem kérdezett többet, ehelyett folyamatosan simogatta hol a hátamat, hol az arcomat.
- Köszönöm- mondtam ki végül- Nem hittem volna, hogy megtalálom azt, aki megment engem mindentől, bármi is legyen az. Köszönöm, hogy vagy nekem- Min kínzó lassúsággal közeledett felém, míg végül megszűnt köztünk a távolság. Először óvatos volt, de olyannyira, hogy már nem bírtam tovább és átvettem az irányítást. Egyre gyorsabban kezdtem el mozgatni a számat, majd a fiú felé kerekedtem, úgy folytattam tovább. Min belenyögött csókunkba. A szájáról áttértem a nyakára, közben elkezdte kigombolni az ingem.
- Holnap nem én foglak becipelni a suliba- súgtam neki két csók között. Barátom elmosolyodott, hisz ez az első alkalom, mikor én kezdeményezek és úgy látszik, ez nagyon bejön neki. Ezután átadtuk egymást az délutánnak.
- Nem hittem volna, hogy ilyen durva is tudsz lenni- kapkodott a levegő után Min, miközben rajtafeküdve öleltem át.
- Tele vagyok meglepetéssel, azt hiszem- nevettem fel- Aludjunk egy picit. Fáradt vagyok- kérésemre nem válaszolt semmit sem, csak a halk szuszogását lehetett hallani. Így töltöttük a délutánunkat, egymást átölelve aludtunk el.
Délután öt óra lehetett, mikor is a csengőnk hangjára ébredtem fel. Seungmin még aludt, így halkan kikeltem az ágyból, felvettem a köntösöm és elindultam a hang irányába. A csengő nem hallgatott fel, folyamatosan csak csengett. Úgy látszik a látogatónk eléggé nyugtalan. Az asztalról felvettem a kulcsot, és kinyitottam az bejárati ajtót. Egy Minhoval találtam szembe magam. Értetlenül néztem rá, hisz nem értettem, honnan tudja, hogy mi hol lakunk.
- Úgy látszik jó volt a délután- vigyorgott. "Fú...legszívesebben leütném."-gondoltam. Kijelentésére megforgattam a szemem és keresztbe tettem a kezem.
- Mit akarsz?- tértem rá a tárgyra.
- Csak kíváncsi voltam, mi a helyzet veled. Akarom mondani, veletek- hangja teli volt gúnnyal. Sóhajtottam egyet, de még mielőtt válaszolhattam volna, megindult befele a házba, majd megállt a nappaliban és lehuppant a kanapénkra. Megakartam kérdezni tőle, mit képzel magától, de ekkor Seungmin is megjelent. Ugyan úgy köntös volt rajta, viszont a haja kócosabb volt és még az arca is kipirosodott az alvás miatt.
- Hallucinálok vagy tényleg Minho ül a kanapén?- hangján lehetett hallani, hogy most ébredt fel.
- Bárcsak egy álom lenne- néztem az említett személyre- De most komolyan. Mit akarsz?
- Kivételesen nem akarok kötekedni, tanácsot szeretnék kérni- nem hittem a fülemnek. Csodálkozásom közepette megcsipkedtem az arcom, hogy tényleg nem-e álmodom. Miután bebizonyosodott, hogy nem képzelődöm, megfogtam egy széket és a nappaliba vittem Minho elé. Mellé semmiképpen sem szerettem volna ülni. Seungmint megkértem, hogy hagyjon minket magunkra. Az elején nem akart elmenni, meg volt győződve arról, hogy bántani akar engem, végül nagy nehezen, de sikerül őt elküldenem zuhanyozni. Összetettem két kezem és rákönyököltem térdeimre.
- Miben témában szeretnél tanácsot kérni?- néztem rá. Habozott kicsit, de aztán elkezdte.
- Szóval. Nem is tudom, hogyan kéne elmondanom ezt neked. Te vagy az egyetlen, akihez fordulhattam.
- Mi a helyzet Wooyounggal?- dőltem hátra a székben.
- Woo? Ő egy idióta barom, ő nem...
- Ahhoz képest eléggé elvoltatok délelőtt a folyosón.
