Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Őrültek háza

Nem, nem, nem és nem...én ezzel itt nem leszek egy szobában!

- Szervusz, Töki- vigyorgott rám. Felháborodtan megfordultam és viharzottam le, egyenesen a portálra.

- Elnézést!- néztem be a kisablakon. Egy középkorú férfi nézett vissza rám- nem lehetne másik szobába költözni?- a portás először furcsán nézett rám, de végül közölte velem, hogy csak egy különleges ok miatt kerülhetek át máshova. Vagyis vele kell lennem egy éven keresztül. Jobb nem is lehetne...

Visszamentem a szobámba, ahol szerencsére nem volt bent a srác. Leültem az ágy szélére és végig pörgettem az életemet, hátha tettem valami rosszat az Úr ellen, de nem találtam semmi olyan rossz cselekedetet, ami miatt én ezt kaptam. Gondolatmenetemet egy hangosabb krágokás zavarta meg.

- Meddig fogsz még így magad elé bámulni?- felkaptam a fejem a hang irányába. Az ajtófélfának támaszkodva valamit iszogatott, miközben engem figyelt.

- Már nem fogok- sóhajtottam egyet, majd felkeltem. Kiakartam menni megmosni a kezem, de ő nem mozdult onnan- Légyszíves arrébb mennél egy kicsit?- néztem rá. Tényleg csak egy kicsivel volt magasabb.

A srác megforgatta szemeit és beljebb jött a szobába. Halk köszönömöt mondtam neki, és már mentem is a mosdóba. Azt terveztem, hogy az első nap megünneplésére sütök amerikai palacsintát kettőnknek, de úgy látszik csak magamnak fogok készíteni. Maximum egyet adok neki, az is az égett lesz.

Kézmosás után visszamentem a hozzávalókért és a további dolgokért, ami kell egy palacsinta sütéshez. A fiú az ágyán feküdt, fülében fülhallgató, közben pedig a telefonján beszélgetett valakivel. Néha éreztem, hogy figyel engem, de cseppet sem zavart. Szerintem fordultam vagy 2-3 kört, mire mindent átvittem a konyhába. Még jó, hogy nincs olyan messze a konyha, hál' istennek mellettünk van.

Minden hozzávalót beletettem a tálba, elkevertem a habverővel (hogy ne legyen darabos), majd ízesítés képpen tettem bele egy kis fahéjat is. A kis serpenyőmet feltettem a tűzhelyre és hagytam, hogy felmelegedjen. Mikor már elérte a megfelelő hőmérsékletet és tettem volna bele a tésztát, rájöttem, hogy nincs meg a merőkanalam.

Biztos vagyok benne, hogy behoztam.

Amíg mindenhol megnéztem, leállítottam a tűzhelyet. Tényleg mindent megnéztem, de nem találtam seholsem. Visszamentem a szobámba, ott is kutattam, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el. Szomorúan visszakullogtam a konyhába, de mikor beértem, megtorpantam.

- Te meg mit ...?- meglepődötten meredtem rá a srácra, aki a tűzhely előtt készítette a palacsintákat.

- Ezt kerested?- mutatta a merőkanalat- Csak nem azt gondoltad, hogy kihagysz ebből a mókából?- vigyorgott. Nem jutottam szóhoz. Most komolyan, csak emiatt vette el?

- Jobban szeretem egyedül csinálni a dolgokat- dörmögtem magamnak, de úgy látszik meghallottam, mert megfordult és rám kacsintott. Sokáig veszekedtünk, hogy adja vissza a cuccaim, de ő elég makacs volt, és természetesen nem engedett oda. Végül beletörődtem a sorsomba, és a további percekben csak figyeltem őt. Barna haja most nem volt felkenve, hanem félig a szemébe lógott. Zavarhatta, mert minden percben eligazgatta, sikertelenül. Mogyoróbarna szemei gyönyörűen csillogtak a napfényben, ahogy a kis szeplői is. Pulcsiját feltűrve a kezein az erek kilátszódtak, ami miatt gondolom minden lány odáig van.

Mikor befejezte a sütést, lekapcsolta a gázt, majd a kész palacsintákat megfogva bement a szobába.

- Hej!- mentem utána.

- Jah, bocs. Ezeket a fiúknak csináltam. A tied ott van a tűzhelyen, Töki- majd megfordult, és elhúzta a csíkot a palacsintáimmal együtt. Feldúlva mentem vissza a konyhába.

- Ez most komoly?- mentem közelebb- Egy darabot hagyott?- a kis serpenyőmben ott lapult egy darabka. Megnéztem közelebbről és szerencsére nem volt megégve. Szidtam az eget, hogy én ilyen szobatársat kaptam. Ha így folytatódik, nem lesz mit ennem, éhen fogok halni. A hasam ebben a pillanatban elkezdett korogni. Szomorúan ettem meg az egyetlen egy megmaradt palacsintát és a szobámba visszatérve készítettem magamnak szendvicset.

Nem így terveztem a mai napom...

A nap hátralévő részében a maradék cuccommat pakoltam ki, illetve a laptopomon sorozatot néztem. A fiú nem jött vissza azóta se, de nem bántam. Most csendes nélküle a szoba és ez így tökéletes. Ránéztem az órámra, ami este tizenegyet mutatott. Lassan mennem kéne aludnom. Már rég a pizsamámban ültem ágyamon, így már csak elraktam a laptomon, lekapcsoltam a lámpákat és betakarózva fordultam a bal oldalamra.

Hajnalok hajnalán egy hatalmas puffanásra ébredtem fel. Hajnali három óra van.

Mi volt ez a zaj?

Félkómásan felültem, és körülnéztem. Nem találtam semmi érdekeset. Vállat vontam és már feküdtem volna is vissza, mikor a padlón mocorgást észleltem. A telefonom zseblámpájával odavilágítottam.

- Ez most komoly?- néztem rá a földön szunyókáló fiúra. Ahogy látom, leeshetett az ágyról, mert még a takaró is rajta volt. Gondolkodtam rajta, hogy ott hagyom, de túlságosan is vajból van a szívem. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és odamentem mélyenalvóhoz. Még csak fel sem ébredt.
Felemelni nem tudom, hisz nem vagyok annyira erős, meg őszintén, most nincs kedvem emelgetni bárkit is.

- Hmm...a padló nem hideg. Rakok a feje alá egy párnát- a saját párnáját helyeztem a csökönyös feje alá.

Miután végeztem küldetésemmel, visszafeküdtem aludni. Remélem a holnapi nap nyugodtabb lesz, mint a mai.