Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Eperke

- Sungie!- hallottam meg egy másik hangot. Tudtam kié a hang, így boldogan a hang irányába fordultam.

- Seungmin!- kiáltottam örömmel. Felkeltem a helyemről és a barátom karjaiba vetettem magam- Hiányoztál- gügyögtem neki aranyosan.

- Te is nekem- keze közé vette az arcomat és elkezdte azt nyúzni. Aztán egy pillanatra megállt és mérgesen rám nézett- Az ott Minho?

- Igen, de érdekesen viselkedik.

- Megint elkezdett piszkálni?

- Nem. Nem tudom, idegen számomra a viselkedése- a beszélgetésünk alatt Minho odajött hozzánk, és boldogan köszönt Seungminnek. Min először meglepődött, de végül ő is köszönt neki- Én megmondtam- suttogtam neki. Barátom jobban odahúzott magához, vagyis bekapcsolta a védekező üzemmódot. Minhora néztem, akin egy kis meglepődöttséget láttam, de gyorsan felváltotta a semleges arc kifejezés. Érezhető volt a két fiú közti feszültség, így egy hirtelen ötlettől felindulva megfogtam Min kezét.

- Együtt vagyunk- jelentettem ki határozottan. Seungmin felém kapta a fejét, ahogy Minho is. Meglepődve néztek rám mindketten, egyikőjük sem tudott megszólalni- Bocs, de el kell mennünk, otthoni filmezős randit terveztünk be mára- ezzel megszorítottam Min kezét és elindultam ki az egyetemről. Ő még mindig nem tudott egy szót sem kinyögni, csak mikor már  a kapun kívülre értünk és megcsaptam a vállát.

- Itt vagy?- kérdeztem.

- Igen, azt hiszem- Seungmin arca egyre jobban felvette az eper színét. Sohasem láttam elpirulni, nagyon aranyosan nézett ki.

- Bocsi, hogy nem szóltam előre. Muszáj volt tennem valamit, különben nem hagyott volna békén minket- vontam meg a vállam. 

- Semmi baj. Azt tetted, amit kellett. Most ezt hozta a szituáció, megértem. Bár egy kicsit aggódok emiatt. Azt mondtad neki, hogy együtt vagyunk, szóval ez azt jelenti, hogy akárhányszor a közelébe kerülünk, akkor mi egy "pár" vagyunk?- na, ebbe nem gondoltam bele. Lehet ezzel ástam magamnak egy hatalmas gödröt. Hosszasan elgondolkodtam Min kérdésén, de mindig ugyanarra jutottam. Mostantól mi "együtt" vagyunk Minho előtt. Csak ez a megoldás. Nem állíthatok oda elé, hogy: "Szia! Bocsi, de hazudtam neked, mert mi nem is vagyunk együtt, csak azért mondtam azt amit, mert nagyon irritálsz, és ez volt az egyetlen egy megoldás ez ügy érdekében, szóval mostantól maradj távol tőlem, tőlünk, köszönöm."

- Igen- mosolyogtam rá- Ez a legegyszerűbb megoldás- felemeltem az összekulcsolt kezünket és mélyen a szemébe néztem- Kim Seungmin. Leszel az álbarátom?- látszott rajta, hogy meglepte a kérdésem. Kicsit habozott, de végül rábólintott. Örömömben elkezdtem ugrálni, ennek köszönhetően a bokám majdnem kiment, de nem ez a lényeg. Minho, ettől a pillanattól kezdve neked most véged, az életemre esküszöm.

A hosszabb beszélgetést követően hazamentünk, onnan pedig én a táncterembe mentem. Körülbelül egy hónapja űzöm ezt a hobbit és elmondhatom, az egészségemnek ez nagyon jót tesz. Bár annyit nem tudok ott lenni mint mások -ugye az asztmám miatt-, de így is kihasználom azt az idő mennyiséget.

