Lonely (Minsung ff.)- BEFEJEZETT

Miért?

Kávézás során még sokat beszélgettünk, majd értem jött Seungmin. Kicsit szomorú volt, hogy nem szóltam a terveimről előre, de kiengesztelés képpen elmentünk a parkba sétálni, ahol vettem neki finom mochikat. Tudtam, hogy nála ez a gyengéje, illetve még az epres tej. Elmesélte nekem, hogy azelőtt csak banánosat ivott, de mikor először találkoztunk és a kezébe nyomtam egyet, azóta nagyon megkedvelte azt az italt. Néha kiakaszt azzal, amikor a hűtő egyik kisebb polca teli van ezekkel és a fontosabb élelmiszereket pedig nem tudom betenni miattuk. Bár, jókat mosolygok, mélyen legbelül mérges vagyok rá. 

A parkban ültünk és ettük az édességet. Mondhatnánk ezt randinak, de inkább kezd szokássá válni. Nem tagadom, élvezem a pillanatot, amikor vele lehetek, kézen fogva sétálunk, miközben fagyit, vagy más édességet eszünk, de úgy különlegesebb helyekre még nem mentünk. Soha nem volt még barátom, de a képzeletemben teljesen máshogy képzeltem el ezt az egészet. A parkban sétálás és a kávézás teljesen rendben vannak, de még a vidámpark, tenger parton való piknikezés, karaoke, páros apróságok vásárlása is a képzeletem szülte randi közt szerepelnek. Eddig ezek közül egyik helyre sem tettünk látogatás, sőt, amikor felhoztam ezt a dolgot neki, elkezdte terelni a témát, így nem nagyon tudtam erről beszélni és rosszul is esett, hogy nem hallgatott meg.

Most is ez jár a fejemben és nem tudom kiszedni onnan. 

- Min gondolkozol ennyire?- közelebb hajolt hozzám, és nyomott egy puszit az arcomra.

- Hétvégén nem szeretnénk elmenni valahova?- idegesen szorongattam az édességet, hisz tudtam, hogy erre a kérdésre nem fog válaszolni. Vagy legalábbis azt mondja, hogy nem ér rá. Őszintén féltem a reakciójától. Nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk egy szinttel feljebb lépne. Szinte minden második nap lefekszünk egymással, ha este van, ha délután. Igen. Élvezem az egészet, szeretem őt, de úgy gondolom, hogy nem ebből áll egy igazi, szeretetteljes kapcsolat. Gondolataimból Seungmin érintése rázott ki. Ráfogott egyik kezével a kezemre, a másikkal pedig maga felé fordította a fejem.

- Ennyire elszeretnél menni valahova?- meglepődtem. Másra számítottam, nem erre.

- Hogy elszeretnék-e? De még mennyire- mondtam halkan- Nyáron mindenfelé utazgattam és rengeteg jó helyre jutottam el. Nélküled pedig nem volt élvezetes.

- Akkor menjünk- mosolygott. Kijelentésével ellentétben viszont nem az őszinte mosolyát láttam. Kicsit kételkedtem szavaiban, de szeretem őt, így teljes mértékben megbízok abban, hogy az igazat mondja.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a tengerhez és kibérelhetnénk egy kisebb nyaralót. Mit szólsz hozzá?- tettem fel izgatottam a kérdést. Min megsimogatta a hajam és nyomott egy puszit a számra.

- A legtökéletesebb randi helyet választottad ki- adta meg a választ a kérdésemre. Az addigra már kiugró szívem visszakerült a helyére és megkönnyebbülve kifújtam a bent tartott levegőm. Felhőtlenül boldog voltam, hogy Seungmin beleegyezett egy ilyen csodálatos randiba. Egy hirtelen mozdulattal felpattantam a helyemről és a barátom elé ugrottam. Megfogtam a kezét és felállítottam, hogy jobban a szemébe nézhessek. Rá is kérdezett, hogy ezt miért tettem, de válasz helyett szorosan magamhoz húztam és megöleltem. Fejemet ráhajtottam a mellkasára, ő pedig még jobban átölelt és a hajamat kezdte el simogatni.

- Olyan boldog vagyok most- motyogtam. Éreztem, hogy kezét elemeli a fejemről, majd egy kicsit elenged, de épp annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Sugárzott a boldogságtól, hisz még a fogszabályzója is csillogott a napfényben. Soha nem éreztem ennyire ezt a pozitív kisugárzást és ez csak megerősítette azt, hogy soha ne hagyjam el őt, mindig is bízzak meg benne, még akkor is, ha kételyek gyötörnek belülről, pontosabban vele szemben. 

