Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Fénysugár

A nyári szünetemet Seungminnel töltöttem. A szüleimnek még nem mondtam el az igazat. Lehet ha megtudnák, hogy igazából itt tanulok a városban, plusz szinte odaköltöztem Minhez, akkor kivennének engem azonnal és tényleg elküldenének valami messzebb helyre. A félre tett pénzemmel sokat utaztam az országon belül. Kicsit kellett a magány is, hogy gondolkodni tudja kicsikét. Nagyon szép helyeken jártam, megkóstoltam a helyi finomságokat is, élveztem ezt a szabadságot. Néha akadt olyan helyzet is, hogy eltévedtem, de szerencsére a lakosok mindig kedvesek voltak velem, és eligazítottak a helyes irány felé. Bár, ha nem tévedtem volna el, az már nem is én lennék. 

Azon is sokat gondolkodtam, hogy levelezőre menjek-e a történtek után, de a nappali mellett döntöttem. Megváltoztam és a pozitív irányba. Min mindig megemlíti, hogy elég erős lettem a sok edzés miatt, plusz a kicsit a személyiségem is megváltozott. Jobban kiállok magamért, azt teszem, amit én szeretnék és nem azt, amit a többiek akarnak. Emiatt büszke is vagyok magamra, hisz már nem az a gyenge, gyáva fiú vagyok, aki volt egyetem előtt. Tényleg. A szüleim is megjegyezték, hogy biztos én vagyok-e az, mert egyáltalán nem Jisung érkezett haza. Ezen nagyon jót mulattunk.

De sajnos a nyárnak vége lett, és elérkezett a szeptember. Az egyetem második éve végre itt van. Hamar nem fogok végezni, de egyel előrébb haladtam. Seungminnel az ágyon fekszünk s az órarendünket állítjuk éppen össze.

- De így nem jó. Kedden komolyan este hétig akarsz ott maradni? Velem akkor mi lesz?

- Az óra jobban érdekel, mint a te fejed- adta meg kérdésemre a magyarázatot.

- Kedves vagy. Viszont ha én is vennék fel akkorra tárgyat, én este nyolcig ülnék bent. Bocsi Minie, de én tiltakozom- Min rám emelte tekintetét és bevetette a titkos fegyverét. Nagy szemekkel nézett rám. Tudja, hogy ez az egyetlen egy dolog, ami hatni tud rám. Nem fogok megtörni, az egyszer biztos- Ne csináld ezt! Ez alkalommal nem működik.

- Ne már- sóhajtott- akkor tényleg nem akarod megtenni. Megjegyeztem- nem akartam elnevetni magam a cukiságán, de muszáj volt. Ő viszont nem fogadta ezt jó szívvel, így elkezdett engem csikizni.

- Ne! Hagyj békén! Akkor ma nem alszom melletted- bejött a fenyegetésem, elengedett.

- Gonosz vagy- sóhajtott. Megfogtam a derekát és magam mellé húztam, csak hogy könnyebben áttudjam ölelni- Szeretlek te bolond- szavain elmosolyodtam.

-Én is téged- felé fordultam és fejemet nekitámasztottam a mellkasának.  Válaszul átkarolt engem és még jobban magához húzott. Ilyenkor mindig hallom a mély és lassú levegővételét. Annyira megnyugtató volt ez, hogy pislogtam egyet-kettőt és elaludtam.

Reggel Min karjai közt ébredtem. Ő még aludt, így kibújtam a kellemes szorításából és elmentem reggelit készíteni. Ma van az első nap a suliban. Be kell hogy valljam, egy kicsit izgulok. Nem is magától az egyetemtől, hanem a többiektől. Mit gondolnak rólam, emlékeznek-e még rám, bár nem hiszem. Ha mégis, nem érdekel. Kiállok én magamért.

Miközben sütöttem a tojást, Min a derekamat hátulról átölelte, és homlokát a vállamra hajtotta.

- Jó reggelt!- köszönt azzal a reggeli mély, rekedtes hangján.