Fáradtan dobtam le magam a földre, kezembe vettem a fehér kis törülközőmet és letöröltem vele az izzadságom. Ez most nagyon jól esett a mai nap után, felfrissülve érzem magam. Egyedül vagyok ma itt, ezért úgy döntöttem, hogy egy hosszabb pihenést követően visszatérek táncolni. Így hát felkeltem a földről és kimentem levegőzni egyet. Neki dőltem a korlátnak és élveztem, ahogy a meleg szellő melengeti az arcomat. Még néhány percig így voltam, majd vissza bementem a terembe. Szépen becsuktam az ajtót és ahogy megfordultam, megdermedtem. Egy nem várt vendég táncolt a teremben. Kecses mozgása volt, minden lépést gyönyörűen csinált, még így zene nélkül is. Elbabonázott a látvány és késztetést éreztem az iránt, hogy én is vele együtt táncolhassak. A fiú, ahogy belenézett a tükörbe és meglátott engem, abbahagyta a mozgást, majd felém fordult.

- Te mit keresel itt?- csodálkozott Minho.

- Hol tanultál meg így táncolni?- hagytam figyelmen kívül a feltett kérdést.

- Régen balettoztam, de egy kisebb baleset után abba kellett hagynom. Nem rég kezdtem el megint táncolni. És te hogy-hogy itt vagy?

- Hobbiként űzöm úgy egy hónapja- nem szólt semmit sem, csak bólogatott, közben odament a telefonjához és elindított egy számot. Közelebb jött hozzám, megfogta a kezem és középre húzott.

- Mutasd meg, mit tudsz- mosolygott rám. Először ellenkeztem, de végül beadtam a derekam. Minho addig egy lépést hátrált, de engem figyelt, ahogy a ritmusra elkezdtem táncolni. Eléggé elkaptam a zenét és csak táncoltam és táncoltam, eléggé élveztem. Akárhányszor ránéztem a fiúra, mindig azt láttam, hogy csodálattal figyel engem, ez pedig még nagyobb energiát adott nekem, olyannyira, hogy észre sem vettem azt, hogy az egész zeneszámot végig táncoltam, megállás nélkül. Mikor vége lett, fáradtan ültem a fal mellé, és szedtem elő az inhalátorom. Jó nagyot szippantottam, majd még egyet és visszatettem a helyére. 

- Eléggé jól táncolsz- ült le mellém. Csak bólogatni tudtam- Már régóta bocsánatot akartam kérni, de nem mertem odamenni hozzád. Tudom, hogy megutáltál és még mindig nem vagyunk barátok, de ezt elszerettem volna mondani- csodálkozva néztem rá. Minho, aki mindig bunkó volt velem, őszintén beszél velem. Részben még mindig nagyon haragszom a tavalyi incidens miatt, de részben örülök, hogy bocsánatot kér.

- Még mindig nem vagy a szívem csücske, remélem ezt tudod- bólogatott- Ha meghívsz kajálni, talán elfogadom a bocsánatkérésedet.

- Ez csak természetes- láttam rajta, hogy gondolkodik, majd felém fordult és olyan hirtelen megölelt, hogy először nem is tudtam reagálni, de végül átkaroltam én is. A testemet átjárta egy eddig ismeretlen érzés. Jól esett az, hogy a karjai közt lehettem. De aztán eszembe jutott Seungmin, aki jelenleg a "párom". Eltoltam magamtól a fiút.

- Mennem kell, ne haragudj. Seungmin otthon vár engem- felkaptam a tatyóm és elindultam hazafelé. Otthon felmentem a szobánkba és ledobtam magamat az ágyra. Megjelent előttem az a kép, ahogy megölel Minho. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

- Mitől vagy ilyen boldog? Az arcod is tiszta piros- lépett be Min. 

- Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek eper színű a pofija- felnevettem a gondolattól. Min megrázta a fejét és kiment a szobából.

Nem bántam meg, hogy elkezdtem táncolni, az egyszer biztos.