Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Mochi

Azonnal kiment a fáradság a szememből és felültem. A képernyőt bámultam idegesen. Ez nem lehet Seungmin, lehetetlen. De az arca a képen teljesen kivehető, emiatt nem is tudok kételkedni abban, hogy nem ő az. Kezemet, a telefonnal együtt, leengettem az ölembe és magam elé bámultam. Az érdekesség az volt, hogy egy könnycsepp sem csordult le az arcomról. Nem tudtam sírni, leginkább dühös voltam rá. Szóval emiatt nem jött haza. Ebben a pillanatban hallottam meg a bejárati ajtót kinyílni. Gyorsan rádobtam az éjjeliszekrényre a telefont, én pedig úgy tettem, mintha aludnék. 

Megéreztem, hogy a mellettem lévő eddigi üres hely besüllyedt és egy kéz ölelte át testem. Lassan elkezdtem mocorogni, mintha most ébredtem volna csak fel. Hátra fordultam és megláttam őt. Ő is ugyanúgy tett, mint én. 

- Mikor jöttél vissza?- kérdeztem 'álmosan'. 

- Tegnap éjjel, de te akkor már aludtál. Most csak mosdóban voltam, ne aggódj- mondta. Tehát így állunk Kim Seungmin. Egész végig valaki mással voltál, nekem pedig hazudsz mint a vízfolyás. Én is szeretlek...

Nem bírtam válaszolni, helyette csak bólogattam. Úgy éreztem, hogyha kinyitom a szám, elkap az ideg és elkezdek vele üvölteni. Igen, szeretném, ha megmagyarázná azt a bizonyos képet, de inkább ne most. A biztonság kedvéért rákérdeztem, mit csinált tegnap délután, hogy nem találtam itthon, miután én lefeküdtem aludni.

- Egy barátommal találkoztam- adta a kamu választ. Bár, kitudja, hogy barátok-e a csajjal.

- Mit csináltatok, hogy éjjel értél vissza?- még egy fogós kérdést tettem fel. De erre is kitűnően hazudott.

- Nem rég vett egy házat, és tegnap költözött be. Segítettem neki a pakolással- ezek után nem hittem neki. Elég alap szituációt talált ki. Nem akartam mellette maradni továbbra is, inkább kikeltem az ágyból és csináltam reggelit.

Ma délelőtt tízre kell bemennem, nem siettem, de Seungmin késésben volt. Gyors csomagolt magának ebédet, búcsúzóul pedig odahajolt hozzám és a számra nyomott egy puszit, majd kilépett az ajtón és elment. Ahogy átlépte a küszöböt, azonnal elkapott a hányinger és futottam a fürdőbe kiadni magamból a dolgot. Kitudja mit csinált egészen mostanáig azzal a lánnyal. A padlón ültem továbbra is, nem tudtam megmozdulni. Úgy éreztem, hogy minden ami eddig felhalmozódott bennem, egyszerre tört volna ki belőlem. Elkezdtem zokogni úgy, mint még soha. Még a bántalmazások sem hatottak így rám. Megtudni azt, hogy akit eddig szerettél és szeretsz, mással volt együtt, a legrosszabb érzés a világon. 

Nem tudom mennyi idő telt el, de lassan felálltam és a tükör feletti kis szekrényhez nyúltam. A kezembe egy szike került elő. A régi barátom, akit már rég elhagytam, újra itt van. Az elején hezitáltam, de végül a jobb csuklómon végig húztam. Egyszer. Kétszer. Háromszor. A negyedik után megállítottam a kezem. Pontosan miért csinálom ezt? Én tettem valami rosszat ő ellen? Természetesen nem. 

Letettem a szikét a mosdókagyló szélére. A csuklómat beborította a vér. Gyorsan kapcsoltam és egy törölközőt rászorítottam. Eddig fel sem tűnt, hogy fáj, de most kibaszottul elkezdett fájni. Amíg szorítottam az anyagot, megcsörrent a telefonom a konyhában. Kimentem érte. Minho neve villogott a képernyőmön. Éppen ahogy sikerült, de felvettem a telefont.

- Szia!- szóltam bele.

- Hol vagy?- suttogott. Értetlenül magam elé. 

- Hogy hogy hol vagyok? Itthon- magyarázkodtam.

