Reggel fél hétkor csörgött mellettem a reggeli ébresztőm, amit félálmomban ki is nyomtam. Felnéztem, hátha a fiú felébredt rá, de csak egy üres ágyat láttam a másik oldalt. Álmosan és lassan feltápászkodtam és még egyszer megnéztem, nem-e hallucináltam, de nem. Tényleg üres volt az ágya.
Háromnegyed hét... néztem rá az órámra. Eddig elbambultam volna? Felkeltem az ágyamról, felvettem a papucsom és kivánszorogtam a mosdóba. De ahogy kinyitottam az ajtót, megláttam őt. A mosdókagylón támaszkodva a tükörbe nézett fáradtan. A hátára volt csapva a kis törülközője, és ott volt a kezében egy arc lemosó, így azt hittem, hogy arcot mosni jött.
- Történt valami?- mentem beljebb. A fiú ijedten rámkapta a fejét. Nem válaszolt, hanem fogta magát, és meglehetősen idegesen kisietett. Furcsáltam a viselkedését, de csak betudtam annak, hogy korán kelt.
A reggeli incidens után a fiú nem szólt egy szót sem, inkább úgy viszonyult hozzám, mint akit a legjobban utálna ezen a világon. Nem mintha nem ezt csinálta volna eddig is...
Első óráim az egyetemen eddig nagyon tetszettek. Még csak az első nap van, így szinte mindenhol el kellett mondani, hogy ki vagy, honnan jöttél és miért. Ezen kívül belekezdtünk a tananyagokba, amik számomra elég érdekesek voltak. Jobb, mintha a számokat tanulmányoznám...
Délután egy óra van, ami nálam most annyit jelent, ebédszünet. Reggel összedobtam magamnak néhány szendvicset és egy kis csokoládét is elraktam magamnak a biztonság kedvéért, hátha lemegy a vércukorszintem.
Leültem az udvaron egy szabad padra, innen néztem az előttem elsétáló embereket. Mindenki a barátjával volt, mosolyogtak, jókat nevettek. Én meg -mint általában- egyedül ettem egy kispadon. Mindig is kipados voltam. Sohasem én voltam a középpont, a főszereplő, csak egy kis szerepet játszó valaki vagyok, akit egyszer látnak egy adott részben, majd elfelejtenek örökre. De már megszoktam és ezt is szerettem meg. Állandóan csönd vesz körül, így jobban tudok koncentrálni a céljaim elérésére. Van is egy bakancslistám, amit megszeretnék valósítani.
1. Állatokat gyógyítani, menteni
2. Vidámparkban vattacukrot enni
3. Koncertre menni
4. Kiscica
5. Piknikezni
6. Legalább egy barátot szerezni
Elérési szint szerint írtam fel őket. Elsőnek a legkönnyebb, végén pedig a legnehezebb. Szimpla dolgok, viszont soha nem tudtam elmenni ilyen helyekre és nem is tudtam csinálni ilyen dolgokat... Legfőképpen a szüleim miatt. Régebben mindig azt mondták, hogy egy elkényeztetett kisgyerek voltam, de igazából csak óvtak mindentől.
Gondolkodásom közepette hirtelen neki röpült egy labda a fejemnek. Kis híján leestem a padról. A szendvicsemnek viszont nem volt ennyi szerencséje, kirepült a kezem közül, le a koszos földre.
- Ne haragudj! Megsérültél valahol?- jött közelebb a labda tulajdonosa. Felvettem az ott heverő labdát és felé fordultam, hogy odaadjam a kerek tárgyat, de ahogy rá néztem lefagytam. Azzal a fiúval találtam magamat szembe, aki elkísért a termünkhöz még az első napomon.
- Oh?- lepődött meg ő is- Az epres fiú!- mosolyogva jött közelebb, egyre csak közelebb. Nem tudtam mit mondani, csak álltam ott mint egy tejbetök és őt figyeltem.
Jobban megnézve nem tartozott azok közé, akik annyira helyesek lennének. Az ő arcvonása inkább átlagosnak mondható el, de ennek ellenére mégis valami vonzó volt benne. Ahogy jött felém úgy oszlatta el a fejem felett gomolygó fekete felhőket. Egyre világosabb és melegebb lett. Ennek az oka a mosolya volt. Fiú létemre én is elolvadtam tőle, pedig esküszöm a lányok tetszenek.
- Ennyire megrúgtalak volna? Az arcod...tiszta piros- jött a kérdés.
- Nem, dehogy is!- kaptam észbe. Az arcomat a tenyerembe temettem. Tényleg ennyire piros lennék?
- Biztos? Még egyszer nagyon sajnálom. Nem szándékos volt.
- Tudom, ne aggódj. Tényleg nem fájt- mosolyogtam rá. A fiú megkönnyebbülten felsóhajtott. Egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb léptem egy lépést.
- Mindjárt jövök!- néztem a szemébe, sarkon fordultam és elfutottam a büféhez, majd vissza hozzá.- Han Jisung.- nyomtam a kezébe az epres itókát.
- Tessék?- nézett rám nevetve.
- Han Jisung. De szólíts csak Jisungnak!
YOU ARE READING
Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT
Fanfiction"Köszönöm, hogy találkoztam veled aznap" Jisung egy 19 éves fiú, aki egész életében a magánynak volt a barátja. Senki sem szerette őt, és ő sem vágyott társaságra. De ahogy bekerült az egyetemre, minden megváltozott. A magány vajon végleg eltűnt mel...
