Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Képek

Miután Minho hazament, nem sokkal később Seungmin is hazatért, méghozzá egy doboz édességgel a kezében. Bocsánatot kért, amiért délelőtt mérges volt rám, túlságosan is hevesen reagált arra, hogy Minhot nálunk találta, ráadásul elég közel hajolt hozzám. Egy szóval elkapta a féltékenység. Nem akartam kimutatni neki, hogy kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy nem bízik meg bennem. Nem tettünk semmi olyasmit. 

"Akkor miért tettem fel azt a bizonyos kérdést? Miért nem húzódtam el tőle?" 

Úgy döntöttem, hogy délután lefekszem egyet aludni, de ahogy bedőltem az ágyba, nem jött álom a szememre.. Egész végig forgolódtam, és ez Minho hibája volt. Próbáltam nem rá gondolni, elkezdtem bárányokat számolni, mély levegőket vettem, és még sok mást csináltam, de egyik módszer sem járt sikerrel. Min időközben bejött a szobába lefeküdni mellém. Egy idő után neki is feltűnt a folyamatos forgolódásom, rá is kérdezett.

- Minden rendben?- de válasz helyett csak bólogattam. Nem szerettem volna elmondani, hogy min jár az agyam. Neki legalábbis nem, hisz a délelőtti reakciójára visszagondolva nem tartom jó ötletnek, hogy én itt kiöntsem a szívem. Ehelyett felé fordultam és átöleltem, reménykedve abban, hogy így gyorsabban eljutok az álmok világába. Így is történt. Délután három körül végre eltudtam aludni.

Egy lépcsőn megyek éppen fel. Ha jól emlékszem, akkor az iskolatetőre vezet. Nem értem miért, de a lábam maguktól mennek, mintha hívná őket valami vagy valaki. Megálltam a nagy vasajtó előtt. Nem mertem kinyitni, nem tudom mi vár odakint engem. De ekkor hangokat hallottam meg. Ordibálást és egy nagy puffanást. Összerezzentem. Mi folyik ott? Meghátráltam és elakartam futni, de a lában a földbe gyökerezett. Valakit ütnek, hallom, de ha bemegyek, velem is ez történik? Az emlékeim csak úgy özönlenek vissza. A sok bántalmazás, amit itt kaptam, sorban jelennek meg előttem. Erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót. Nem engedem, hogy mások is szenvedjenek, borzalmas érzés.

Nyikorogva nyílt ki az ajtó, ami mögül kikukucskáltam. Három fiú állt a tető magas pereme mellett. Ekkor megláttam a földön fekvő fiút. Nem mozdult, de láttam még életben van, csak hagyta, hogy rugdossák és üssék. Halkan kiléptem az ajtó mögül és feléjük mentem. Ahogy egyre közelebb kerültem, a fiú arca egyre kivehetőbbé vált. Nagyon ismerős volt, de nem tudom hol láttam őt. Ebben a pillanatban felém fordította a fejét és a szemembe nézett. Egyből ráismertem.

- Minho? Hé! Hagyjátok őt békén!- ordítottam. Nem hittem a saját szememnek. Minho feküdt a földön az arca fájdalmat tükrözött, a fejét beborította a vér és körülötte is minden piros volt. Nagyon megijedtem. Mi történhetett? Miért verik őt? Sírva futottam feléjük, de még mielőtt odaértem volna az egyik fiú felemelt egy pisztolyt és rálőtt Minhora. Nem fogtam fel mi is történt. Csak álltam ott egy helyben és a fiú testét néztem. A többiek köddé váltak, csak mi maradtunk fent a tetőn.

- Minho?- szólongattam, de nem válaszolt. Hozzászaladtam és letérdeltem mellé. A szívét érte a golyó. A könnyeim szakadatlanul záporoztak, átöleltem, szólítgattam, de nem történt semmi sem. Meghalt. Miattam. Ha előbb jöttem volna, ha nem torpantam volna meg az ajtóban, talán most is élne- Minho, ne hagyj el, kérlek, szükségem van rád! Nem hagyhatsz magamra, szeretlek!- sírtam és sírtam. Hiába kiabáltam, nem jött segítség. Próbáltam újra éleszteni is, de nem sikerült. 

- Miattad halt meg- hallottam meg egy hangot mögülem. Hátra néztem és Seungmin állt ott. Gúnyosan felnevetett és a pisztollyal játszadozott, ami a kezében volt.

- Min? Te, te hogyan kerülsz ide?- nem akartam felfogni, hogy ő ölte meg Minhot. 

- Az neked nem mindegy? Miattad halt meg. A te hibád- vigyorogva leguggolt mellé. Ösztönösen hátrébb húzódtam.

- Nem igaz, ez hazugság- suttogtam. Seungmin nem mondott semmit sem, helyette a kezemre mutatott. Felemeltem azt és nem hittem a szememnek. A pisztolyt tartottam ott, ami véres volt. Ijedségemben eldobtam jó messzire.