- Figyelj. Nem tudom mennyit hallottál, de ez nem az, aminek látszik. Ő volt az, aki téged szidott, hiába mondtam el neki, hogy lelkileg te nem vagy a toppon- Minho idegesnek látszott, de nem szóltam. Csendben hallgattam, amit mond- Amiért hozzád jöttem. Tanácsot szeretnék kérni tőled- hümmögtem egyet
- Te hogyan jöttél rá arra, hogy kihez vonzódsz?- a kérdése hallatán az arca vérvörössé változott, mintha egy paradicsom ült volna a kanapénkon. Eléggé meglepődtem, sőt, Seungmin is (aki már rég a nappali ajtajában állt), mivel együtt kérdeztük meg, hogy:
- Tessék?- a barátom azonnal megfogott a konyhából egy széket és leült mellém.
- Hűha. Nem hittem volna, hogy ilyen nagy közönségem lesz- nevetett.
- Huh- tértem vissza a valóságba- Igazából akkor kezdtem el ezen gondolkozni, mikor elkezdtél rólam pletykákat terjeszteni. Rá fél évre, mikor már nagyon közel kerültem Seungminhoz, jöttem rá arra, hogy engem nem érdekelnek a lányok, csak is a fiúk.
- Vagyis Seungmin- helyesbített Minho. Helyeslően bólintottam.
- Ha nem vagy biztos magadban,- vette át a szót barátom- közeledj ahhoz, aki miatt összezavarodtál. Így talán megbizonyosodhatsz arról, hogy melyik nemhez vonzódsz.
- Nem is tudom- vörösödött el mégjobban- Az a fiú ki nem állhat, illetve még barátja is van, így nem fogja viszonozni az érzésem- összenéztem Minnel. Vajon ki lehet az?
- Nem értelek téged- mondtam meg az igazságot- Tegnap, meg ma is eléggé bunkón viselkedtél velem. Betudom ezt annak, hogy meg vagy zavarodva. Mindegy is. Maradj vacsorára, ha szeretnél- Minho elfogadta az ajánlatom és ott maradt nálunk estig. Ezalatt sokat beszélgettünk, mindenféle témára rátértünk, még arra is, amit délután megbeszéltünk.
Furcsa érzés volt, hogy Minho személyisége iskolán kívül megváltozik. Sokkal kedvesebb és rendesen eltudunk beszélgetni, akármiről is legyen szó. Rég volt ez. A kolis korszakra emlékeztetett, mikor még szobatársak voltunk. Vacsora készítése közben kiderült, hogy jelenleg Wooyounggal került egy szobába, ezért is lóg rajta állandóan. Nem kedveli a fiút, de mivel hajlamos arra, hogy erőszakkal megkaparintsa azt, ami neki kell, Minhonak muszáj kedvesnek lennie vele. Elmondta, hogy engem nagyon nem bír a gyerek, és ennek nincs különösebb oka. Minho megígérte, hogy mostantól normálisabb lesz és bocsánatot kért a mai viselkedése miatt.
Minho telefonja folyamatosan rezgett, bár a fiú kinyomta, továbbra is zargatták. Pontosabban Woo volt az. Mikor felvette a telefont, szobatársa türelmetlenül kérdezgette, hol van, mit csinál, kivel van, stb. Olyan volt, mint egy pióca. Minho elmagyarázta miért nem ért vissza a szobájába, de a másik fél idegesebb lett, hangján lehetett hallani. Seungmin és én folyamatosan a fiút figyeltük, aki nyugtalanul fel-alá mászkált a nappaliban.
- Sajnálom, el kell mennem- jött oda hozzánk. Gyorsabb búcsúzkodás után, én is lefürödtem, és Minnel bebújtunk az ágyba.
YOU ARE READING
Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT
Fanfiction"Köszönöm, hogy találkoztam veled aznap" Jisung egy 19 éves fiú, aki egész életében a magánynak volt a barátja. Senki sem szerette őt, és ő sem vágyott társaságra. De ahogy bekerült az egyetemre, minden megváltozott. A magány vajon végleg eltűnt mel...