Arcomat két keze közé vette és lassan közeledett felém, így behunytam a szemem. De annyira lassan, hogy már nem bírtam tovább, így kinyitottam a szempárom. Láttam rajta, hogy direkt csinálja, ennek következtében kiszabadultam kezei közül és elkezdtem futni, csak hogy minél távolabb kerüljek tőle. Seungmin megforgatta szemeit és hangosan kiabálva futott utánam. Mivel én többet járok edzeni és mostanában nem is szokott eljönni velem futni, így egyáltalán nem ért utol.Mikor megfordultam, csak annyit láttam, hogy lihegve lengette a nem létező fehér zászlaját, miközben a térdein támaszkodott meg. Ezen az aranyos tettén pedig szélesen elmosolyodtam. 

- Na mi a helyzet, feladtad?- mentem hozzá közelebb. Min bólogatott, közben próbálta korrigálni a szapora légzését- Holnaptól én foglak elrángatni futni. Nem hiszem el, hogy ilyen kevés idő alatt ennyire elvesztetted az állóképességed nagy részét.

- Össze kell szednem magam, azt hiszem- jutott végre szóhoz. Helyeslően bólogattam és már a holnap reggeli futó programot tervezgettem a fejemben- Ne tervezz semmi félét holnapra- kicsit meglepődtem, hogy tudta mi jár az eszemben, bár elég sok időt töltöttünk együtt, így néha szavak nélkül is megértjük a másikat.

- Én aztán nem- tettem fel a kezem védekezésképp. Odaléptem hozzá és a derekánál megfogva magamhoz húztam egy hosszabb ölelés érdekében. Seungmin nem habozott, ő is viszonozta. 

- Szeretlek- motyogta.

- Én mindennél jobban- erősítettem meg az érzéseit.

A parkos sétálás után egyenesen hazafelé vettük az irányt, mivel már kezdett egyre sötétebb lenni kint és mire beértünk az ajtón, már a hold vette át a nap helyét. A biztonság kedvéért bezártam a bejárati ajtót és a konyhapultra dobtam a kulcsot, majd levetettem a kabátom és felakasztottam. Úgy döntöttem, hogy a mai napot egy finom vacsorával fogom megkoronázni, amit és fogok elkészíteni. Feltűrtem az ingem ujját, elővettem a kötényemet, majd Seungmin segítségével előkészítettem a kiválasztott ételhez a szükséges alapanyagokat. Nem fogok bonyolult dolgot sütni-főzni, inkább időbe fog telni, mire meglesz. A mai menü kínai szezámmagos csirke lesz, amihez zöldséges tésztát fogok készíteni. Még az egyetemen jutott eszembe ez az ötlet, nem tudom miért, de nagyon megkívántam a csirkét. 

Felvágtam a csirkemellfilét közepesen nagy darabokra, megsóztam és pihentetni hagytam. Míg a hús "aludt", addig a bundájához dobtam össze a hozzávalókat, illetve megcsináltam a tészta alapját is, amit szintén pihentetni kellett. A tűzre feltettem az olajjal teli serpenyőt és nekiláttam a dolognak. Körülbelül ez az egész 40-50 percet vett igénybe. Seungmin öt percenként nyavalygott, hogy mikor lesz már kész, hisz mindjárt kilyukad a hasa, annyira éhes.

- Ha ezt csinálod, esküszöm nem fogsz kapni belőle- dünnyögtem, miközben a zöldségeket vágtam fel.

- De éhes vagyok- nyújtotta el a szavakat, közben a kanapén fetrengett. "Ha segítenél, talán hamarabb végeznék."- mérgelődtem magamban. Ekkor a derekamra két kéz fonódott, amitől természetesen megugrottam és majdnem belevágtam a kezembe.

- Jézusom Seungmin, majdnem levágtam az ujjam- Min nem foglalkozott a mondandómmal, mégjobban magához húzott. Hirtelen elfogott egy deja vu érzés. Általában akkor szokott hozzám bújni, ha valami gond van. Letettem a kést a kezemből és felé fordultam.

- Valami baj van?- kérdeztem aggódva. Min a fejét belefúrta a nyakamba és megrázta a fejét. Szóval nem szeretne erről beszélni. A koszos kezem miatt nem tudtam átölelni, pedig most jól esett volna neki. Nem tudom mi a probléma, de elég nagy lehet, ha nem akar erről beszélni. Természetesen nem fogom zargatni emiatt, időre van szüksége, és ezt tiszteletben is tartom.

A vacsora jól sikerült, mindketten teli gyomorral feküdtünk le aludni. Másnap viszont fájó hassal ébredtem, szinte égett az egész gyomrom, nem is tudtam kikelni a pihe-puha ágyikónkból. Valószínüleg a tegnap esti vacsi volt a Ludas, mivel csípős volt az étel, és ezek szerint ha este eszek ilyet, akkor fájni fog a hasam. Minnie a forgolódásomra ébredt fel. Aggódva mindenféle gyógyszert behozott nekem és megtiltotta, hogy ma iskolába menjek. 

Pedig ma mentünk volna el Minhoval a táncterembe, így sajnos le kell mondanom a programot.

Miért pont most kell fájnia a hasamnak?