Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

A bizalom süteménye

Az első randink óta eltelt három év és mi azóta is boldogan egymás mellett vagyunk. Voltak rossz napjaink, de ebből a legkevesebb. A szép, közös emlékek amiket azóta szereztünk nem tűntek el azon nyomban. Nagyon szép helyeket jártunk be, de nem csak a helyi kultúrát és ételeket próbáltuk ki, hanem voltunk kint külföldön is. Tavaly nyáron például elutaztunk Franciaország legszebb part vidékére, ahol szegény Minhonak kiment a bokája, mert úgy ugrált a nagyobb sziklákon, mint egy kisgyermek, aki először találkozott egy nála nagyobb kőtömbbel. Az egyik ugrásnál viszont rosszul érkezett és leesett onnan. Egy nagyobb szívbaj kapott el akkor, de szerencsére nem esett nagyobb baja. Azt hittem, hogy kinyírom ott helyben.

Anyu és Apu nagyon jól fogadták az akkoriban újdonsült barátomat, azóta pedig elválaszthatatlanok lettek. Konkrétan a nappali falán ott lóg Minho egyik képe. Míg én minden évben karácsonyra egy pulcsit és zoknit kaptam, addigra a barátomat mindig meglepik valamivel. Első együtt töltött karácsonyunkra egy egész orvosi szettet kapott, csakis azért, mert ő lett az évfolyam első, illetve a másik érve az volt anyukámnak, hogy: "Ő a kedvenc fiam, miért ne adhatnék neki ilyen ajándékot?". Köszi anya, én is szeretlek.

De tényleg, azóta ő lett a kedvenc gyerekük a családban, mindig dicsekednek vele, én pedig ezáltal háttérbe szorultam. Mondjuk abban az évben nem is csodálom, hisz apu nem nagyon akarta elfogadni azt, hogy én állatorvosi egyetemre jelentkeztem a hülye matekos helyett. De idővel megértette, hogy nekem ez a szakma az életemet jelenti és ezt is szeretném csinálni, ha kikerülök onnan. Bár, még két év van vissza az egészből, de már most sok elismerést kaptam, Minhoval együtt. Mindig mentünk segíteni, ahol kellett. 

Egyszer volt az, amikor az egyetemről tartottam a koli felé, amikor észrevettem egy sérült kismacskát, akit azonnali sürgős ellátásban részesítettem. Attól a naptól kezdve ó lett a mi kis kedvencünk, Mia. A koli vezetősége szerencsére megengedte, hogy megtartsuk őt, így a szobánkban nevelkedik, szépen és boldogan. Nagyon kis játékos teremtmény, szereti a gombolyagokat, karton dobozokat és van neki egy kis plüsse, amivel aludni szokott. Minho kikötött mása, de mivel lány, így nem nevezhettem el a barátom nevére, ezért lett Mia.

De térjünk vissza a jelenbe.

Ma barátom nélkül indultam e nagyobb utamra, pontosabban Jejura, hogy megszerezzem a kedvenc ételét a harmadik évfordulónk alkalmából. Tegnap vettem neki egy szép nyakláncot, amin egy eső csepp forma van. Valami különlegeset szerettem volna, ezért választottam ezt a formát. Mindig mondja nekem, hogy annyira csodálattal tudom figyelni az égből lehulló esőcseppeket, hogy ő elveszik a szemeimben és nem tudja levenni rólam a tekintetét. Remélem tetszeni fog neki.

Amint leszálltam a repülőgépről, megnyitottam a telefonomon a GPS-t, nehogy eltévedjek, mint ahogy általában az elő szokott fordulni. De ahogy a kezembe vettem a készüléket, máris egy értesítés érkezett rá.

Lee_Minhoe_: Jó reggelt Baba! Nem tudom, hogy hova tűntél, de gyere hiányzol :(

Aranyos üzenetén mosolyognom kellett.

Hanie_14: Jó reggelt álomszuszék <3 eljöttem egyet levegőzni, de délutánra visszaérek, megígérem. Szeretlek <3

Ahogy elküldtem az üzenetet, visszacsúsztattam a telefont a zsebembe. De rá kellett jönnöm, hogy GPS nélkül nem jutok semmire sem, így újra elővettem, lenémítottam az üzeneteimet és útnak indultam. 

Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnom, mert a közelben volt ez a kis helyiség, ahol szoktuk venni azt a finom sütikét. Az úti célom végéhez érve boldogan mentem oda az üzlethez, de szinte azonnal meg is torpantam.