- Mi az hogy otthon? Az óra most kezdődött el, te féleszű- mintha fejbe ütöttek volna egy fával, leesett miről beszél Minho. Tíz óra múlt öt perce.

- Baszki!- kiáltottam, majd gyors rácsaptam a telefont Minhora és befutottam a fürdőbe. A vérzés már elállt, így gyors befásliztam, felkaptam egy hosszú ujjú pulcsit, a táskám, cipőm, kabátom és futottam az egyetemre.

Ahogy berontottam a terembe, mindenki rám kapta a fejét. A tanárnő nem mondott semmit sem, visszafordult a többiekhez és folytatta a tanítást. Bocsánatkérésül meghajoltam és bedobtam magam a leghátsó sorba, Minho mellé.

- Még jó, hogy időben érkeztél- gúnyolódott. Válaszul vállba ütöttem és folytattam a kipakolást. Alig töltöttem el 10 percet itt a teremben, de már nagyon melegem lett. Majdnem levettem a hosszú ujjút, mikor rájöttem, a csuklóm még mindig be van kötve. Szóval visszaengedtem a pulcsim ujját és írtam tovább. Minho ezt észrevette, de nem szólt egy szót sem.

A következő óránk tesi volt. Mivel ma futós óránk volt, nem vettem részt rajta. Vagyis ott voltam, csak a feladatokat nem csináltam. Érdekes, hogy amíg Seungminnel voltam, nem volt annyi asztmás rohamom, mint az elmúlt években. De a biztonság kedvéért itt órán nem futottam, hisz amikor először megtettem, nem végződött valami jól.

"Tényleg... Azóta sem tudom, ki mentett meg akkor. Hogy ki volt az, aki odaadta nekem az inhalálót és ki hívott segítséget. Kíváncsi vagyok rá."

A kispadról figyeltem a többieket. De mindig Minhon akadt meg a szemem. Az a mosoly, amikor valakit kidobott a játékban, megmosolyogtatott engem is. Titokban neki szurkoltam. Biztos voltam benne, hogy ők fognak nyerni.

Már a vége felé jártak, egy az egy ellen. Minho volt az egyik, a másik pedig San. Sokáig harcoltak, de csak nem jártak sikerrel. Barátom Sannak hajította a labdát és majdnem eltalálta a lábát, de a fiú épp időben ugrott el. Minho rám nézett és megállt. Nem mozdult, csak nézett rám. Kiabáltam neki, hogy figyeljen oda, de mind hiába. A másik pillanatban már fejbe is dobták, ő pedig a földön kötött ki.

- Minho!- futottam hozzá.

- Semmi baj, jól vagyok!- kelt fel a földről. Majdnem elnevettem magam, mekkora egy szerencsétlen, mikor észrevettem, hogy az orra elkezdett vérezni. Minho nyugtatott, minden rendben van, nincs semmi baja, de én akkor is nyugtalan voltam. A tesi tanár engem kért meg, hogy kísérjem el a mosdóba, mivel ugye én egyedül nem tesiztem. Fej csóválva és vigyorogva vittem az említett helyre a fiút. Míg ő bent időzött, én kint vártam rá a folyosón. A falnak támaszkodva néztem a földet, mikor két cipő jelent meg a látókörömben. Felnéztem az illetőre, aki nem más volt, mint Woo. Kérdőn néztem rá, mire ő elkezdett még jobban vigyorogni.

- Mit akarsz?- tettem fel a kérdést, nem túl barátságosan.

- Én? Semmit. Csak megláttalak, aztán idejöttem- rántotta meg vállát. Nem hittem neki, tudtam, hogy akar valamit mondani nekem.

- Ki vele. Mit akarsz, de tényleg!?- Woo elkezdett közeledni, majd a fülemhez hajolt és belesúgta azt: "Szerinted Seungmin hány emberrel csalt meg téged?". Szemeim kétszeresére nőttek. Honnan tud erről? Meg mit akar azzal mondani, hogy hánnyal?

- Nem ez volt az első eset?- csúszott ki a számon. Woo visszaállt az eredeti pozíciójába és megrázta a fejét. 

- Mindig kapsz tőle Mochit, nem igaz? Főképpen amikor hibázni szokott, jól mondom?- bólogattam- Velem is ugyan ezt tette...