- Látod?- kérdezte- Saját magad ölted meg őt. De vajon miért?- áll fel. Minden mozdulatát követtem a tekintetemmel- Mert valójában őt szereted, nem engem.

- Ez nem iga....

- Tudom- szólt közbe-, hogy őt szeretted, nem pedig engem. És mivel újra megjelent az életedben, ráadásul többet is vagytok együtt, elkezdtél újra érzelmeket táplálni iránta. Engem pedig csak kihasználtál!- kiabált. Megrémültem tőle. Soha nem láttam még mérgesnek.-Kihasználtál, csak tartalék vagyok neked! Ennyit jelentek neked?

- Seungmin, ez nem igaz. Én téged szeretlek- a könnyeim újra utat törtek. "Nem igaz, ez teljesen badarság! Soha nem tudnám Minhot szeretni! Minniet szeretem, senki mást!"- hangzottak el fejemben. Befogtam a fülem, nem akartam ezt hallgatni. Elegem volt ebből. De egyre hangosabb és hangosabb lett a hangzavar, kezdtem kétségbe esni. Utoljára ránéztem Minhora, aki még mindig ott feküdt véresen.

- Minho. Szükségem van rád- majd elsült a kezemben a fegyver.

Lassan kinyitottam a szemem. A szobámban voltam, pontosabban az ágyamban. Szemeim könnyesek voltam, a párnám is elázott azáltal, hogy álmomban sírtam. Oldalra fordultam, de Seungmin nem volt mellettem. Kiszálltam az ágyból és bementem a konyhába, reménykedve abban, hogy Seungmin ott lesz. De nem találtam sehol sem. Ránéztem a konyhában lévő órára. Délután hat órát mutatott. Tudtommal ilyenkor nincs dolga, de akkor hova tűnhetett? Előkaptam a telefonom és felhívtam. Min helyett a hangposta válaszolt rá. Többször is próbálkoztam, csak azért sem vette fel. Írtam neki sms-t, hogy merre van, szükségem van most a jelenlétére. 

Fél óra eltelt már, de még semmi válasz nem érkezett. Nagyot sóhajtva indultam meg a szoba felé, és ahogy beértem, leültem az ágy szélére. Szükségem van valakire, ez az álom rendesen felkavart, kiakarom beszélni magamból. Ahogy pörgettem az Instagramot, szembe jött velem Minho posztja, ahol Woo-val közös fotója volt. Őt kéne talál felhívnom. Hisz róla álmodtam. Nyilván nem mondanám el neki a rendes sztorit, legalábbis nagy vonalakban mesélném el a róla álmodott történetem. Rámentem a híváslistámra, de egyből ki is léptem onnan, mert rájöttem arra, egyáltalán nem tudom mi a telefonszáma. Így Instán írtam rá. Meglepetésemre egyből visszaírt, hogy nyugodtan menjek át hozzájuk, Woo nincs otthon.

Felkaptam magamra egy vastagabb pulcsit, meg a cipőm és elgyalogoltam a koliig. Annyira nincs messze, viszonylag közel van. Tíz perc alatt már ott is voltam, majd bekopogtam az ajtójukon. Minho kikiabált, menjek be nyugodtan.

- Szia!- köszönt. Integettem neki, közben rámosolyogtam.

- Beszélhetnénk?- kérdeztem. Minho bólogatott. Leültünk az ágya szélére és belekezdtem az álmom elmesélésébe. Viszont a Seungminnal való beszélgetést kihagytam, nem voltam elég bátor hozzá, hogy azt is elmondjam neki. 

Minho izgalmasan, egyben szomorúan hallgatott végig.

-...Aztán meghúztam a fegyvert. Ekkor ébredtem fel- fejeztem be. Minho felém fordult és szorosan átölelt, én pedig rátettem a fejem a vállára.

- Nem foglak elhagyni, sohasem. Ezt megígérem- megkönnyebbülve éreztem magam. Jól esett, hogy valakinek elmondtam és az nem más volt, mint Minho. Ezután még beszélgettünk egy kicsit, végül hazamentem. Minnie még mindig nem került elő, illetve semmiféle üzenet nem érkezett tőle. Aggódni kezdtem, fel-alá járkáltam a lakásban. Aztán mikor este tizenegykor sem jelent meg, úgy döntöttem lefekszem aludni. 

Másnap reggel, mikor felébredtem, megrezgett a telefonom. Ismeretlenszámról küldtek egy fényképet. Álmos voltam még és visszaszerettem volna feküdni, de hajtott a kíváncsiság, így megnyitottam. Ebben a pillanatban omlott össze a világom.

A képen Seungmin volt, aki egy ismeretlen csajt fektet meg egy hotelszobában.