- Most komolyan bezárták?- csodálkoztam. Az egyik legnépszerűbb sütiző volt, a vendégek csak úgy özönlöttek befele, nem hiszem el, hogy bezárt. Bánatomban leültem a járda szélére és a fejemet fogva gondolkodtam azon, hogy most mihez kezdjek. Ahogy ott szomorkodtam, egy kéz fogott rá a vállamra. A tenyereimből felemeltem a fejem és ránéztem az illetőre.

- Mi a baj, fiam?- kérdezte lágy hangon a néni. Sóhajtva meséltem el neki, hogy a barátomnak szerettem volna megvenni a kedvencét, de sajnos bezárt a helyiség. A néni mosolyogva hallgatta végig a történetemet és végéhez érve csak ennyit mondott.

- Gyere, mutatok valamit- ezzel megfogta a kezem, felállított és a bolt ajtaja előtt elővett egy kulcscsomót és a zárba helyezve elforgatta, majd az ajtó kinyílt.

- Öné ez a hely?- kérdeztem meg. A néni bólogatott és behúzott. 

- Ülj, le fiam. Elkészítem neked a valaha legjobb süteményét- majd eltűnt a konyhába. Nagyon boldog voltam, hogy találkoztam a tulajjal, hisz így tudok vinni sütit! Sokat hallottam Lee mamáról, de soha nem láttam még. Mindig a konyhában sürgött-forgott, lehetőségem sem volt  a vele való találkozásra. De most, a sorsnak köszönhetően megismerhetem őt és talán tanulhatok is tőle valamit. 

Felkeltem a helyemről és hátramentem a konyhába, ahol Lee néni már nyújtotta is a süteményhez való tésztát.

- Segíthetek?- kérdeztem egy kicsikét félve. 

- Gyere nyugodtan, nem harapok- nevetett. Pozitív kisugárzása energiát adott nekem, belépve felvettem magamra az egyik köntöst és nekiláttunk a sütik gyártásához. Egész jól szórakoztunk, sokat nevettünk a történeteimen, amit éppen elmeséltem neki. Időközben az elkészült édességeket betettük sülni a kemencébe.

- Nagyon aranyos fiú vagy- visszajövet Lee néni letette a rongyot a kezéből és leült mellém az egyik székre.

- Köszönöm- vakartam meg a tarkómat kipirosodva.

- A meséidet hallgatva van barátnőd, ugye jól gondolom?- érdeklődött tovább.

- Ami azt illeti, barátom van- mosolyodtam el. Lee néni nem lepődött meg, óvatosan megfogta a kezem és a szemembe nézett.

- Köszönöm, hogy helyettem is vigyázol az én Minhomra- ahogy kimondta a nevet, egy könnycsepp csordult le az arcán. Egyből belém nyilallt a felismerés. 

- Lee néni Minho anyukája?- a sírás miatt csak bólogatni tudott. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire nehéz lehetett nekik. A barátom sohasem beszélt az anyukájáról. Ha szóba jött, akkor is annyit mondott, hogy jól van. De most, hogy itt ülök a valóságban, már mindent értek. Talán ezért nem láthattam még őt itt, mikor eljöttünk ide enni. 

Észre sem vettem, hogy az én szemeim is könnyesek lesznek. Lee néni letörölte az enyéimet és nevetve visszatette kezeit.

- Tudod, Minho nem ilyen volt régebben. Amióta megtörtént az a baleset az apukájával és vele, sokkal zárkózottabb lett és nem engedett senkit sem a közelébe, még a saját anyukáját sem. De úgy vettem észre, hogy a találkozásotok óta vidámabb és felszabadultabb mint eddig. Köszönöm, hogy Te vagy mellette- szavai és az ő történetük nagyon meghatott. 

Én itt sírtam, hogy nem voltak barátaim, míg Minho és az anyukája küzdöttek azért, hogy jobb életük legyen a baleset után. És egy ilyen nem csak fizikai fájdalmakkal jár, hanem az embert belülről is tönkre teszi. Minho az egészet úgy akarta feldolgozni, hogy magára vette a hideg álarcot és nem nyílt meg senkinek sem. Nem mutatta meg, mi zajlik le benne és a 8 év nagyon hosszú lehetett számára. Még nekem se fedte fel teljesen az álarcát, de én nem is szeretném. 

Bízok benne, legyen bármi a döntése.