Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Új fejezet

Minden elolvasott rész után jön egy új fejezet, amelyben sokkal több és újabb kalandok várják a főszereplőt. 

Egy hét telt el a szakításunk óta és felhőtlenül boldog vagyok. Azóta Seungmin egyszer keresett fel, az is az egyetemen történt. Szerencsére ott voltak a többiek is, így kénytelen volt feladni a dolgot. Sőt, itt az iskolában most már mindenki megtudta, hogy mit tett velem és a többi fiúval, lánnyal, akikkel eddig együtt volt, ezért a barátai elpártoltak mellőle. Az esetet követően, szerdán már távozott is az egyetemről, átiratkozott egy másik városi iskolába, jó messzire tőlünk.

Ez alkalom miatt ültünk össze péntek este Minhoék szobájában. Vettünk sojut, rágcsákat, és ezeken kívül még egy kartonnyi sört, mert hát meg kell ünnepelnünk a győzedelmünket.

- Végre megoldódott minden problémánk- sóhajtott Minho, miközben lehuppant az ágyára.

- Én is örülök ennek- mondtam- Ráadásul megint szobatársak vagyunk- igen, hétfőn visszaköltöztem ide a kollégiumba. Annyi a különbség, hogy most már Woo is velünk van, így hárman vagyunk egy szobában. Ugye Seungminnál már nem maradhattam, haza sem mehetek, így természetesen boldogan fordultam barátaimhoz és még nagyobb boldogsággal tudatták velem, hogy van még egy üres hely náluk. 

Ugye szombaton költöztem ki hivatalosan is. Ez alatt nem a kis táskámra gondolok, amit vittem a nyaralóba. Amíg mi a tengerhez tartottunk, Minhoék bementek a lakásba és minden cuccomat elvitték onnan. Még a dolgok előtt, két nappal adtam nekik egy kulcsmásolatot, amivel már simán ki tudták nyitni az ajtót. 

- Szerintem készíteni kéne még kaját- gondolkozott Woo.

- Én vállalkozom rá- lendítettem magasba a kezem- Készítek palacsintákat- Minho hangosan felnevetett- Most mi van?

- Csak ne olyan legyen, mint múltkor!

- Most már sokkal jobban tudok sütni, hidd el- óvatosan megütöttem vállát. Nagy magabiztossággal neki indultam a konyhának, mire vissza is kellett fordulnom.

- Na mi van? Nem hiányzik valami?- nevetett Minho és Woo. Természetesen a visszafordulásom oka a dolgok hiánya volt, nem vittem semmit sem a konyhába. A fiúk segítségével viszont ez hamar meg is oldódott.

Talán fél óra is eltelt, mire kisütöttem a tésztának a felét. Nem én vagyok a leggyorsabb a sütésben, az is biztos. De minél jobban leakarom nyűgözni Minhot. Az elképzelésem szerint kisütöm egyenként a palacsintákat, egymásra pakolom és a rétegek közé egy általam kitalált almás-fahéjas tölteléket kenek. Ha ezzel készen vagyok, a tetejére tejszínhabot teszek és már készen is van az almás palacsinta-torta. 

Mint ahogy már mondtam, még csak a felét sütöttem ki, mikor a konyha ajtaja hangos nyikorgással kinyílt. Azt hittem, hogy a kinyitott ablak keletkezett huzat miatt, de éreztem, ahogy egy kéz lassan végig simít a hátamon. Nem ijedtem meg a hirtelen érintéstől, egyből felismertem a személyt a parfümje illatától.

- Hogy haladsz?- kérdezte.

- Lassan, de biztosan. De lehet, hogy a maradékot máskor kéne megcsinálni, mert eléggé sok fog ebből kijönni. Maximum odaadjuk valakinek, hogy ne vesszen kárba.

- Megváltoztál- mondta ki hirtelen. Kérdőn néztem rá- Sokkal magabiztosabb lettél és ez tök jó.

- Néha nem így érzem, de köszönöm- miután a serpenyőt levettem a tűzhelyről, elővettem a lábost, amiben elkészítem a krémet.

- Ezért történt ez?- óvatosan megfogta a kezem és feljebb emelte, hogy jobban szemügyre vegye. Tekintetemet odavezettem a jobb karomra és bólogattam.