- Jó reggelt. Kérsz tojást? Készítettem neked is- bólogatott. Miután levedlettem magamról a barátomat, megreggeliztünk, elkészülődtünk és elindultunk az egyetemre. Ahogy megláttam a nagy kapuit, a szívem gyorsabban vert. Nagyon izgultam és ezt Seungmin is észrevette. Megfogta a kezét és maga felé fordított.

- Ne aggódj. Minden rendben lesz- biztatóul mosolygott rám és átölelt. Most már magabiztosabban folytattam az utat.

A folyosón megláttam azt a termet, ahova be kellett mennem. Vettem egy mély levegőt és befordultam. Ahogy beértem, mindenki rám nézett, de aztán visszafordultak. Szóval senkit sem érdeklek, jobb mint ami tavaly volt. Viszont megint nem volt hely, így megálltam a padok előtt és kerestem egy szabad helyet. Ki is szúrtam egyet, leghátul jobb oldalt. Mentem is oda, de ekkor valaki hátulról neki ment a vállamnak.

"Bunkó paraszt." szidtam magamban. De ahogy leült az üres helyre és a tekintetünk találkozott, nem csak én lepődtem meg, hanem ő is. Minho volt az, a volt szobatársam. Fejét azonnal elkapta és a táskájában kezdett el kutakodni. Kicsit fájt, hogy még mindig úgy bánik velem, ahogy tavaly, de hát az ember ritkán változik meg. Végre leültem egy üres helyre, távol Minhotól. 

Megint elkezdődött az "unalmas-ünnepi-nyitó-beszéd", elmondták, hogy ebben az évben gyakorlatra is kell mennünk, ami annyit jelent, hogy ebben a félévben egy hétig, majd a másikban még egy hétig egy állatkórházban kell segítenünk, majd az utolsó napon vizsgázni kell belőle. Ez nagyon tetszett nekem, erre vártam egész végig. Hogy elmehessek állatokat gyógyítani. Annyira örültem ennek, hogy felment bennem az adrenalin. Lehet ez kellett volna első évben is és nem a kávé. Bár most megkívántam. Ezután az előadás után nem lesz semmi más, így nem kell kapkodnom. Sőt Seungminnel az egyetem előtt fogunk találkozni, ő viszont egy óra múlva fog végezni.

Végre vége lett az előadásnak, szépen visszapakoltam a cuccaimat a táskámba és elindultam a kávé automata felé. Mikor megláttam a gépet, elöntött a boldogság. Nem volt ott senki sem, üresen állt ott. Elé léptem, bedobtam a pénzt és már nyomtam volna meg a Cappuccinot, mikor egy kéz átnyúlt a kezem alatt és megnyomta a Latte Macchiato gombot. 

- Ne már!- néztem mérgesen az illetőre, de lefagytam. Minho jegyes tekintetével farkasszemeztem éppen.

- Azt hittem levelezőre mész?- kérdezte ridegen. Ezek szerint még mindig ki nem állhat, ha már köszönés helyett ezzel a kérdéssel jön.

- Valamit akkor nagyon félre hallottál, hisz látod. Itt állok előtted- a kávé automata jelzett, hogy kész a kávém. Az, amit nem én nyomtam meg- Kész a kávéd. Vedd el!- néztem rá gúnyosan, majd sarkon fordultam és az udvar felé vettem az irányt. Ott kint leültem a kedvenc helyemre. Oda, ahova mindig süt a nap. Itt a legjobb gondolkodni és csak élvezni a friss levegőt. Míg én csukott szemmel hagytam, hogy D-vitaminokat szívjon be a testem, meghallottam, hogy valaki lerak egy poharat mellém. Gondoltam, hogy Minho az, így nagyot sóhajtva néztem rá.

- Most meg mit szeretnél?- kérdeztem tőle.

- Csak kávét hoztam neked- mutatott az említett italra. Kérdőn néztem rá- Tavaly még a Latte-t szeretted, ezért nyomtam meg azt, bocsi. Nem tudtam, hogy már mást szeretsz- idegesen köszörülte a torkát, miközben a tarkójához emelte a kezét. Nem értettem magát a szituációt. Most utál engem, vagy mégsem? Össze voltam zavarodva.

- Sungie!- hallottam meg egy másik hangot.