Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

A pletyka

- Hallottad te is?

- Ne már. Ez igaz?

- De gáz egy alak.

- Undorító.

Ezek a mondatok hagytál el a többiek száját, miközben legjobb barátommal mentem a folyosón. Érdeklődve hallgattuk a többieket. Vajon most milyen pletyka terjed az egyetmisták között? Nem nagyon érdekelt a dolog addig a pontig, amíg az óra kezdete előtt körül nem vett egy seregnyi lány.

- Komolyan meleg vagy?- tették fel a kérdést. Nem kicsit lepődtem meg. Hogy mi van? Ezt meg honnan vették?

- Tényleg Seungminnel jársz?- jött a másik kérdés. A sokktól nem tudtam mit válaszolni. Najó, mi történt itt? Próbáltam elmondani nekik, hogy csak barátok vagyunk, nincs köztünk semmi sem, de nagyon nem akarták elhinni. Egyik-másik jött a maga hülye feltételezésével, egyszerűen nem tudtam követni őket, elvesztem. Végül Min mentett ki a helyzetből.

- Hagyjatok már minket békén. Már legjobb barátok sem lehetünk, vagy mi van?- megfogta a kezem és kihúzott onnan.

- Honnan vették ezt a hülyeséget?- néztem rá kérdően.

- Nem tudom. De van egy tippem- Min a terem felé nézett mérgesen. A tekintetemet én is abba az irányba szegeztem. Minho állt ott, karba tett kézzel és minket figyelt. Egyből tudtam ki áll a pletykák mögött. Elengedtem a barátom kezét és sebes léptekkel mentem a szóban forgó személy felé.

- Te voltál az, ugye?- vontam kérdőre. Ő csak a képembe röhögött.

- Miért? Hisz meleg vagy. Plusz azt hittem együtt vagytok, mivel...- nagyon felment bennem a pumpa, olyannyira, hogy még mielőtt végig mondta volna a mondandóját, behúztam neki egyet. A szobatársam feje félre bicsaklott, majd meglepően nézett rám.

- Ugye nem hitted azt, hogy ennyivel megúszod? Undorító vagy- köptem oda neki a szavakat. Szólásra nyitotta száját, de megfordultam és kiviharzottam az egyetemről legjobb barátommal együtt. Tényleg undorító amit csinált. Hogy én meleg vagyok, meg, hogy Seungminnel járok? Már nem azért, de most túl ment egy bizonyos határon. Nem tűröm meg az ilyen férgeket.

Úgy döntöttem, hogy nagyon nem akarok Minho szobatársa lenni, így még aznap kijelentkeztem a koliból. Seungminnal megbeszéltük, hogy odaköltözhetek hozzá. Lehet, hogy így az emberek gyanúja tovább fog nőni, de nem érdekel. Haza semmiképpen sem szeretnék menni, hisz a szüleim azt hiszik, hogy egy messzebb lévő városban vagyok.
Min segített a cuccaimat kipakolni. A volt szobatársam nem volt ott akkor, szerencsére. Jobb is volt így...

Nem volt nagy a ház, így hát egy kis veszekedést követően megegyeztünk, hogy én a nappaliban fogok aludni, a kanapén. A cuccaimnak vettem egy kisebb ruhás szekrényt, ez bekerült Min szobájába, hisz a nappaliban nem nézett ki jól. Meg nyilván nem ott fogom tartani a ruháimat.

Másnap még többen kezdtek el piszkálni az egyetemen. Voltak, akik direkt nekem jöttek bocsánatot sem kérve. Mindenki a hátam mögött sugdolózott, főképpen akkor, mikor legjobb barátommal voltam. Egy idő után az étvágyam megint kezdett elmenni, alig ettem valamit. Voltak olyan napok, mikor nem ettem semmit sem. Eltelt egy hónap, de a pletyka alig akart elmúlni. Ez idő alatt sokat fogytam, a folyamatos bántalmazások miatt rémálmaim voltak. Az állapotom is rosszabbodott, már a gyors sétától is levegő után kapkodtam. A doki azt mondta, hogy ha így folytatom, kórházba fogok kerülni.

Min egész végig mellettem volt és engem védett. Nem hagyta, hogy a mélypontra süllyedjek. Néha szoktam látni, ahogy a szobájában az ágyán összekuporogva sírdogál. Ilyenkor rosszul éreztem magam. Ő volt az, aki átsegített ezen a nehéz időszakon és támogatott. Tennem kellett valamit, így hát eldöntöttem, megfogok változni. Egy hónap elteltével kezdtek rendbe jönni a dolgok. Már nem szólt be senki sem, nem bántalmaztak. Elkezdtem újra rendesen étkezni, és nehezen, de sikerült annyit javítanom az állapotomon, hogy Minnel minden reggel elmegyünk futni, miközben a napfelkeltét nézzük. Rendbe jött az életem. Időközben elgondolkodtam ezen a "kijön be nekem" témán. Végül beismertem, hogy a fiúk is egyaránt bejönnek nekem. Nem volt könnyű bevallanom magamnak ezt a tényt, de végül megbékéltem vele. Elég vicces volt a helyzet, mikor rájöttem erre.

Délután elmentünk Seungminnel piknikezni a szokásos helyünkre, mikor egy csapatnyi velünk egyidős, talán idősebb fiú csapat haladt el előttünk. Az egyik egyből szemet szúrt nekem. Barna haja volt, ami fel volt zselézve. Arcán szeplők virítottak. Körülbelül egy magasak lehettünk. Sokáig nézhettem, mert egyszercsak oldalba böktek.

- Csukd be a szád, kifolyik a nyálad- röhögött fel Min.

- Nem is igaz- löktem vissza.

- Mond el nekem- fordított maga felé és jó mélyen a szemembe néztem- bejönnek neked a fiúk?- meglepett a kérdése, hisz a pletyka miatt ezt a témát eléggé a föld alá temettük.

- Nem, dehogy is- tiltakoztam.

- Sungie. Ne hazudj magadnak. Láttam, hogyan nézel rá arra a fiúra. A szemeid csak úgy csillogtak- kicsit még marakodtunk ezen, de be kellett látnom, tényleg bejönnek a fiúk.

- Nem, vagyis de, de nem igaz, vagy...ah. Talán igaz az, hogy a fiúk után is érdeklődöm. Most örülsz?- vallottam be végül. Min nem mondott semmit sem, magához húzott és hosszasan megölelt- köszönöm.

- Legalább melegebb lesz most a lakás- vigyorgott.

- Hé!- löktem el magamtól röhögve. Nagyon megszerettem ezt a fiút. Nem úgy, hanem mint barátot. 

Köszönöm, hogy találkoztam veled aznap.